5 karácsonyi szokás, ami gyerekkoromban nem volt

A mai nappal már három gyertya ég az adventi koszorún, ezért úgy döntöttem, hogy már legális, sőt, szükséges karácsonyi témáról írni a blogon.
Az egyik jó dolog abban, amikor már a magad ura vagy, és a pároddal kezditek megteremteni a közös életeteket, hogy lehet saját karácsonyi rutint is kialakítani. A nagy családi karácsonyoknak sokszor velejárója az idegeskedés meg a veszekedés valami miatt, és most nagyon élvezem, hogy majdnem minden ilyesmit sikerül kikerülni, és helyette azokat a dolgokat csináljuk, amihez tényleg kedvünk van. Persze gyerekkoromban is szép karácsonyaink voltak, ehhez kétség sem fér, de most már mi döntjük el, mi hogyan legyen. Bővebben…

Reklámok

Még több ajándékötlet karácsonyra (vagy akár más alkalmakra)

I WANT MOAR!

Nem akarok shopaholicnak tűnni, de így karácsony előtt érthető módon nekem is pörög rajta az agyam, hogy kinek mit adjak ajándékba. Nem mellesleg azért is, mert Afrikán (és az Antarktiszon :P) kívül minden földrészen van ismerősöm vagy rokonom, úgyhogy azon is sokat gondolkoztam, nekik mit küldhetnék. Egyelőre Ázsia van letudva, Amerikába és Ausztráliába még kellene valami. 🙂
Visszatérve Európába: bár már írtam egy posztot karácsonyi ajándékötletekről tegnapelőtt (tavaly pedig egy kívánságlistát, ami akár szintén segítség lehet valakinek), annyira tele van a fejem mindenfélével, hogy úgy döntöttem még egy bejegyzésben összeszedek néhány dolgot. Azt előrebocsátom, hogy ezek nem olyan ajándékok hogy menj el az x plázába és vedd meg ezt és ezt a divatos k**** drága csizmát mert az márkás és király, vagy vegyél iPadet/laptopot/még egy tévét, hanem inkább igyekeztem kreatívabb, egyedibb dolgokat összeszedni, amire nem biztos hogy mindenki kapásból gondolna. A legnagyobb része a néhány ezer forintos kategória (de mindegyik 10 ezer alatti), amit a hozzám hasonló nem túl gazdag egyetemista is ki tud fizetni. (Ah, jó érzés leírni hogy egyetemista, amíg még megtehetem. :P) Továbbá azoknak is jó hírem van, akik fiúknak akarnak ajándékot venni…ezúttal sikerült nem csak lányos, hanem legalább uniszex, de néhány tényleg fiús ajándékot is összeszednem. 🙂 Nem mindenhol ajánlok konkrét dolgot, van ahol csak magát az üzletet/webshopot. Na, megint sikerült terjengős bevezetőt írnom, vágjunk bele! Bővebben…

Cuki karácsonyi ajándékok

Az előző bejegyzések komolysága után úgy éreztem, hogy itt az ideje egy kis karácsonyi hangulatot is vinni a blogba, elvégre már csak tíz nap van Szentestéig. Ezért gyorsan összedobtam egy listát olyan ajándékötletekből, amik karácsonyi hangulatot árasztanak, tehát szerintem sokkal inkább megfelelők karácsonyi ajándéknak, mint mondjuk szülinapra vagy egyéb alkalomra. Számomra lány perspektívából írni végtelenül meglepő módon könnyebb, szóval előrebocsátom, hogy inkább lányos ajándékok ezek.  Persze ízlés dolga az ilyesmi. Én mindenesetre bevallom, bármelyiket szívesen elfogadnám, szóval rajtam tesztelve van a lista. 😛 No de lássuk! 🙂

A karácsony általánosságban a sütés-főzés időszaka is, így ha olyasvalakinek adunk ajándékot, aki szeret sütögetni, jó ötlet lehet valamilyen konyhai segédeszköz. Ilyen esetekre kapásból három javaslatom is van. Bővebben…

Beteljesült kívánságok

Még decemberben ment körbe a karácsonyi kívánságlistás játék a blogokon, és ennek keretében én is megírtam akkor a kívánságaimat. De arról egész eddig nem szólt a fáma, hogy kinek mi teljesült be a listájáról. Úgy látszik jó voltam, mert én megkaptam néhány dolgot, és nagyon örülök nekik, úgyhogy gondoltam ha már a listát megírtam ide, megmutatom az ajándékokat is, legalábbis egy részét.

fülvédő

Fülvédő Petitől

Bővebben…

Karácsonyi poszt

Szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni. Remélem mindenki tudott egy kis időt szakítani a pihenésre, semmittevésre, emésztésre. 🙂
Nekem ma kicsit furcsa élményem volt – az öcsémmel életünkben először a szüleink nélkül mentünk a rokonokat meglátogatni Győrbe. Jól éreztük magunkat, nagyon jó volt látni a családot, beszélgetni meg együtt lenni egy kicsit. De azért mégis más volt, mint korábban bármikor. Nem tudom, hogyan írjam ezt le, de egy kicsit úgy éreztem, ez az út amit ma megtettünk, a felnőtté válás része, még ha kényszerűségből mentünk csak ketten, akkor is.
Ráadásul ítéletidő volt, egész nap orkán erejű szél, délelőtt esővel meg havasesővel. Estére a hazaútra pedig jó sok havat kaptunk, amire nem számítottunk, és téli gumi nélkül az autópályán nem mindig volt vicces. De túléltük, nagyrészt 60km/h-val gurultunk hazafelé – öcsi azért megérdemelt egy vállonveregetést, ő sem vezetett még soha hóban. Bővebben…

Karácsonyi kívánságlista

indexKét napja Eszter meghívott, hogy vegyek részt egy kis játékban, ami mostanában terjed a blogokon. A játék lényege, hogy meg kell írni egy blogposztban a karácsonyi kívánságlistádat (a további szabályokat a poszt végén találjátok). A meghívásnak nagyon örültem, és most már nem kotlom tovább rajta,  lássuk.

Ahogy Eszter, úgy én is a tárgyiasult dolgokra fogok most koncentrálni. Az igazság az, hogy van egyetlen kívánságom ami sokkal fontosabb mindannál amit most írni fogok, sőt ezek nem fontosak, lényegtelenek ahhoz képest. Csakhogy az nem olyasmi, amit ajándékba lehet adni, és egyébként is túl szomorú ahhoz, hogy ebbe a posztba beletegyem. Bővebben…