Megéreztem a harmadik X szorítását

2017 számomra az az év, amikor belépek életemnek abba a bizonyos, hármassal kezdődő születésnapokat tartalmazó szakaszába.

Ennek az igen vegyes érzelmeket – egyesekben némi rettegést vagy pánikot – kiváltó időszaknak a közeledése újfent elgondolkodtatott, hogy jó irányba megy-e az életem, ott tartok-e, ahol kellene, és ha nem, akkor milyen sürgős lépéseket kell tennem annak érdekében, hogy a végzetes születésnap eljövetele előtt a válasz mégis igenre módosuljon.

Mondjak fel ismét? Induljak világ körüli utazásra? Essek teherbe? Kezdjem el írni a regényemet, amiből majd bestseller lesz? Vegyek ottalvós hetijegyet az idei összes nyári fesztiválra, mert huszonévesen még lehet bulizni?

Ezek az opciók egyébként más-más indokból mind egész vonzóan hangzanak, de azért mindent végiggondolva arra jutottam, hogy nem muszáj ennyire drámaian értelmezni a helyzetet. Bővebben…

Megfogyva bár, de törve nem

A Balcsi partjáról jelentkezem őszinte beszámolóval: sacc per kábé 200 építőipari újságcikk után végre a blog is kap némi figyelmet.

Néhány nap híján három hónapja már, hogy az írás hobbiból munkává vált az életemben, és újságírónak álltam. A fizetésért írt cikkeim számának növekedésével párhuzamosan drámaian lecsökkent a pusztán élvezetből a blogra írtak száma; következő lépésként most már illene annak következnie, hogy a blogposztok mennyiségét is relatíve magasan tudom tartani.

Annak ellenére, hogy jelen sorokat Tihanyból, egy elképesztő balatoni panorámával rendelkező nyaraló teraszáról írom (végre nyaralok, jeee!), egyre nagyobb esélyt látok arra, hogy akkor is fogok tudni írni, amikor nincs annyi szabadidőm, mint ezen a héten. Mindenesetre ezt a mostani posztot jó jelnek kell tekinteni: nincs szövegundorom, még csak két napja vagyok itt, de máris klaviatúrát ragadtam. Azt is érzem, hogy a megírandó témák szintén ott mocorognak a felszín alatt, de egyelőre valamiféle helyzetjelentésnek kellett utat engedni. Bővebben…

Most aztán végképp nem bánom, hogy felmondtam

Bő egy hónapja nagy lendülettel megírtam, hogy mi vezetett el a karriermódosítás gondolatáig, hogy miért mondtam fel és mik a terveim. A poszt kikerülése után nagyon sok visszajelzést kaptam. Egyrészt mindenki biztatott, de jó néhányan azt is írták: inspiráló a történet számukra, ők is gondolkoznak valami hasonlón, csak még nem merték meghozni a döntést, félnek elrugaszkodni a nagy sötét ismeretlen felé. Nagyon örültem, hogy ösztönzőleg hatottam másokra, bár akkor csak az első lépést tettem meg, még nem volt – úgymond – “sikersztori”. Jelentem: most egy kicsit már az!

Amikor március 31-én utoljára kisétáltam az előző munkahelyem ajtaján, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy most több hónapnyi munkanélküliség következik, fel voltam készülve a (nem is annyira kényszer)pihenőre. Reméltem, hogy azért mondjuk az őszre már adódik valami, számolgattam, hogy addig talán a pénzem is kitart, ha vigyázok. Ehhez képest holnap, azaz május 11-én kezdek életem első igazi újságírói állásában. Bővebben…

Mostan színes erdőkről álmodom

Ahogy az előző, Kazicumról szóló írásom végén olvashattátok, enyém lett Nikodém Mónika csodálatos alkotása, a Rejtelmek erdeje. A birtokbavétel boldog pillanatai után a festővel – akinek jellegzetes képei több, mint egy éve láthatóak a galériában – ihletről, célokról és a művészet magyarországi helyzetéről beszélgettünk.

  • Gyönyörű ez a festmény! De egy kicsit félelmetes is. Van valami plusz mondanivalója?
  • Ezt sokszor megkapom az erdős képekre, mert nálam általában kopaszok a fák. Imádom a fákat és az erdőket, de ennél több mondanivalója nincs ezeknek a festményeknek. Mindig visszatérek a témához, valami borzalmasan vonz. A nagyapám szobrászkodott, hegesztőpisztollyal készített rengeteg faszobrot. Ez nagyon megragadott gyerekkoromban, lehet, hogy itt fertőződtem meg. Sokat megyünk kirándulni, rengeteget fotózok, onnan szoktam ihletet meríteni.
  • Olvastam rólad, hogy már gyerekként sokat rajzoltál és festettél, de aztán letértél erről az útról.
  • Igen, volt egy tíz éves időszak, amíg nem festettem. Ruhaiparit végeztem, ott végig kellett rajzolni: varrászat, szabászat, modellrajzolás, divatstílus-tervezés, minden volt. Aztán váltottam, jött egy OKJ-s médiaiskola két évig. Az számítógépes suli volt, és úgy próbáltam érvényesülni, továbbfejleszteni magam, hogy a munkakörömben legyen számítógép-ismeret. Ezáltal teljesen más irányba ment az életem. Irodai munka lett a vége, és a festés kimaradt.
  • Azután körülbelül 4 éve újra komolyan kezdtél vele foglalkozni. Mi volt a változás oka?
  • Bővebben…

Felmondtam, és nem bánom

Egy rosszul sikerült állásinterjú, egy pszichológiai teszt, 6 év blogolás, cirka 10 év naplóírás, sok-sok álmodozás. Látszólag egymástól független dolgok, de a szálak mostanra egy pontban futottak össze: az újságírásban.

