Episode 3.  PICTURE SHOWS: Two baby two toed sloths hugging

Légy olyan, mint egy lajhár – hagyj időt magadnak!

Hé, halihó, te, ott! Lassíts, csücsülj le. Vegyél egy mély levegőt, aztán figyeld meg, ahogy kilégzés közben megnyugszik a szíved. Jó érzés, ugye? Várj, még ne rohanj el. Hadd meséljek egy kicsit.

Néhány hete pár barátommal meglátogattuk az állatkertet Budapesten, és a Pálmaház egyik szegletében rábukkantunk az egyik legszimpatikusabb állatra, a lajhárra. Ennek a dél-amerikai, főként növényevő emlősnek nem csak a mozgása lassú, hanem az anyagcseréje is, de nem ok nélkül. Mivel a táplálékát képező falevelek alacsony energiatartalmúak, lassan emészt, és keveset mozog, nem pazarol. Az izomzata is csekély a testméretéhez képest, ezért ha akarná se tudná a négy méteres percenkénti sebességet átlépni. Emellett legalább napi tíz órát alvással tölt. A társaságot eléggé szereti: a szőrzete nem csak a rejtőzködést elősegítő algafajoknak ad otthont, hanem számos rovarnak, illetve gombáknak is, tehát önmagában egy kis ökoszisztémát képez. A kislajhárok (ahogy az állatkertben is láthattuk) az anyjuk szőrébe kapaszkodnak, és nagyon igyekeznek nem leesni, mert sokáig tart, mire a mami lejön a fáról, hogy összeszedje őket, ha egyáltalán sikerül neki.

A lajhárnak szerintem kellően magas a cukiságfaktora, és egy csomó mindent tanulhatunk tőle. Azon túl, hogy aludjunk többet és éljünk békében és összhangban a környezetünkkel, más, mélyebb tanulságok is vannak. Be kell vallanom, hogy egy kicsit elfogult vagyok, mert akárcsak a lajhár, én is lassan szeretem csinálni a dolgokat, s ez néha nem kompatibilis a társadalmi elvárásokkal. Pedig sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetnénk, ha egész egyszerűen több időt hagynánk magunknak mindenre.

A munkahelyeden minden tegnapra legyen kész, a turbó diéta két hét alatt lefogyaszt, a pornóoldal azonnali kielégülést kínál, a karrieredről most kell döntened, ha pedig lelki problémád van, akkor gyenge vagy és hagyjál már az ilyen hülyeségekkel. Elfelejtjük, hogy az igazán értékes dolgok szinte kivétel nélkül azok, amik hosszú, kitartó munka, sok türelem és ráfordított energia eredményeképpen jönnek létre.

A testi és a lelki folyamatainkra egyaránt igaz mindez. Egy betegségből való felépülés, egy sérült testrész rehabilitációja vagy egy új erőgyakorlat elsajátítása nem egyik napról a másikra történik. Ezt talán könnyebben megértjük, de ugyanígy egy lelki seb begyógyulása is évekig tarthat adott esetben. Nem szabad mérgesnek lenni, ha néhány hét elteltével még változatlanul érezzük magunkat, előbb-utóbb megjön a várva várt előrehaladás. Ha megadjuk magunknak az időt, akkor mindig eredményhez jutunk. Csak ne felejtsünk el foglalkozni vele: ha azt várjuk, hogy majd magától elmúlik vagy megoldódik az adott probléma, akkor könnyen tévedhetünk.

Mostanában tanultam egy fontos dolgot: az önismeret nem csak egy egyszer elvégzendő feladat, hanem folyamatosan elő kell szednünk, hiszen mindig érnek minket hatások és mindig változunk. Azt hiszem, a korunk előrehaladtával egyre könnyebb átlátni, hogy mi zajlik belül, de abban is biztos vagyok, hogy harminc-, negyven-, vagy ötvenévesen is tanulhatunk még magunkról új dolgokat.

Irigylem a lajhárokat, nekik tuti, hogy van idejük mindent alaposan átgondolni. De azért mi emberek is teremthetünk rohanó életünkben egy kis teret, hogy odafigyeljünk magunkra és másokra, mélyen magunkba nézzünk, és ne adjuk fel. Ha visszatekintek eddigi életemre, a legtöbbet tényleg a nagy testi-lelki “projektekből” tanultam, és ezekre többnyire büszke is vagyok. Rengeteget erősödtem olyan tapasztalatok által, mint egy-egy többéves kapcsolat utáni szakítás vagy egy gyász feldolgozása. Két-három évbe tellett, mire gyógyultnak éreztem magam. Azt is megérezhettem, milyen erős tud lenni egy barátság, amit 10+ éve rendszeresen ápolsz, vagy egy párkapcsolat, amiben mindig ott voltál, ha a másiknak szüksége volt rád, még ha ez néha nem volt könnyű, akkor is. Hogy milyen szinten átalakult a testem három évnyi rendszeres edzésmunka által. Hogy mennyivel többet meg lehet tudni egy idegen kultúráról, ha több hónapra odamész és a helyiekkel együtt élsz, azzal összehasonlítva, ha csak néhány hétig turistáskodsz. Vagy a legújabb: hogy milyen érzés a munka terén azt átélni, hogy ez végre a jó ösvény, miután legalább egy évet agyaltam azon, hogy merre tovább.

Javaslom, legyünk olyan kitartóak, mint egy kislajhár, aki a mamája szőrébe csimpaszkodik, és legyünk olyan megfontoltak, mint egy felnőtt lajhár: ne felejtsünk el befelé figyelni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s