[gotowall_com]20120710_060624_4281

A nemzeti “ünnepünk” margójára

Noha – természetesen – nekem is van véleményem a politikai/közéleti témákról, ez a blog jellemzően nem erről szokott szólni. Ennek ellenére a mai napi sajtót olvasva, meg a videókat elnézve nem bírtam ki, és úgy döntöttem, hogy megtöröm ezt a hagyományt, hátha megkönnyebbülök tőle. Ha lesz valamilyen pozitív folyománya, talán máskor is írok majd ilyen jellegűt…

Szóval március 15-e van, nemzetünk egyik legnagyobb ünnepe. Jó alkalom arra, hogy az ember igazán büszke legyen származására, kitűzze a mellkasára a kokárdát, és megdobogtassa a szívét a Nemzeti Dal. Örülhetünk a szép, ízes magyar nyelvnek, vagy hogy milyen széles folyam a Duna, hogy pörköltet ehetünk, vagy bármilyen egyéb kis országunkra jellemző dolgot beilleszthetnénk ide, ami a mi szívünknek épp a legkedvesebb. Fel kell idézni a történelem vonatkozó részeit is persze, a 19. századi nemzeti ébredést és küzdelmet, a politikai hozzáállástól független egyetemes tanulságokat.

Ennek az egésznek azonban évek óta nyoma sincs. Március 15. mellé az agyam egy egyenlőségjellel odabiggyeszti a politikai tüntetést. A délelőtti eseményeket figyelve megfogalmazódott bennem, hogy ha nekem most lenne kisgyerekem, nem merném kivinni őt egyetlen “megemlékezésre” sem, mert a magyarok az utcákon megosztottak és nem tudhatom, hol tör ki durva balhé vagy verekedés, pedig mindannyiunknak egyformán a nemzeti ünnepe ez. Tüntetők vannak, meg ellentüntetők, meg ilyen és olyan pártiak, de nem együtt magyarok. Nem tudnám megmutatni a képzeletbeli gyerkőcnek, hogy mi az ünnep lényege, hiába lobogtatná lelkesen a hurkapálcikára ragasztott papírzászlócskát.

A pedagógusok demonstrációjával ugyanakkor egyetértek, egyszerűen nem tehetek mást. És el kell ismerni, hogy vétek volna a március 15-höz kapcsolódó kitüntetett alkalmat és figyelmet nem kihasználni arra, hogy keresztülvigyék a követeléseiknek legalább egy részét. Remélem, hogy ez olyan összefogás, ami változások sorozatát indítja majd el, és ezek egyszer a távoli jövőben egy békés március 15. feltételeit is megteremtik.

A délelőtti eseményekhez visszatérve: nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy szerencsétlen menekültek ügyét a botrányokról való figyelemelterelés után egybe kellett mosni a nemzeti ünneppel is. Persze valójában az lett volna már a meglepő, ha nem így történik, de ettől nem lesz kevésbé szomorú.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyakorlatilag minden kontinensen élnek barátaim, ismerőseim, és volt lehetőségem testközelből is bepillantani többféle idegen, a miénktől nagyon eltérő kultúrába. Ezeket mindig lebilincselően izgalmasnak találtam, nagyon tiszteltem és becsültem a megszerzett tapasztalatokat és tudást. Ezzel együtt a hazatérés semmivel össze nem hasonlítható érzését is többször átéltem, amikor igen magasra csapott bennem a szeretet Magyarország iránt. Utazásaim kapcsán még írtam is a nemzeti öntudat kérdéséről, meg a kultúrák közti hasonlóságokról és különbségekről, és az akkor leírtakkal most is egyetértek.

Egy nemzeti ünnep számomra azért is fontos lenne, hogy megmutathassam a külföldi barátaimnak: “Látjátok? Mi így ünnepelünk. Nekünk ez az egyik legfontosabb nap, és van egy csomó szép szokásunk, ami hozzá kötődik.” Nos, ezt most egyáltalán nem tudom megtenni, maximum azt mesélhetem el, hogy régen hogy volt, vagy hogy elvileg hogy zajlik egy szép március 15. Ehelyett csak szégyenkezve hajthatom le a fejem, vagy bőszen hangoztathatom, hogy én nem azokra szavaztam, vagy hogy én ezekkel meg azokkal nem értek egyet. Az Európai Unió rombolná le a nemzetállamokat, mikor mi éppen ezekben a pillanatokban tapossuk két lábbal a sárba a legszebb ünnepünket? Mikor a gyerekek jövőjét biztosító pedagógusok a nemzeti ünnepen tüntetni kényszerülnek? Amikor a képzett munkaerő százezrével szivárog el nyugati irányba? Alapvető dolog lenne a menekültek kérdését nem politikai célokra felhasználni, hanem humanitárius módon kezelni, hogy azt mondhassuk, mi magyarok tudjuk mi az emberség, nekünk is hányattatott a sorsunk, ráadásul egykor minket is befogadott Európa… Persze nekünk is kellett alkalmazkodni a szokásokhoz.

Legalább most mutassuk meg, hogy mi az, amihez alkalmazkodni érdemes.

A nemzeti “ünnepünk” margójára” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon jó írás! Ilyenkor elgondolkodom, hogy még hány hozzád/hozzám hasonló világjáró, nyitott ember kellene, még, és hány év, hogy átbillenjen a mérleg súlya, és észrevennék az előnyös oldalát is a multikultinak, és minden olyan értéknek, ami ellen most uszítanak “ezek”. Nekem amúgy meggyőződésem, hogy “ezekre” olyanok szavaznak, akik érzelemből, és nem racionálisan hoznak ilyen súlyú döntést, aztán nem vállalják fel, és így képtelenség közvetlenül meggyőzni őket bármiről is.
    A jelenségről meg még annyit, hogy nálam évek óta egy pontból áll a követelésem a mindenkori nemzeti ünnepekre: ne a politikáról szóljon, és a politikusok maradjanak távol a színpadtól!

    • Köszönöm! Sajnos még nagyon sok ember és év kellene😦 Bár ha a politikai érdek holnaptól épp azt kívánná, akkor lehet, hogy azonnal is menne…
      Egyébként nekem alapjáraton nem volna bajom azzal, hogy politikusok is megemlékeznek ezeken az ünnepeken, hiszen sokan közülük a képviselőink, valamilyen szinten a vezetőink. Még az is beleférne, ha valamilyen szinten azt emelnék ki az adott ünnep mondanivalójából, ami az ő pártjuk értékrendjének hagyományosan a része, de ettől még nem ferdítenék el az eredeti üzenetet, és mondjuk egy jobb- és egy baloldali illető egy színpadon/helyszínen békésen megférne egymás mellett. De hát hol vagyunk ettől…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s