Az új kedvenc íróm, és más könyves kalandok 2016-ból

2015 decemberében csupán azért regisztráltam a Goodreads-re, mert ez kellett ahhoz, hogy az “Épp ezt olvasom” WordPress widget működjön itt a blogon. Azonban ez a hirtelen felindulásból elkövetett, tulajdonképpen kísérleti jellegű lépés több előre nem látott következménnyel járt. Először is, nagyon megszerettem a Goodreads-et (ami egyébként gyakorlatilag a könyvek IMDb-je), nem is értem, hogy miért nem előbb botlottam és habarodtam bele.

Ennél azonban fontosabb, hogy az oldal hatására a tavalyi év elején belevágtam egy olvasási kihívásba: megfogadtam, hogy 2016-ban harminc könyvet fogok elolvasni. A Goodreads nem hagyja, hogy megfeledkezz a fogadalmadról, folyamatosan jelzi, hogy hány százalékát teljesítetted már a vállalt mennyiségnek, és hogy a hátralévő idővel arányosan le vagy-e maradva (illetve mennyire vagy lemaradva 😀 ) az olvasással. Becsületesen bevallom rögtön a legelején, hogy a kihívást elbuktam, 30 helyett csak 24 könyvet sikerült elolvasnom az elmúlt egy év során (tehát 80%-ban teljesítettem a saját magam által megszabott szintet).

grc

Talán egyetértetek velem, hogyha ezt mégsem tekintem igazi bukásnak, mivel biztos vagyok benne, hogy így is sokkal többet olvastam, mint amennyit a kihívás nélkül tettem volna. 24 könyv az átlagban havonta kettőt jelent, és bár korábban nem tartottam ennyire számon, úgy saccolom, hogy fele ennyi lehetett a szokásos mennyiségem. Persze ezek a számok csalókák, hiszen egynek számít az ezer oldalas és a száz oldalas könyv is, márpedig mindkét terjedelemből szerepelt több is a 2016-os olvasási listámon. Végül talán kiegyenlítették egymást. Egyáltalán nem érzem egyébként lehetetlennek a 30 könyvet sem, de gyanítom, hogy tényleg valahol 30-nál lehet a maximumom, már ha “normális”, átlagosan 300-400 oldalas regényekben gondolkozom, és nem válok hirtelen fekvőbeteggé vagy munkanélkülivé (most van bőven elfoglaltságom). Gyanítom, mások is így lehetnek ezzel: a képen látszik, hogy átlag 46 könyvet fogadtak meg az emberek, nem csoda, hogy kevesebb mint a kihívások 1%-a teljesült a végén. (Bármennyire szeretném ezt még hosszabban elemezni – légyszi Goodreads, muti az adatbázisod!! – most mindenki örömére eltekintek tőle.)

No de mit is olvastam 2016-ban?

grc2

Íme a borítók, ami persze nem minden esetben egyezik meg a fizikai példánnyal, ami az én kezemben volt (de meglepő arány, hogy 14-nél igen). Az eredetileg angolul íródott könyveket nem nagyon szeretem fordításban olvasni – a fentiek közül így kilenc könyvet angolul olvastam, és csak három került fordításként a kezembe (a többi vagy eleve magyarul, vagy harmadik nyelven íródott, így a magyar volt az értelmes választás). Van köztük fantasy, világirodalom, szakkönyv, verseskötet, kortárs és 20. századi irodalom is, szóval relatíve sokféle műfaj – nem döntöttem el előre, hogy miket olvassak az év során, hanem mindig csak egy adott könyv befejezésekor gondolkoztam el azon, hogy akkor most mi legyen a következő. 24 könyvről hosszú lenne egyetlen posztban beszámolni, így most arra törekszem, hogy kiragadjak néhányat, amik valamilyen szempontból különösen kiemelkedőek voltak számomra.

A három legjobb könyv

Khaled Hosseini : A Thousand Splendid Suns (Egyezer tündöklő nap)

Az Egyesült Államokban élő afgán író második regénye ez, ami a The Kite Runner (Papírsárkányok) című első könyvéhez hasonlóan lebilincselő és szívbe markoló olvasmány. Bár a történet maga fikció, mégis megismerhetjük belőle Afganisztán történelmét a hetvenes évektől a huszonegyedik század elejéig. Megelevenedik szemeink előtt, ahogy Kabul a sorozatos háborúk és az iszlám radikalizmus hatására darabjaira hullik, és egy felvilágosult, virágzó városból sötét, elzárt hellyé válik. Ám a tanulság mégis az, hogy a reményt sosem szabad feladni – Hosseini könyvével az afgán nők ereje és kitartása előtt tiszteleg. (Alig várom, hogy az And The Mountains Echoed című legújabb könyve is a kezeimbe kerülhessen. A fordítást mindenhol lehet kapni, de nekem az eredeti kell.)

