Az új kedvenc íróm, és más könyves kalandok 2016-ból

2015 decemberében csupán azért regisztráltam a Goodreads-re, mert ez kellett ahhoz, hogy az “Épp ezt olvasom” WordPress widget működjön itt a blogon. Azonban ez a hirtelen felindulásból elkövetett, tulajdonképpen kísérleti jellegű lépés több előre nem látott következménnyel járt. Először is, nagyon megszerettem a Goodreads-et (ami egyébként gyakorlatilag a könyvek IMDb-je), nem is értem, hogy miért nem előbb botlottam és habarodtam bele.

Ennél azonban fontosabb, hogy az oldal hatására a tavalyi év elején belevágtam egy olvasási kihívásba: megfogadtam, hogy 2016-ban harminc könyvet fogok elolvasni. A Goodreads nem hagyja, hogy megfeledkezz a fogadalmadról, folyamatosan jelzi, hogy hány százalékát teljesítetted már a vállalt mennyiségnek, és hogy a hátralévő idővel arányosan le vagy-e maradva (illetve mennyire vagy lemaradva 😀 ) az olvasással. Becsületesen bevallom rögtön a legelején, hogy a kihívást elbuktam, 30 helyett csak 24 könyvet sikerült elolvasnom az elmúlt egy év során (tehát 80%-ban teljesítettem a saját magam által megszabott szintet). Bővebben…

Mostan színes erdőkről álmodom

Ahogy az előző, Kazicumról szóló írásom végén olvashattátok, enyém lett Nikodém Mónika csodálatos alkotása, a Rejtelmek erdeje. A birtokbavétel boldog pillanatai után a festővel – akinek jellegzetes képei több, mint egy éve láthatóak a galériában – ihletről, célokról és a művészet magyarországi helyzetéről beszélgettünk.

  • Gyönyörű ez a festmény! De egy kicsit félelmetes is. Van valami plusz mondanivalója?
  • Ezt sokszor megkapom az erdős képekre, mert nálam általában kopaszok a fák. Imádom a fákat és az erdőket, de ennél több mondanivalója nincs ezeknek a festményeknek. Mindig visszatérek a témához, valami borzalmasan vonz. A nagyapám szobrászkodott, hegesztőpisztollyal készített rengeteg faszobrot. Ez nagyon megragadott gyerekkoromban, lehet, hogy itt fertőződtem meg. Sokat megyünk kirándulni, rengeteget fotózok, onnan szoktam ihletet meríteni.
  • Olvastam rólad, hogy már gyerekként sokat rajzoltál és festettél, de aztán letértél erről az útról.
  • Igen, volt egy tíz éves időszak, amíg nem festettem. Ruhaiparit végeztem, ott végig kellett rajzolni: varrászat, szabászat, modellrajzolás, divatstílus-tervezés, minden volt. Aztán váltottam, jött egy OKJ-s médiaiskola két évig. Az számítógépes suli volt, és úgy próbáltam érvényesülni, továbbfejleszteni magam, hogy a munkakörömben legyen számítógép-ismeret. Ezáltal teljesen más irányba ment az életem. Irodai munka lett a vége, és a festés kimaradt.
  • Azután körülbelül 4 éve újra komolyan kezdtél vele foglalkozni. Mi volt a változás oka?
  • Bővebben…

Kincsesláda a pincében

A Kazinczy utcán nehéz bámészkodás nélkül végigsétálni, még akkor is, ha gyakran jár erre az ember. „Mekkája” a kluboknak és romkocsmáknak, a streetfoodnak, a zsidó gasztronómiának és a művészeteknek. Egymást érik a szokatlan kirakatok, bisztrók, szórakozóhelyek. Ha figyelmesek vagyunk, a nagy kavalkádban megakadhat a szemünk egy pici ajtón az ELTE épületével szemben. Előtte régi tárcsás telefon csücsül egy széken, mellette felirat hirdeti: Kazicum. Az ajtón túl keskeny lépcső vezet lefelé. Vajon mi lehet ez?

