„Aki nem megosztó, az művészileg nem képvisel semmit”

Eltöltött egy órát a TV2 Akadémia újságíró tanoncaival Mihalik Ábel, a Drastik Putto zenekar frontembere: osztálytársaimmal kifaggattuk a céljairól, a zenei pályán megélt kihívásokról és a dalszövegekről is. Elkísérte őt a banda menedzsere, Facsády Orsi, aki már egy éve egyengeti útjukat.

  • A napokban zajlottak a Cseh Tamás Program induló zenekarokat támogató alprogramjának meghallgatásai. Mit éreztek, hogy sikerült?

Ábel: Érdekes élmény volt. Minden zsűritagot ismertem már félig-meddig, mégis teljesen más eléjük állni úgy, hogy alig voltak a teremben, egy koncerttel összehasonlítva. Megmérettetés szagot éreztem, és elfáradtam, pedig csak két dalt adtunk elő, a Mohaembert és a Fából készült lányt. Utóbbihoz szeretnénk klipet, erre is jó lenne például, ha nyernénk. Szerintem jól sikerült a meghallgatás, átjött az üzenet, nevettek.

Orsi: Novembertől kapja meg a támogatást az a 25 zenekar, akiket beválogatnak az 54 meghallgatott közül. Október 27-én lesz az eredményhirdetés az Akvárium Klubban.

  • Egy ilyen eseményen mennyire érezhető a versengés a többi zenekarral?

Bővebben…

Reklámok

Örök szerelem 5. epizód – a Nova Rockon jártam Red Hot Chili Peppers koncerten

Van egy banda, akikért 15 éves korom óta töretlenül rajongok: szeretem az életemben azt a folytonosságot, amit a Red Hot Chili Peppers jelent. A legtöbb szám meghallgatása még mindig elő tudja belőlem csalogatni azokat az intenzív érzelmeket, amiket 13 évvel ezelőtt, amikor eldöntöttem, hogy márpedig ők a kedvenc együttesem. Az intenzitás azóta tulajdonképpen még fokozódott is, hiszen annyi plusz év és dal és tapasztalat halmozódott fel. Ezeknek a kicsúcsosodása pedig mindenképpen az élő koncert, amikor ez a négy fickó droghoz hasonlóan hat rám: nem fáj és nem számít semmi, csak a zene van és boldogság.

Vasárnap, június 12-én ötödik alkalommal kerültem viszonylagos testközelbe velük, az utolsó találkozás majdnem négy évvel ezelőtt, Zágrábban volt. Abban a posztban, amit erről írtam, még szomorkodtam is egy sort, hogy vajon lesz-e még  lehetőségem látni őket, a fene se gondolta, hogy 2016-ban kétszer is, mert Budapestre is eljönnek. Bővebben…

Mostan színes erdőkről álmodom

Ahogy az előző, Kazicumról szóló írásom végén olvashattátok, enyém lett Nikodém Mónika csodálatos alkotása, a Rejtelmek erdeje. A birtokbavétel boldog pillanatai után a festővel – akinek jellegzetes képei több, mint egy éve láthatóak a galériában – ihletről, célokról és a művészet magyarországi helyzetéről beszélgettünk.

  • Gyönyörű ez a festmény! De egy kicsit félelmetes is. Van valami plusz mondanivalója?
  • Ezt sokszor megkapom az erdős képekre, mert nálam általában kopaszok a fák. Imádom a fákat és az erdőket, de ennél több mondanivalója nincs ezeknek a festményeknek. Mindig visszatérek a témához, valami borzalmasan vonz. A nagyapám szobrászkodott, hegesztőpisztollyal készített rengeteg faszobrot. Ez nagyon megragadott gyerekkoromban, lehet, hogy itt fertőződtem meg. Sokat megyünk kirándulni, rengeteget fotózok, onnan szoktam ihletet meríteni.
  • Olvastam rólad, hogy már gyerekként sokat rajzoltál és festettél, de aztán letértél erről az útról.
  • Igen, volt egy tíz éves időszak, amíg nem festettem. Ruhaiparit végeztem, ott végig kellett rajzolni: varrászat, szabászat, modellrajzolás, divatstílus-tervezés, minden volt. Aztán váltottam, jött egy OKJ-s médiaiskola két évig. Az számítógépes suli volt, és úgy próbáltam érvényesülni, továbbfejleszteni magam, hogy a munkakörömben legyen számítógép-ismeret. Ezáltal teljesen más irányba ment az életem. Irodai munka lett a vége, és a festés kimaradt.
  • Azután körülbelül 4 éve újra komolyan kezdtél vele foglalkozni. Mi volt a változás oka?
  • Bővebben…

