dont-make-me-adult

A felnőttesdi nehéz

Lassan öt éve már, hogy végeztem az egyetemmel. Azóta dolgozom, el is költöztem hazulról, együtt élek a barátommal, fizetem a rezsit, meg tudom csinálni az adóbevallásomat, egy pár dolgot főzni is tudok, sőt még takarítani is szoktam külön felszólítás nélkül. Szóval elvileg felnőtt vagyok, meg önálló, meg döntéseket hozok a sorsomról…

adult-cat

Valahogy így…

Mégis egy kicsit fura belegondolni ebbe, kimondani, hogy ez már a felnőtt lét. Mert attól még, hogy felnőttek vagyunk, igenis nagy szükségünk van valakire, akit felhívhatunk, ha baj van, aki segít, akivel meg tudjuk beszélni azokat a sorsdöntő kérdéseket. Csak közben mi is ilyen emberré válunk más számára, sokszor éppen a szüleink számára: egyre inkább egyenlő partnerek vagyunk, egy idő után pedig meg is fordul a gondoskodás iránya. De attól még nem szabad elfelejteni, hogy az teljesen oké, ha néha nem tudjuk a választ, ha elesettnek meg egy rakás szerencsétlenségnek érezzük magunkat. Az nem változik, hogy mindig kell valaki, akibe kapaszkodhatunk, az viszont új, hogy mi is fontos kapaszkodóvá válunk. Ahogy a barátom gondoskodik rólam, arról sokszor a szülői gondoskodás jut eszembe, mert azelőtt ezt a fajta gondoskodást ismertem csak. De valójában az történt, hogy ő is felnőtt lett, és most már ő az én egyik kis kapaszkodóm.

Vasárnap van, éppen egy olyan héten vagyok túl, amikor minden hétköznap reggel negyed 8 körül elmentem otthonról, este pedig fél 8-nál előbb egyszer sem értem haza, de volt, amikor csak fél 10-kor. És nem haverokkal találkoztam, hanem munka volt, edzés, és tanulás, mert éppen folyamatban a nagybetűs karrierváltás, amit olyan jól elterveztem magamnak. Most elvileg nagyon örülnöm kéne, és örülök is, de már csütörtök este úgy értem haza, hogy belépve az ajtón kb. lerogytam egy sarokba és úgy kellett összekaparni, aztán péntek estére jól le is betegedtem a stressztől meg a terheléstől. A hétvégén pedig anya kórházba került. Egyedül mentem be hozzá, ami még soha nem fordult elő korábban; ez nagyon ijesztő, amikor már csak egy szülője van az embernek. Ennél jobban talán még sosem éreztem át a 28 évem minden súlyát, és sok minden átfutott az agyamon. Szerencsére úgy tűnik, nem lesz baj (kopp-kopp), de mégis elgondolkodtam rajta, hogy mennyivel egyszerűbb volt gyereknek lenni. Persze a felelősségvállalás jó érzés, meg büszke az ember azokra a dolgokra, amiket elért. De valahogy sosem lesz már annyira végtelenül egyszerű minden, mint amikor gyerek voltam. Most már bizonyos szempontból pont az számít teljesítménynek, ha valamit, vagy minél több dolgot a gyerekek ártatlanságával tudok nézni, vagy egy gyerek őszinte, kitörő örömével tudok fogadni. Mert ebből is meg kell őrizni egy darabot – nem véletlenül szokták mondani, hogy sokat tanulhatunk a gyerekektől.

Kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak majd az érzéseim a felnőttesdivel kapcsolatban akkor, amikor már nekem is lesz gyerekem – ez még azért odébb van. Erre még nem érzem késznek magamat, bár néha már kezdek egészen behülyülni, ha kisbabákat látok. Remélem, ha eljutok eddig a változásig, majd azt is megírom.

Jelenleg mindenesetre iszonyúan örülök a hosszú hétvégének, egy kád forró fürdőnek, egy nagy bögre neocitránnak, és nagyon várom az áprilist, amikor lesz pár olyan napom, amikor nem kell csinálnom semmit sem.🙂

A felnőttesdi nehéz” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Vannak dolgok amiket talán nem kell túlgondolni🙂
    Mondjuk, szerintem “nekem könnyű”, mert Tamás ugye jóval idősebb, és jó a fizuja, és szememben egy mindentudó, de nem gondolkodtam azon hogy készen állok-e a gyerekre, szerettem volna már nagyon, és váltig állítottam, hogy van rá 9 hónapod hogy rákészülj.
    Hát jelentem: semmi sem készíthet fel rá🙂 Pedig Andris nem is problémás gyerek (még😛 )
    Nem tudom mikor kezdtem el felnőttnek érezni magam, elkezdtem-e egyáltalán?😀 Azt tudom, hogy igazán teljesen a saját lábamon sosem álltam még, hisz az egyetem végén, meg után azonnal itt volt Tamás, teljesen egyedül sosem voltam. Kicsit sajnálom is, hogy nincsen róla tapasztalatom.
    Persze egyetem alatt is meg gimi alatt is, mindig dolgozgattam valamit, mindig tettem valamit magamért én is, de az mégsem ugyanaz…

    • Hehe, szerencse, hogy 10 naposan még azért nem okoz sok gondot. Kis gyerek, kis gond!🙂
      Szerintem főleg ezt jelenti a készen állás, hogy tudtad, hogy nagyon szeretnél, és most, meg felmérted, hogy alkalmasak a körülmények. Én tudom, hogy majd egyszer szeretnék, és egyre közelebb érzem ezt az egyszert, de jelenleg még az van, hogy van pár célom amit meg akarok valósítani előtte, no meg sem én, sem az apajelölt nem áll úgy anyagilag…

      Ahogy én nagyjából végigkísértem a sorsod, szerintem te igenis űzöd a felnőttesdit!😛 Az, hogy van egy férjed, aki idősebb és erős támasz, nem csökkenti ezt, hiszen ő sem akarna egy gyereket partnereként, meg ahogy írtam is, mindenkinek kell egy támasz, akkor is, ha felnőtt. A felnőtté válás lényege, hogy felelősséget vállalsz, ami pedig megvan.
      Egyébként nálam Miki ugye még egy évvel fiatalabb is, de baromira támaszkodom rá. Azt nem mondom, hogy mindentudó, de ketten együtt egész jók vagyunk😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s