Ha lemászunk a lépcsőn (fejre vigyázz!), a pincehelyiségek jellegzetes dohos szaga és hideg levegője fogad. Sötét azonban nincs, hiszen itt épp a látvány a lényeg: a Kazicum egy művészeti galéria, falán körös-körül különböző technikákkal készült alkotásokkal. A képek nagy része nem szokványos csendélet vagy tájkép, sokkal inkább valamilyen fantáziavilág elevenedik meg rajtuk keresztül, de láthatóak portrék vagy éppen mandalák is. Vonzzák a tekintetet, muszáj körbejárni és egyesével megnézegetni mindet. Bővebben…

Gyógyíthatatlan mehetnék 2. rész

Mielőtt belevágnék annak a leírásába, hogy milyen, még általam nem látott helyekre szeretnék mindenképpen elmenni, ha valaha újra eljutok Pakisztánba (és Indiába), egy kis kitérőt kell tennem – muszáj magyarázkodni. 😀
A Pakisztánban eltöltött bő két hónapom alatt a munkám is az volt, hogy cikkeket írjak az élményeimről, ezért a tajvani időszakkal ellentétben, amíg Lahore-ban voltam, a saját blogomra már viszonylag kevés kreatív energia maradt: konkrétan amíg kinn voltam, csak három blogposzt született. (Azt az egyet, amit odafelé, az isztambuli repülőtéren írtam, nem számolom bele. 😀 ) Bár később próbálkoztam azzal, hogy néhány, az AIESEC-Ufone együttműködésből született projekt keretében írt cikkemet magyarra fordítottam és feltettem ide, a végeredménnyel sajnos nem voltam megelégedve, és azóta már magánjellegűvé tettem ezeket. Ennek több oka volt, de a legfőbb közülük az, hogy rájöttem, a cikkek ezen a blogon nem állják meg a helyüket, mert más közönségnek és más céllal készültek, mint ahogy én itt írni szoktam. És hát valljuk be, volt rajtuk egy vékony réteg cukormáz – tényleg nem sok, de azért egy kicsire szükség volt, hogy a pakisztániak örüljenek. Illetve egy alkalommal az is előfordult, hogy valamilyen történetet nem mesélhettem el teljesen őszintén, mert az tényleg rossz fényt vetett volna az országra. Itt persze ezt nyugodt szívvel leírnám, és a többi dolgot is, cenzúrázatlanul. Ezek miatt a mai napig van bennem egy kisebb hiányérzet, van egy csomó el nem mesélt történetem ebből az időszakból. Bár az angol nyelvű írások a mai napig elérhetőek, többet is ki lehetett volna hozni az egészből. Ezért most kicsit vicces nekem, hogy arról írok, amit nem láttam Pakisztánból, holott még arról sem írtam normálisan, amit láttam. De sebaj – nem hiszem, hogy ez bármit levon a dolog értékéből, csak muszáj volt a helyére tennem az ügyet. Rend a lelke mindennek! 🙂

Mohenjo-daro

Az ősi indus-völgyi civilizációról, ami egy időben virágzott az ókori Egyiptommal, Mezopotámiával és Krétával, mindenki tanul már az általános iskolában is. Mohenjo-daro volt a legnagyobb településük. Amikor annak idején már tudtam, hogy Pakisztánba készülök, borzasztóan felvillanyozott a gondolat, hogy esetleg ide is eljuthatok, sőt, még ígéretet is kaptam rá, hogy megpróbáljuk. Azonban Pakisztánról tudni kell, hogy nem éppen csöppnyi ország: Lahore-ból, ahol laktam, Larkanába, ahol Mohenjo-daro található, „mindössze” 850km az út. Szóval ez a kiruccanás nem jött össze. Némileg kárpótol, hogy Lahore múzeumában volt azért ehhez kapcsolódó kiállítás, de inshallah, egyszer el kell jutni a valós helyszínre is. Annál is inkább, mert azóta elolvastam Jared Diamond Összeomlás című könyvét, ami az egykor virágzó civilizációk bukásának okairól szól, illetve arról, hogy más civilizációk hogyan kerülték azt el. Rengeteget tanulhatunk belőle a mai világunkra nézve, hiszen a mostani nyugati civilizáció is igencsak a határait feszegeti. Egy szó mint száz, a letűnt civilizációk és kultúrák helyszínei, köztük Mohenjo-daro is, számomra előkelő pozíciót foglalnak el a meglátogatandó helyek listáján.

