„Aki nem megosztó, az művészileg nem képvisel semmit”

Eltöltött egy órát a TV2 Akadémia újságíró tanoncaival Mihalik Ábel, a Drastik Putto zenekar frontembere: osztálytársaimmal kifaggattuk a céljairól, a zenei pályán megélt kihívásokról és a dalszövegekről is. Elkísérte őt a banda menedzsere, Facsády Orsi, aki már egy éve egyengeti útjukat.

  • A napokban zajlottak a Cseh Tamás Program induló zenekarokat támogató alprogramjának meghallgatásai. Mit éreztek, hogy sikerült?

Ábel: Érdekes élmény volt. Minden zsűritagot ismertem már félig-meddig, mégis teljesen más eléjük állni úgy, hogy alig voltak a teremben, egy koncerttel összehasonlítva. Megmérettetés szagot éreztem, és elfáradtam, pedig csak két dalt adtunk elő, a Mohaembert és a Fából készült lányt. Utóbbihoz szeretnénk klipet, erre is jó lenne például, ha nyernénk. Szerintem jól sikerült a meghallgatás, átjött az üzenet, nevettek.

Orsi: Novembertől kapja meg a támogatást az a 25 zenekar, akiket beválogatnak az 54 meghallgatott közül. Október 27-én lesz az eredményhirdetés az Akvárium Klubban.

  • Egy ilyen eseményen mennyire érezhető a versengés a többi zenekarral?

Bővebben…

Amikor megsemmisítik a példaképedet…

…akkor befeszülsz és egy darabig nem jutsz levegőhöz, sem szóhoz. De azért mégis összeszedtem a szavakat, mert erről muszáj minél több helyen írni, ha már a nol.hu-n nem lehet.

Ma reggel arra a hírre ébredtem, hogy a Mediaworksnél a pénzügyi eredményesség hiányára hivatkozva “felfüggesztették” a harmadik legolvasottabb magyar napilap, a Népszabadság kiadását “az új koncepció kidolgozásáig”. Az újságíró kollégák eredetileg úgy tudták, vasárnap pizzaevéssel ünneplik a munkakezdést a szerkesztőség Bécsi útra költözésének alkalmából, ehelyett szombat reggel elvágták őket a szerkesztőségi rendszertől és a levelezéstől, s a céges telefonok is elérhetetlenné váltak. A nol.hu-t megnyitva hírek helyett most egy hosszú üzenet fogad, miszerint sürgős feladat az újság üzleti modelljének újraformálása.

Én a magam részéről gyásznapnak érzem a mai napot, hiszen mint reggel óta nyilvánvalóvá vált, szó sincs itt üzleti indokokról, valójában az ellenzéki média puccsszerű elhallgattatása történt. Tény, hogy a nyomtatott sajtó egyre nehezebb helyzetben van, de a Népszabadság előzetes figyelmeztetés nélküli leállítása és az a mód, ahogy a lap újságíróival és olvasóival bántak, egyértelművé teszi, hogy itt teljesen más a képlet, a pénzügyi helyzet mindezt nem indokolja. Bővebben…

Megfogyva bár, de törve nem

A Balcsi partjáról jelentkezem őszinte beszámolóval: sacc per kábé 200 építőipari újságcikk után végre a blog is kap némi figyelmet.

Néhány nap híján három hónapja már, hogy az írás hobbiból munkává vált az életemben, és újságírónak álltam. A fizetésért írt cikkeim számának növekedésével párhuzamosan drámaian lecsökkent a pusztán élvezetből a blogra írtak száma; következő lépésként most már illene annak következnie, hogy a blogposztok mennyiségét is relatíve magasan tudom tartani.

