Mostan színes erdőkről álmodom

Ahogy az előző, Kazicumról szóló írásom végén olvashattátok, enyém lett Nikodém Mónika csodálatos alkotása, a Rejtelmek erdeje. A birtokbavétel boldog pillanatai után a festővel – akinek jellegzetes képei több, mint egy éve láthatóak a galériában – ihletről, célokról és a művészet magyarországi helyzetéről beszélgettünk.

  • Gyönyörű ez a festmény! De egy kicsit félelmetes is. Van valami plusz mondanivalója?
  • Ezt sokszor megkapom az erdős képekre, mert nálam általában kopaszok a fák. Imádom a fákat és az erdőket, de ennél több mondanivalója nincs ezeknek a festményeknek. Mindig visszatérek a témához, valami borzalmasan vonz. A nagyapám szobrászkodott, hegesztőpisztollyal készített rengeteg faszobrot. Ez nagyon megragadott gyerekkoromban, lehet, hogy itt fertőződtem meg. Sokat megyünk kirándulni, rengeteget fotózok, onnan szoktam ihletet meríteni.
  • Olvastam rólad, hogy már gyerekként sokat rajzoltál és festettél, de aztán letértél erről az útról.
  • Igen, volt egy tíz éves időszak, amíg nem festettem. Ruhaiparit végeztem, ott végig kellett rajzolni: varrászat, szabászat, modellrajzolás, divatstílus-tervezés, minden volt. Aztán váltottam, jött egy OKJ-s médiaiskola két évig. Az számítógépes suli volt, és úgy próbáltam érvényesülni, továbbfejleszteni magam, hogy a munkakörömben legyen számítógép-ismeret. Ezáltal teljesen más irányba ment az életem. Irodai munka lett a vége, és a festés kimaradt.
  • Azután körülbelül 4 éve újra komolyan kezdtél vele foglalkozni. Mi volt a változás oka?
  • Bővebben…
Reklámok

Kincsesláda a pincében

A Kazinczy utcán nehéz bámészkodás nélkül végigsétálni, még akkor is, ha gyakran jár erre az ember. „Mekkája” a kluboknak és romkocsmáknak, a streetfoodnak, a zsidó gasztronómiának és a művészeteknek. Egymást érik a szokatlan kirakatok, bisztrók, szórakozóhelyek. Ha figyelmesek vagyunk, a nagy kavalkádban megakadhat a szemünk egy pici ajtón az ELTE épületével szemben. Előtte régi tárcsás telefon csücsül egy széken, mellette felirat hirdeti: Kazicum. Az ajtón túl keskeny lépcső vezet lefelé. Vajon mi lehet ez?

Ha lemászunk a lépcsőn (fejre vigyázz!), a pincehelyiségek jellegzetes dohos szaga és hideg levegője fogad. Sötét azonban nincs, hiszen itt épp a látvány a lényeg: a Kazicum egy művészeti galéria, falán körös-körül különböző technikákkal készült alkotásokkal. A képek nagy része nem szokványos csendélet vagy tájkép, sokkal inkább valamilyen fantáziavilág elevenedik meg rajtuk keresztül, de láthatóak portrék vagy éppen mandalák is. Vonzzák a tekintetet, muszáj körbejárni és egyesével megnézegetni mindet. Bővebben…