„Aki nem megosztó, az művészileg nem képvisel semmit”

Eltöltött egy órát a TV2 Akadémia újságíró tanoncaival Mihalik Ábel, a Drastik Putto zenekar frontembere: osztálytársaimmal kifaggattuk a céljairól, a zenei pályán megélt kihívásokról és a dalszövegekről is. Elkísérte őt a banda menedzsere, Facsády Orsi, aki már egy éve egyengeti útjukat.

  • A napokban zajlottak a Cseh Tamás Program induló zenekarokat támogató alprogramjának meghallgatásai. Mit éreztek, hogy sikerült?

Ábel: Érdekes élmény volt. Minden zsűritagot ismertem már félig-meddig, mégis teljesen más eléjük állni úgy, hogy alig voltak a teremben, egy koncerttel összehasonlítva. Megmérettetés szagot éreztem, és elfáradtam, pedig csak két dalt adtunk elő, a Mohaembert és a Fából készült lányt. Utóbbihoz szeretnénk klipet, erre is jó lenne például, ha nyernénk. Szerintem jól sikerült a meghallgatás, átjött az üzenet, nevettek.

Orsi: Novembertől kapja meg a támogatást az a 25 zenekar, akiket beválogatnak az 54 meghallgatott közül. Október 27-én lesz az eredményhirdetés az Akvárium Klubban.

  • Egy ilyen eseményen mennyire érezhető a versengés a többi zenekarral?

Bővebben…

Mostan színes erdőkről álmodom

Ahogy az előző, Kazicumról szóló írásom végén olvashattátok, enyém lett Nikodém Mónika csodálatos alkotása, a Rejtelmek erdeje. A birtokbavétel boldog pillanatai után a festővel – akinek jellegzetes képei több, mint egy éve láthatóak a galériában – ihletről, célokról és a művészet magyarországi helyzetéről beszélgettünk.

  • Gyönyörű ez a festmény! De egy kicsit félelmetes is. Van valami plusz mondanivalója?
  • Ezt sokszor megkapom az erdős képekre, mert nálam általában kopaszok a fák. Imádom a fákat és az erdőket, de ennél több mondanivalója nincs ezeknek a festményeknek. Mindig visszatérek a témához, valami borzalmasan vonz. A nagyapám szobrászkodott, hegesztőpisztollyal készített rengeteg faszobrot. Ez nagyon megragadott gyerekkoromban, lehet, hogy itt fertőződtem meg. Sokat megyünk kirándulni, rengeteget fotózok, onnan szoktam ihletet meríteni.
  • Olvastam rólad, hogy már gyerekként sokat rajzoltál és festettél, de aztán letértél erről az útról.
  • Igen, volt egy tíz éves időszak, amíg nem festettem. Ruhaiparit végeztem, ott végig kellett rajzolni: varrászat, szabászat, modellrajzolás, divatstílus-tervezés, minden volt. Aztán váltottam, jött egy OKJ-s médiaiskola két évig. Az számítógépes suli volt, és úgy próbáltam érvényesülni, továbbfejleszteni magam, hogy a munkakörömben legyen számítógép-ismeret. Ezáltal teljesen más irányba ment az életem. Irodai munka lett a vége, és a festés kimaradt.
  • Azután körülbelül 4 éve újra komolyan kezdtél vele foglalkozni. Mi volt a változás oka?
  • Bővebben…

Kincsesláda a pincében

A Kazinczy utcán nehéz bámészkodás nélkül végigsétálni, még akkor is, ha gyakran jár erre az ember. „Mekkája” a kluboknak és romkocsmáknak, a streetfoodnak, a zsidó gasztronómiának és a művészeteknek. Egymást érik a szokatlan kirakatok, bisztrók, szórakozóhelyek. Ha figyelmesek vagyunk, a nagy kavalkádban megakadhat a szemünk egy pici ajtón az ELTE épületével szemben. Előtte régi tárcsás telefon csücsül egy széken, mellette felirat hirdeti: Kazicum. Az ajtón túl keskeny lépcső vezet lefelé. Vajon mi lehet ez?

Ha lemászunk a lépcsőn (fejre vigyázz!), a pincehelyiségek jellegzetes dohos szaga és hideg levegője fogad. Sötét azonban nincs, hiszen itt épp a látvány a lényeg: a Kazicum egy művészeti galéria, falán körös-körül különböző technikákkal készült alkotásokkal. A képek nagy része nem szokványos csendélet vagy tájkép, sokkal inkább valamilyen fantáziavilág elevenedik meg rajtuk keresztül, de láthatóak portrék vagy éppen mandalák is. Vonzzák a tekintetet, muszáj körbejárni és egyesével megnézegetni mindet. Bővebben…

Fejlődés és önkifejezés

2010 novemberéből jutott eszembe egy bejegyzés – akkoriban még kezdő blogoló voltam, és azzal a problémával küzdöttem, hogy egyáltalán minek írok blogot, kit érdekel az, amit firkálok. Akkor szerencsémre nagyon kedves online és IRL ismerősöktől kaptam megnyugtató, biztató válaszokat, amik kisegítettek. A lelkesedés azóta is töretlen, és már bőven 100 fölött jár a bejegyzések száma, sőt, egy csomó nagyon jó érzés kötődik a bloghoz, kellemes élmények, meglepetések, visszajelzések, amik az idők során értek. (Arról nem beszélve, hogy még ha többnyire nem is naplószerűen van megörökítve itt az életem, hiszen ez sosem volt cél, mégis reflexiók a posztok az életem egyes szakaszaira, hiszen mégiscsak arról írtam, ami akkoriban érdekelt, foglalkoztatott, olvastam, rábukkantam stb.)