Annak ellenére, hogy jelen sorokat Tihanyból, egy elképesztő balatoni panorámával rendelkező nyaraló teraszáról írom (végre nyaralok, jeee!), egyre nagyobb esélyt látok arra, hogy akkor is fogok tudni írni, amikor nincs annyi szabadidőm, mint ezen a héten. Mindenesetre ezt a mostani posztot jó jelnek kell tekinteni: nincs szövegundorom, még csak két napja vagyok itt, de máris klaviatúrát ragadtam. Azt is érzem, hogy a megírandó témák szintén ott mocorognak a felszín alatt, de egyelőre valamiféle helyzetjelentésnek kellett utat engedni. Bővebben…

Most aztán végképp nem bánom, hogy felmondtam

Bő egy hónapja nagy lendülettel megírtam, hogy mi vezetett el a karriermódosítás gondolatáig, hogy miért mondtam fel és mik a terveim. A poszt kikerülése után nagyon sok visszajelzést kaptam. Egyrészt mindenki biztatott, de jó néhányan azt is írták: inspiráló a történet számukra, ők is gondolkoznak valami hasonlón, csak még nem merték meghozni a döntést, félnek elrugaszkodni a nagy sötét ismeretlen felé. Nagyon örültem, hogy ösztönzőleg hatottam másokra, bár akkor csak az első lépést tettem meg, még nem volt – úgymond – “sikersztori”. Jelentem: most egy kicsit már az!

Amikor március 31-én utoljára kisétáltam az előző munkahelyem ajtaján, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy most több hónapnyi munkanélküliség következik, fel voltam készülve a (nem is annyira kényszer)pihenőre. Reméltem, hogy azért mondjuk az őszre már adódik valami, számolgattam, hogy addig talán a pénzem is kitart, ha vigyázok. Ehhez képest holnap, azaz május 11-én kezdek életem első igazi újságírói állásában. Bővebben…

A nyomtatott sajtó halála – vagy mégsem?

Gyerekkoromban a reggel természetes és elmaradhatatlan része volt az újság. Apa néha már öt óra felé, néha kicsit később reménykedve lesétált a postaládához, amiben szinte mindig ott várta a friss Népszabi. Ha később hozta a postás, kilopták, elázott, vagy valami más baj történt vele, az szörnyű eseménynek számított, de az ilyesmi szerencsére csak ritkán fordult elő, ezért a legtöbbször a megszerzett zsákmánnyal apa a fotelbe helyezkedett. Onnan aztán legtöbbször fel se kelt, amíg végig nem olvasta, nem szerette, ha ilyenkor zavarják. Ha pedig mégis menni kellett valahová? “Jó, csak a címeket elolvasom…”

A kilencvenes évektől a válságig tartó időszakban nagyon pörögtek Magyarországon az újságok, mert végre mást is meg lehetett írni, mint ami egyezett a párt nézeteivel, viszont az internet még gyerekcipőben járt. Ma azonban még a legolvasottabb lapok is (jó esetben) csak feleakkora példányszámban kelnek el, mint ami az említett bő 15 éves periódusban jellemző volt. Bővebben…

Felmondtam, és nem bánom

Egy rosszul sikerült állásinterjú, egy pszichológiai teszt, 6 év blogolás, cirka 10 év naplóírás, sok-sok álmodozás. Látszólag egymástól független dolgok, de a szálak mostanra egy pontban futottak össze: az újságírásban.

Elérkezett végre az április, amit idén igazából nem a szép idő miatt vártam türelmetlenül, bár annak is örülök. Nem, a mindent elsöprő indokom az volt, hogy tudtam, április 1-től otthagyom a főállásomat, és végre arra koncentrálhatok, amit igazán szeretek: az írásra. Egy ideig én leszek a saját főnököm, és megteszek mindent annak érdekében, hogy ez a one-(wo)man show helyet kapjon a média világában. Nincs mese, ha valamit igazán akarunk, akkor azt nem érdemes félgőzzel csinálni, a nagy álmok teljes embert kívánnak. Legalábbis én erre a következtetésre jutottam több hónapnyi gondolkozás után. Összespóroltam némi pénzt, felmondtam a munkahelyemen, és úgy döntöttem, adok magamnak egy esélyt, mert nem szeretném úgy leélni az életemet, hogy nem próbálom ki, tudok-e érvényesülni, sikeres lehetek-e újságíróként. Bővebben…