Dél-Olaszország (2002)

2002-ben már némi rutinnal indultunk sorban a harmadik Miczek-túránkra, amelynek a célpontja ezúttal Dél-Olaszország és Szicília volt. Sokszor azonban csak vulkántúraként szoktuk emlegetni, mert négy vulkánnál is jártunk az út során, és még néhány helyen ahol szintén vulkanikus tevékenység figyelhető meg. A képeknél inkább a természeti látványosságokra koncentrálok. Egyrészt mert az ilyen típusú fényképeink sokkal jobban sikerültek, másrészt meg szerintem ezek különlegesebbek is, mintha mondjuk Rómáról tennék fel ugyanennyit. De lesz azért az is.🙂 Na, vágjunk bele.

Azt hiszem ezt senkinek sem kell bemutatnom. A Csodák Mezeje tényleg nagyon szép Pisában – a dóm, a keresztelő kápolna és a ferde torony egyaránt. De ezen kívül a város annyira nem tetszett nekünk, semmi igazán különös nem volt benne. A ferde tornyot egyébként pont abban az évben nyitották meg újra a nagyközönség előtt, de estig kellett volna várnunk, hogy bejussunk, így hát csak kívülről néztük meg.

Elba szigete. Napóleon téli és nyári rezidenciáját néztük meg itt, nem lehetett rossz dolga azt hiszem, még ha száműzetésben is élt.🙂 Sajnos azokról nincsenek jó fényképeim, de egyébként főleg a téli rezidencia szép, nagy teraszos, kertes épület, timpanonnal.

Ilyen a kilátás a Szent Péter bazilika kupolájából a Vatikánra és Rómára. Jó keskeny csigalépcsőkön kellett felmenni, de már nem emlékszem sajnos, hogy hány lépcsőfok, pedig mindig mindenhol megszámoltuk.🙂 Apukám szerint régen egészen a tetején lévő keresztig fel lehetett menni, amit ő annak idején meg is fogott. Ezt mindig elmeséli, ha szóba kerül a bazilika valahogy, és már nekem is automatikusan ez ugrik be, ahogy mutogatja, hogy “Fogtam a keresztet!”🙂 Visszatérve, Rómában egy napot töltöttünk, úgyhogy nem mondhatnám, hogy nagyon bejártuk a várost, de azért voltunk többek között a Colosseumban, a Trevi-kútnál, a Spanyol-lépcsőnél és a Forum Romanumon is.

Ez első ránézésre valami rondaságnak tűnhet, de valójában ez a Solfatara, amely egy alvó vulkán krátere. Ha kitörés nincs is, kénes kigőzölgések és forró talaj annál inkább. A talajra tett nyers tojás néhány perc alatt megfőtt. A képen a sárga színű részek a kéntől olyanok. Van néhány olyan hely is, ahol kivájt medrekben bugyog a forró kénes víz.

Capri. Innen a legszebb élményünk a Grotta Azzurra, azaz a Kék Barlang. A tenger felől csónakkal közelíthető meg egy pici nyíláson át, s belül tényleg minden kéknek hat a víz és a fények játéka miatt. Gyönyörű, egészen különleges látvány. Sajnálom, hogy erről nincs jó minőségű képem, de akit érdekel, keressen rá, van bőven szép kép róla a neten.

Ez itt nem más, mint a Vezúv krátere. Nem tűnik túl félelmetesnek így, hogy már kis növénykék is nőnek benne. Lehet, hogy Pompeii egykori lakosai nem így gondolták…

…hiszen csak ennyi maradt belőlük. Ez itt az egykori Forum. Úgy emlékszem, hogy nem tudtunk rögtön bemenni, mert volt valami sztrájk, de azért végül bejutottunk. Egészen fantasztikus élmény, és alig akartunk eljönni záráskor, pedig több órát eltöltöttünk bent. De még többre lett volna szükség. Remélem még egyszer eljutok ide.

Messina, szökőkút a harangtorony lábánál. Bevallom, hogy nem sokra emlékszem ebből, de nem teljes az Olaszországról alkotott kép, ha nem teszek be gyönyörű építészeti alkotásokról is fényképeket, és ezen megakadt a szemem a többi között.

Vulcano sziget azonos nevű vulkánja.🙂 Felmásztunk rá, mindenfelé sárga volt a talaj a kéntől, és folyamatosan szivárog a kéngőz is belőle.

Ez itt pedig már maga a kráter. Eléggé irigylem magamtól az élményt, hogy őszinte legyek. Túl rég volt már.

Még mindig Vulcano – ezt csak úgy hívtuk, hogy a dagonya. És tényleg dagonyáztunk is benne, jól bekentünk iszappal magunkat, iszappakolás arcra, hátra, vállra, ami csak kell. Nagyon kellemes, bár a kénszag nem egyhamar tűnik el az ember cuccaiból.🙂

Ha az előző a dagonya volt, akkor mondjuk ez a pezsgőfürdő. A vulkáni tevékenység a tenger felszíne alatt is zajlik. A víz jó meleg, a talaj úgyszintén, sőt néha már olyan forró, hogy megéget.