Elérkezett végre az április, amit idén igazából nem a szép idő miatt vártam türelmetlenül, bár annak is örülök. Nem, a mindent elsöprő indokom az volt, hogy tudtam, április 1-től otthagyom a főállásomat, és végre arra koncentrálhatok, amit igazán szeretek: az írásra. Egy ideig én leszek a saját főnököm, és megteszek mindent annak érdekében, hogy ez a one-(wo)man show helyet kapjon a média világában. Nincs mese, ha valamit igazán akarunk, akkor azt nem érdemes félgőzzel csinálni, a nagy álmok teljes embert kívánnak. Legalábbis én erre a következtetésre jutottam több hónapnyi gondolkozás után. Összespóroltam némi pénzt, felmondtam a munkahelyemen, és úgy döntöttem, adok magamnak egy esélyt, mert nem szeretném úgy leélni az életemet, hogy nem próbálom ki, tudok-e érvényesülni, sikeres lehetek-e újságíróként. Bővebben…

Légy olyan, mint egy lajhár – hagyj időt magadnak!

Hé, halihó, te, ott! Lassíts, csücsülj le. Vegyél egy mély levegőt, aztán figyeld meg, ahogy kilégzés közben megnyugszik a szíved. Jó érzés, ugye? Várj, még ne rohanj el. Hadd meséljek egy kicsit.

Néhány hete pár barátommal meglátogattuk az állatkertet Budapesten, és a Pálmaház egyik szegletében rábukkantunk az egyik legszimpatikusabb állatra, a lajhárra. Ennek a dél-amerikai, főként növényevő emlősnek nem csak a mozgása lassú, hanem az anyagcseréje is, de nem ok nélkül. Mivel a táplálékát képező falevelek alacsony energiatartalmúak, lassan emészt, és keveset mozog, nem pazarol. Az izomzata is csekély a testméretéhez képest, ezért ha akarná se tudná a négy méteres percenkénti sebességet átlépni. Emellett legalább napi tíz órát alvással tölt. A társaságot eléggé szereti: a szőrzete nem csak a rejtőzködést elősegítő algafajoknak ad otthont, hanem számos rovarnak, illetve gombáknak is, tehát önmagában egy kis ökoszisztémát képez. A kislajhárok (ahogy az állatkertben is láthattuk) az anyjuk szőrébe kapaszkodnak, és nagyon igyekeznek nem leesni, mert sokáig tart, mire a mami lejön a fáról, hogy összeszedje őket, ha egyáltalán sikerül neki. Bővebben…

40 óra egy héten? Az sok!

Pár hónappal ezelőtt kihívtam a villanyszerelő bácsit, aki a család régi jól bevált villanyszerelője. Ezért aztán barátságos mederben folyt a beszélgetés, amíg lecserélte a régi csúnya csilláromat egy szép új Ikea lámpára. Rég nem találkoztunk, volt mit mesélni, és hamarosan a munkahelyekre terelődött a szó. Vicces összehasonlításra jutottunk: ő, a villanyszerelő Győző bácsi néhány évvel nyugdíj előtt áll, s most a harmadik munkahelyén dolgozik, ami életében volt neki, innen szeretne majd nyugdíjba menni. Én a 28 évemmel, 3 és fél év a nagybetűs Munkaerőpiacon eltöltött idő után már most a harmadik munkahelyemnél tartok, és hamarosan váltani is tervezek. Győző bácsi kicsit sajnálta a mai fiatalokat, és megállapítottuk, hogy azok az idők már régen elmúltak, amikor az ember két-három munkahelyen dolgozhatta le aktív éveit.

Én ugyanakkor nem annyira éreztem a probléma súlyát, mert amellett, hogy a munkahelyek megváltoztak, a munkavállalók elvárásai, mozgástere is kiszélesült. Az ember nem csak akkor vált, amikor elbocsátás, leépítés van, hanem azért is vált, mert az ő elvárásainak nem felel meg a munkahely. Sosem bírtam azt a típusú hozzáállást, miszerint örülhetsz, hogy neked legalább van munkád, maradj a seggeden, ne légy elégedetlen, mert mi lesz akkor, ha… Nyilván kivételes kényszerű helyzetek – pl. hirtelen anyagi teher – mindig vannak, meg átmeneti időszakok is, de én most nem erről beszélek. Az ember, mint egy jó kapcsolatban, a munkahelyén sem szabad, hogy mindent eltűrjön, és nagyon fontos, hogy tudatosan keresse a neki való munkát, munkahelyet. Ha belegondolok, hogy egy héten 40+ órát, meg az oda-vissza közlekedést minimum a munkádra fordítod (szóval cirka az időd egyharmadát!), akkor totál kétségbeejtőnek tűnik olyan munkát végezni, ami értelmetlen, haszontalan, lélekölő stb. Alapvetően fontos, hogy ne csak a pénztárcád legyen egy kicsit vastagabb, hanem hogy ezen kívül valami más is legyen abban, amit csinálsz. Azokat a tényezőket, amik meghatározzák, hogy mitől lesz egy munka jó, általában te is, és a munkáltatód is tudja befolyásolni, együtt kell(ene) működni ennek érdekében. Bővebben…