13475198_10153849908329005_1626670940347721702_o

Örök szerelem 5. epizód – a Nova Rockon jártam Red Hot Chili Peppers koncerten

Van egy banda, akikért 15 éves korom óta töretlenül rajongok: szeretem az életemben azt a folytonosságot, amit a Red Hot Chili Peppers jelent. A legtöbb szám meghallgatása még mindig elő tudja belőlem csalogatni azokat az intenzív érzelmeket, amiket 13 évvel ezelőtt, amikor eldöntöttem, hogy márpedig ők a kedvenc együttesem. Az intenzitás azóta tulajdonképpen még fokozódott is, hiszen annyi plusz év és dal és tapasztalat halmozódott fel. Ezeknek a kicsúcsosodása pedig mindenképpen az élő koncert, amikor ez a négy fickó droghoz hasonlóan hat rám: nem fáj és nem számít semmi, csak a zene van és boldogság.

Vasárnap, június 12-én ötödik alkalommal kerültem viszonylagos testközelbe velük, az utolsó találkozás majdnem négy évvel ezelőtt, Zágrábban volt. Abban a posztban, amit erről írtam, még szomorkodtam is egy sort, hogy vajon lesz-e még  lehetőségem látni őket, a fene se gondolta, hogy 2016-ban kétszer is, mert Budapestre is eljönnek.

13394901_1600824280230555_1262623336_n

@chilipeppers on Instagram

Na de ne rohanjunk ennyire előre, a mostani koncert az ausztriai Nickelsdorfban, a Nova Rock fesztiválon volt. Ez újdonság számomra, korábban fesztiválon még nem láttam a Chili Pepperst, csak önálló koncert keretében. A helyszínre a Todibusszal utaztunk régi Funkyforumos cimbikkel, akik közül néhányan még csak most veszítették el RHCP-koncertszüzességüket.😛 (A Todibuszt egyébként azért említem, mert szerintem jól szervezettek, korrektek voltak, érdemes velük utazni.) Már kora délután megérkeztünk, a Chili viszont csak fél11-kor kezdett, ők voltak a fesztivál záróattrakciója a “nagyszínpadon”, ami itt a Blue Stage. Így hát számomra az eddigi leghosszabb, kb. 10 órás várakozás előzte meg a fellépést, némi elázással (de legalább volt szivárvány is), a végén nem kevés heringeskedéssel, illetve heringeskedés közben rengeteg passzív dohányzással. Cserébe ismét a fanpitből, nagyjából az ötödik sor környékéről hallgathattam (táncolhattam és ugrálhattam) végig a kedvenc bandámat, és a koncert alatt tényleg nem éreztem a fáradtságot (mondjuk előtte meg utána nagyon :D).

Azt tudni kell, hogy ez most a holnapután The Getaway címmel megjelenő új albumhoz tartozó turné, az eddig nyilvánosságra hozott három számot ezért aztán el is játszották nekünk. Biztosan nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy közülük a Dark Necessities-t tartom a legjobbnak, már néhány hallgatás után belopta magát a szívembe. A vasárnapi koncert egyik fénypontja is ez a dal volt számomra. Jó ezt kimondani, mert azt éreztem, hogy hiába 54 éves a banda háromnegyede, és hiába zenélnek már 33 éve, nem fulladtak ki, hanem képesek voltak megújulni. Látszik, hogy még mindig élvezik ezt az egészet, és a bandán belül sincs sztárallűrös viszálykodás. Az újonnan írt zenék persze mások és más miatt jók, mint a régiek, de fura is lenne, ha még mindig ugyanazt tolnák, amit huszonéves korukban. Egyébként fizikailag is fittek és pörögnek, Flea a ráadásra például kézenállásban sétált be a színpadra, de Anthony sem táncol kevesebbet, mint régen.

“Do you guys want me to play fast as fuck?” – kérdezte a koncert közepén Flea, és mire azzal folytatta, hogy “I will because I love you”, én már tudtam, hogy most bizony a Nobody Weird Like Me jön. Így is volt, ez a kettes számú csúcs (amúgy pont egymás után jött az említett két szám). Általában azért mégis az ilyen régi különlegességeknek szoktam a legjobban örülni (lásd ismét a zágrábi koncertről szóló, fentebb linkelt posztot). Némileg meglepődve tapasztaltam, hogy felébredt bennem a pár éve szunnyadó tinilányos fangirling, aminek egyébként örültem, de vicces volt megfigyelni magamat, ahogy hirtelen a zenekaron kívül mély vonzalmat kezdtem érezni a közönség azon tagjai iránt is, akik tudták a dalszövegeket (nem csak egy-két sláger refrénjét).

13329057_865040716957671_84871425_n

@chilipeppers on Instagram

Örülök, hogy a Monarchy of Roses helyett ezen a turnén újra a Can’t Stoppal nyitnak. Az Under the Bridge még mindig szakrális élmény, gyönyörű, amikor mindenki egyszerre énekli, a legjobban tombolni pedig a By The Way-re lehet. A setlistből mást annyira nem akarok most kiemelni, be kell valljam, hogy a korábbi négy koncerten, amit szerencsém volt végighallgatni, előfordult már számomra szimpatikusabb összeállítás is. Ez persze nem panasz, jó buli volt a Nova Rock, Josh szólókkal és jamelésekkel megtűzdelve. Leginkább azt érték el, hogy már iszonyatosan várom a szeptember elsejei budapesti koncertet – valamiért az az érzésem, hogy a banda számára sem lesz semleges dolog, hogy 1996 után most térnek hozzánk vissza először.

Vasárnap óta egyébként már van hangom és a kialvatlanság is kb. elmúlt (hajnali fél 5-re értem haza), de ilyen várakozási idővel és fáradtsági szintekkel, meg másnapi munkába menetellel nem biztos, hogy újra bevállalnám ugyanezt. Én is öregszem, na.🙂 Hosszú távon persze a jó élmény marad meg, nagyon örülök, hogy ott lehettem.

Azzal zárom, amivel Flea is zárta a bulit: “Thank you! Spread love, because the world needs it.”

Örök szerelem 5. epizód – a Nova Rockon jártam Red Hot Chili Peppers koncerten” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s