Lipari sziget. Itt nem volt vulkán, viszont két kellemes élmény is fűződik hozzá: egyrészt egy finom pizza, másrészt pedig az, hogy olyan meleg volt az éjszaka, hogy nem vertük fel a sátrat. Csak úgy hálózsákban a szabad ég alatt aludtunk. Életemben először csináltam ilyet akkor, de nem utoljára, ahogy majd ki is derül a továbbiakból.😛

Stromboli. Bátran állíthatom, hogy az itt szerzett élmények az utazás csúcspontjának számítottak, sőt, talán életemben is az egyik legkülönlegesebb nap volt az itt eltöltött. Erre nagyon élesen emlékszem, sok más dologgal ellentétben. Stromboliról azt kell tudni, hogy egy aktív vulkán, gyakorlatilag folyamatosak a kitörései, tehát egy-egy kitörés között néhány perc vagy maximum néhány óra telik el. Ennek ellenére nem életveszélyes megközelíteni, mert minden kitörés ugyanabba az irányba történik, és az ún. Tűzlejtőn folyik le, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint Mordort. Mi tehát másik oldalról közelítettünk, és felmásztunk egészen a tetejére, kb. 900 méter magasra. Nem mondanám, hogy jól kiépített túraösvények vezetnek fel. Ilyen utakon mentünk:

A nagy meleg miatt egyébként késő délután indultunk felfelé, hogy ne süljünk meg, és egyébként is azt terveztük, hogy fent alszunk a vulkán tetején. Korábban szokás volt, hogy a turisták odafent töltötték az éjszakát hálózsákban, és a sötétben a kitörések fényében gyönyörködtek. Mi is vittük tehát a hálózsákot, azonban kiderült, hogy a fenn éjszakázást újabban tiltják. Ez két dologhoz vezetett, amiket mindjárt elmesélek, de előbb még egy kihagyhatatlan kép:

Iszonyatosan örülök, hogy a kis analóg fényképezőnkkel sikerült ilyen jól elkapni egy erupciót. Azért vulkánkitörést nem mindennap lát az ember. Én is csak 2002. július 16-án láttam, ha jól tippelem a dátumot.
Tehát ott tartottam, hogy nem maradhattunk odafent éjszakára, ergo le kellett jönni. Gyanítom egyébként, hogy néhányan a tiltás ellenére fennmaradtak, de mi rendesek voltunk. Viszont csoda, hogy nem törtük ki a nyakunkat a lefelé vezető úton, mivel az ösvények visszafelé sem lettek jobban járhatóak, azonban akkor már csak néhány zseblámpa segített a tájékozódásban. De megúsztuk, leértünk, és itt következett a második szabad ég alatt töltött éjszaka, Stromboli homokos tengerpartján. Olyan csillagos eget, mint ami akkor éjszaka fölénk borult, én még életemben nem láttam, azóta sem. Szóval ez egy felejthetetlen kaland számomra.

Ez már a hajóból készült, távozóban Stromboliról. Szervusz, vulkán, nem felejtünk el.

Legyen egy szűk utcácskás kép is, ez itt éppen Palermo. A városokban készített képekkel bajban vagyok, valahogy egyáltalán nem sikerültek olyan jól, mint a természetfotók. Nem állítom, hogy ez visszaadja, hogy milyen a város, de ahogy eddig is, most is az a célom inkább, hogy szép képeket mutassak.

Agrigento, a “templomok völgye”. Ez itt egy nagyon jó állapotban megmaradt görög templom, Concordia temploma. A wikipédiáról puskázom, hogy i.sz. 597-ben keresztény templommá alakították, így maradt meg viszonylag épen.

Siracusa, a Dionüszosz füle néven elhíresült nagy barlang.

Szintén Siracusa.

Akkor még egy kis vulkán.🙂 Ezek az Etna parazitakráterei. A parazitakráter tulajdonképpen kisebb oldalsó krátert jelent, ahol szintén előtör valamennyi láva. Nem tudom, hogy természetföldrajzilag mennyire szakszerűen fogalmaztam meg, de azért nagyjából erről van szó.

Nos, az Etna is aktív. Ez a 2001-es kitöréskor okozott pusztítás maradványa. Szegény felvonó.

Azért van élet a lávafolyás után is, ezek a kis izéke növények nőnek rajta. Egyébként mindjárt kevésbé néz ki tőlük úgy, mint Mordor.😀

Öcsi az Etna kráterének peremén. Ide én nem jöttem fel már nem tudom hogy miért, de eléggé sajnálom. Azért jó, hogy kép van róla, és öcsi aranyos.🙂

Ez az Alcantara bazaltszurdok. A benne folydogáló víz nagyon hideg.

Megint egy személyes kedvenc: Alberobello. Teljesen odavoltam annak idején ezekért a kis házikókért, amiket egyébként trullo-nak hívnak, és kőből készültek. A világörökség részét képezik, az egész város ilyen házikókból áll. Néhányban laknak is, de a nagy része inkább bolt vagy turistalátványosság.

Nagyon kedves, nem?🙂

Végül egy szép kép Assisiről, Szent Ferenc szülővárosáról. Azt hiszem ez volt az utolsó hely, amit megnéztünk, innen már hazafelé vettük az utat.

Remélem ezekkel a fotókkal is tudtam egy-két érdekeset mutatni nektek. Én mindenképp nagyon élveztem, hogy felelevenítettem néhány szép emléket, kicsit fáj is a szívem érte, hogy már olyan régen volt, és kevésre emlékszem.

A legközelebbi posztban Korzikára utazunk, tartsatok velem majd akkor is!🙂

Dél-Olaszország (2002)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s