mohenjodaro-ruins Bővebben…

A legjobb TED előadások 3. – az elmúlás narratívái

Régen fordult már elő, hogy a szeretteink elveszítésével kapcsolatban írtam bármit is, ennek több oka van. Egyrészt nem szeretném, hogy egy szomorú hely legyen ez a blog, másrészt meg régen túl sok személyes dolgot is megírtam ide, amit mai fejjel már lehet, hogy nem tennék. Mindenesetre akkor és ott ez is része volt a feldolgozási mechanizmusomnak, és azok a posztok lenyomatai annak az időszaknak, ezért nem törölném vagy tagadnám le őket. A véleményünk, érzéseink úgyis változnak, és a blogok meg többek között arra is jók, hogy kibeszéljünk, kiírjunk magunkból bizonyos témákat, amikor épp szükségünk van rá. Szóval nem bánok semmit, ez a lényeg. Ezzel együtt természetesen foglalkoztat azóta is a téma, és a TED-et nézve most is felfigyelek az elmúlást, halált, vagy az élet értelmét boncolgató előadásokra. Nagyon nehéz minderről szépen, a megfelelő keretek között beszélni, mert a mi társadalmunkban eléggé tabu témának számít, és aki nem élt még át hasonlót, az – tapasztalatom szerint – sokszor küzd azzal, hogy lehet-e, kell-e, jó-e mindezt szóbahozni. Szerintem lehet és kell, és sok problémát szül az, hogy tabunak bélyegezzük. Én biztosan máshogyan csinálnék pár dolgot, ha visszamehetnék az időben, de persze utólag könnyű okosnak lenni. Hoztam nektek négy videót, amik számomra mélyen elgondolkodtatóak és megindítóak, szívből ajánlom őket. Van itt más kultúrából vett példa, ami külön kedves nekem, van személyes, meg kórházi tapasztalat, és filozófiai megközelítés is. Tényleg nagyon-nagyon érdemes megnézni őket, hátha lefaraghatunk egy kicsit az elmúlás tabu mivoltából.

Bővebben…

Budapest, te csodás

Az egyik lengyel barátnőm és a barátja pár napig itt vannak, és tegnap este velük sétálgattam egy kicsit a városban. Nagyon jó volt, nem csak a társaság miatt, hanem mert az utóbbi néhány évben egyébként is folyamatosan azon agyalok Budapesten mászkálva, hogy ha ez vagy az a külföldi ismerősöm meglátogatna, akkor mit mutatnék meg neki, hová vinném el. Sajnos, még azon ritka alkalmakkor is, amikor az ilyenfajta kalauzolásra lehetőségem van, az idő rövid, a látnivaló pedig szerintem sok. 🙂

Én nyilvánvalóan elfogult vagyok, hiszen itt születtem és itt nőttem fel, de iszonyúan imádom ezt a várost. Lennének dolgok, amiken javítanék, és van persze egy évek óta félkész metrónk, koszos aluljáróink meg sok minden más amit szidni lehet, de számomra sokkal több olyan dolog van amit élvezek, szeretek, amire büszke lehetek (mint magyar/budapesti). Bővebben…

Személyes globalizáció

4-5 külföldön leélt hónap és a rengeteg barát a világ 4 kontinenséről nem múlt el nyomtalanul – és a hatás nem csak blogposztokban, rengeteg levélben és Sykpe/Viber hívásokban merül ki, hanem a mindennapi életem használati tárgyaiban és néhány szokásban is. Nekem is fura belegondolni, hogy észrevétlenül mennyi apróság lopózott be a dolgaim közé, most megpróbálom összeszedni őket. Lehet, hogy én is meg fogok lepődni…

Ruhák, ékszerek – nem biztos, hogy ez a leghangsúlyosabb, de ezzel a legegyszerűbb kezdeni, mert ez nagyon kézzelfogható, és itt van körülöttem. 🙂 Egy csomó pakisztáni ruhám (és egy szárim is) van két okból: ott sokszor nem hordhattam az európai ruháimat, mert megbotránkoztató lett volna – de ez nem is volt nagy kényszer, mert a másik ok, hogy baromira tetszettek is. Annyira kreatív és színes az összes nő ruhája ott, hogy a “letisztult” európai stílushoz szokott szem elsőre nehezen tudja befogadni. Akit érdekel, nézzétek meg mondjuk a Beech Tree ruháit – ez egy árban középkategóriás pakisztáni ruhaüzlet, de azért leértékelt darabokat is ki lehet fogni, nekem is van innen egy szép kurtám. 🙂 Mondjuk a legtöbb pakisztáni nő inkább varratja a kurtákat és a kameezokat, a Beech Tree nem rossz, ha már készen kapható cuccokról van szó. Indiában és Pakisztánban rengeteg karkötőt, és a nálunk szokásosnál 3x nagyobb fülbevalókat, gyűrűket hordanak. Hát, több se kellett nekem, ezekből is szereztem “néhányat”. Előszeretettel hordom is, pedig előtte pl. nem voltam akkora karperec-rajongó. A fülbevaló imádat meg csak fokozódott. 😀 És akkor még ott vannak a táskák és sálak és szandálok…

Bangles *_*

Tajvanban nem sok ruhát vettem, az itt leírt okokból, de azért pár cuccom onnan is van. Valamint életemben nem láttam még annyi (meg annyi fajta) műszempillát, mint ott, és azóta vonzódom hozzájuk. 😀 Van viszont egy szép legyezőm, meg anyukámnak, nagymamámnak, néhány barátnőmnek is hoztam. Bővebben…