Az önkifejezésre, alkotásra nagy szükség van, hiszen egyrészt ezáltal kerülnek helyre az emberben a dolgok, másrészt meg rengeteget fejlődik is általa. Ha valamihez kedvet, késztetést érzel, soha ne tartson vissza az, hogy “dehát nem vagyok jó benne”. Ha nem próbálod meg, nem kezded el, soha nem is leszel az. Az eredmények nagy részét úgysem tehetséggel, hanem szorgalommal éri el az ember. Nem mersz írni, mert nem vagy író, költő? Nem akarsz barkácsolni, mert nem vagy képzőművész? Főzni is szoktál, pedig nem vagy mesterszakács, nem? (Tisztelet a kivételnek persze. :P) Ha van rá igényed, mint az ételre, akkor egyáltalán ne tartson vissza, hogy nem vagy benne profi. Csak fejlődhetsz tőle, a hibáinkból tanulunk, és egyre jobbak és jobbak leszünk. Egyáltalán nem azt mondom, hogy most vérprofi vagyok, de szerintem ez a blog is sokkal bénább volt az elején. Bővebben…

Tudod, hogy nincs bocsánat

Néhány hete a Kamaraszínházban voltam egy számomra nem szokványos előadáson, és valahogy eddig elmaradt, hogy írjak róla, pedig igazán érdemes. József Attila verseit adta elő Hobo a Tudod, hogy nincs bocsánat című előadásában. 2005 óta fut, de még mindig nagyon népszerű – most is telt ház volt, bár tény, hogy azért a Kamaraszínház nézőterét méreténél fogva nem olyan nehéz megtölteni. 🙂
Mindenesetre én nagyon örülök neki, hogy elmentem. Rájöttem, hogy nem olvasok elég verset, és hogy a középiskolai magyarórák végetérte óta túlságosan megszakadt a kapcsolatom a költészettel. Nem azt mondom, hogy nem vettem azóta verseskötetet a kezembe, de közel sem annyit, mint amennyit kellene. A másik dolog, ami az előadás hallgatása közben eszembe jutott, hogy a középiskolai tanulmányok során jó lett volna, ha ilyen formában is hallgatjuk a verseket, nem csak olvassuk és beszélünk róluk. Bővebben…

Néhány ok, amiért…

Szeretek az élet napos oldalára tekinteni, és örülök, ha mások is tudják ilyen szemmel nézni a világot. Ma találtam egy blogot, ami egyszerűségében szép és nagyon tudok azonosulni vele – a címe önmagáért beszél: Ezer ok, amiért érdemes boldognak lenni. A 318-as számú ok ihlette ezt a mai bejegyzést, és sok-sok szeretet. Bővebben…

Szerelmi vallomás

Azért jó ismeretlen emberek iránt rajongani, mert ők soha nem okozhatnak igazi csalódást. Bármit elképzelhetsz róluk, vagy az igazságot a saját tetszésed szerint értelmezheted. A művész az alkotásain keresztül szól hozzád, és ez a kapcsolat mentes a hétköznapi kapcsolatok súrlódásaitól. Akkor szólít meg, amikor te akarod, amikor szükséged van rá. Nem kell attól félned, hogy egy idő után majd elhagy, és már nem lesz kit szeretned. Ő mindig ott lesz neked, és minél több időt töltesz el a műveivel, annál inkább a tiéd lesz, és nem veheti el tőled senki. A részeddé válik. Az együttélés harmonikus, problémamentes. A szerelem valójában plátói, de tönkre is tenné a kapcsolatot, ha nem így lenne. Ugyanakkor művein keresztül mégis maga a szeretett személy szól hozzád. Egyben olyan ő, mint egy jóbarát: segít, ha baj van.

Nem állhatom meg, hogy megemlítsem ezt a példát: Göncz Árpád nyilatkozta egy interjúban, hogy bár már kívülről tudja (hiszen ő fordította), ha beteg, mindig a Gyűrűk urát veszi elő. Nem fog soha csalódni Tolkienben, mindig ott lesz számára, hogy segítsen.

eternal loveRengeteg zenész és író van, akiket hallgathatok vagy olvashatok, ha rossz dolog történt. Ha a való életben az emberek jönnek-mennek, ez a sok csodálatos idegen akkor is mindig ott lesz nekem, és ezt nem változtathatja meg semmi.

Hálás vagyok és köszönöm.