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Újra és újra el tudnám olvasni a cseh Kundera remekművét, aminek már a címe is bevonzza az embert: játékos, ugyanakkor jól tükrözi azokat a filozófiai mélységeket, amelyekbe az író lépten-nyomon belemártotta ennek a kötetnek a lapjait. Beleragadni mégsem kell, épp az benne a legjobb, hogy miközben nagy igazságokra világít rá, végig egyszerű, világos mondatokat és fogalmakat használ. Szerelem, hűség és hűtlenség akad benne bőven, és történelmi leckét is kapunk a hatvanas évek Prágájából. Úgy éreztem, hogy szinte minden második oldalon akad benne lopható, idézhető gondolat. A kedvencem: “A boldogság az ismétlődés utáni vágy.”
Kunderától ez volt az első olvasmányom, de biztosan nem az utolsó…

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek

Nagyon örülök, hogy Afganisztán és Csehország után Japánba is tettem irodalmi kitérőt, mert teljesen váratlanul új kedvenc íróra bukkantam. 2016-ban három kötetet is elolvastam Murakamitól: a véletlenül kiválasztott Birkakergető nagy kaland után kezembe vettem a fent jelzett rövidke könyvét (majd később a Hallgasd a szél dalát! címűt is). A Miről beszélek… tulajdonképpen egy memoár, a japán író őszintén beszél benne önmagáról, és két olyan dologról, ami az én szívemhez is nagyon-nagyon közel áll: az edzésről és az írásról. Innentől kezdve nálam eleve nyert ügye volt, de persze nem hátrány, hogy imádnivaló a stílusa és a humora. Nem túlzás, hogy minden egyes oldalát élveztem, és amikor a végére értem, elhatároztam, hogy apránként el kell olvasnom Murakami teljes életművét, lehetőleg sorrendben. Azóta ez már folyamatban van…

A leggyorsabb, a legrosszabb és más tanulságok

Mindössze két vagy három napba telt, amíg elolvastam a legújabb Harry Pottert, ami valójában egy színdarab. Bár nyilván nem okozott akkora élményt, mint az eredeti, hosszú regények, azért ez is nagyon izgalmas volt és igazán jól esett cirka tíz év elteltével újra belemerülni kicsit a HP-univerzumba.

Az év számomra legszörnyűbb olvasmánya a Beautiful You című, Chuck Palahniuk által írt valami. A fickó a Fight Club szerzője, ezért mertem leemelni a polcról a könyvecskét, de hiba volt. Senki ne olvassa el, de a sztori röviden annyi, hogy egy dúsgazdag fickó olyan szexjátékszereket dob piacra, amelyekkel átveszi az uralmat a nők felett – szerencsére a világ azért a végén megmenekül. Nagy kár a papírért, mert bár volt a kötet mögött néhány jó gondolat, és lehetett volna belőle egy kemény fogyasztói-társadalom kritika, sajnos csak egy nagyon bugyuta, és ráadásul szükségtelenül undorító részletekkel tűzdelt történet lett belőle.

Nagyon jó élmény volt ezzel szemben Harper Lee-től a mára klasszikussá vált To Kill a Mockingbird, melynek központi témája a rasszizmus, és Lisa Eldridge Facepaint című érdekes, olvasmányos szakkönyve, ami a smink történetét mutatja be az őskortól kezdve napjainkig, a különböző szimbolikus jelentéseken és olykor mérgező összetevőkön át a mai teljes kommercializálódásig, mindezt gyönyörű fényképekkel illusztrálva.

Az egyik legjobb tavalyi döntésem volt, hogy belevágtam a Reading Challenge-be. Idén legalább ennyi könyvet szeretnék elolvasni, és emellett új célkitűzésem az is, hogy blogposztok szülessenek az olvasási élményekről. Ez azért van így, mert a néhány soros, Goodreadsre rendszeresen írt értékelések fogalmazása közben rájöttem, hogy ezt is nagyon élvezem. Úgyhogy olvasásra és írásra fel, azt már most elárulhatom, hogy én az évet pár kötet Murakamival kezdem. Nálatok mi van épp terítéken?

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s