Kincsesláda a pincében

A Kazinczy utcán nehéz bámészkodás nélkül végigsétálni, még akkor is, ha gyakran jár erre az ember. „Mekkája” a kluboknak és romkocsmáknak, a streetfoodnak, a zsidó gasztronómiának és a művészeteknek. Egymást érik a szokatlan kirakatok, bisztrók, szórakozóhelyek. Ha figyelmesek vagyunk, a nagy kavalkádban megakadhat a szemünk egy pici ajtón az ELTE épületével szemben. Előtte régi tárcsás telefon csücsül egy széken, mellette felirat hirdeti: Kazicum. Az ajtón túl keskeny lépcső vezet lefelé. Vajon mi lehet ez?

Ha lemászunk a lépcsőn (fejre vigyázz!), a pincehelyiségek jellegzetes dohos szaga és hideg levegője fogad. Sötét azonban nincs, hiszen itt épp a látvány a lényeg: a Kazicum egy művészeti galéria, falán körös-körül különböző technikákkal készült alkotásokkal. A képek nagy része nem szokványos csendélet vagy tájkép, sokkal inkább valamilyen fantáziavilág elevenedik meg rajtuk keresztül, de láthatóak portrék vagy éppen mandalák is. Vonzzák a tekintetet, muszáj körbejárni és egyesével megnézegetni mindet. Bővebben…

A gyaloglás vége: visszafoglalom az utat

Történt egyszer, hogy a bringás lány messzebbre költözött, és a munkahelyi cafeteria részeként bérletet is kapott. Átszokott a tömegközlekedésre. A bringa pedig leeresztett kerekekkel sírdogált a földszinti tárolóban, hosszú-hosszú hónapokon át. De a szíve mélyén azért reménykedett, hogy eljön még az ő ideje.

Eljött. Régen volt már igazi jó bringás poszt, még annál is régebben, mint mikor utoljára rendszeresen nyeregbe ültem. 2014-ben még sokszor jártam munkába bicajjal a bérlet ellenére is, de aztán fokozatosan bekövetkezett a lustulás, 2015-ben szerintem nagyjából egy kezemen megszámolhatóak voltak a bringázások. Most viszont lejárt az utolsó, munkahely által finanszírozott bérletem, és úgy döntöttem, hogy nem sietek a következő megvásárlásával. A kerekeket egy rövid kiruccanás miatt már márciusban felfújtam, de tegnap végre újra elvittem a kislányt egy 20km-es körre a városban. Nem tudom máshogy mondani: csodálatos érzés volt. Előjött belőlem a Budapesten nyeregben töltött cirka öt év minden emléke, és óriási mosollyal hagytam le az összes villamost és buszt, miközben a fülembe John Frusciante énekelt. Bővebben…

Tisztelt Időjárás! Mégis, hogy képzeli…

…hogy február közepén még csak 8-10 fok van, nem süt a nap, sőt, sokszor az eső is esik? Jó-jó, tudom, ez a normális, de egyben ez az az időszak, amikorra nekem már kezd elegem lenni a télből és újra napsütést, meleget és virágokat kívánna a lelkem. Ezért gondoltam, megvigasztalom magam azzal, hogy írok egy kis szösszenetet, amiben kicsit ábrándozom a nyárról és a nyár egyik legboldogabb hetéről, amit pár éve már Tihanyban van szerencsém eltölteni.

idojaras_febvege

Február végére várható időjárás: nem túl biztató kilátások.

Bővebben…

5 karácsonyi szokás, ami gyerekkoromban nem volt

A mai nappal már három gyertya ég az adventi koszorún, ezért úgy döntöttem, hogy már legális, sőt, szükséges karácsonyi témáról írni a blogon.
Az egyik jó dolog abban, amikor már a magad ura vagy, és a pároddal kezditek megteremteni a közös életeteket, hogy lehet saját karácsonyi rutint is kialakítani. A nagy családi karácsonyoknak sokszor velejárója az idegeskedés meg a veszekedés valami miatt, és most nagyon élvezem, hogy majdnem minden ilyesmit sikerül kikerülni, és helyette azokat a dolgokat csináljuk, amihez tényleg kedvünk van. Persze gyerekkoromban is szép karácsonyaink voltak, ehhez kétség sem fér, de most már mi döntjük el, mi hogyan legyen. Bővebben…