o-quiet-loud-washing-machine-facebook

A mosás rituáléja, avagy Zsófi és a borderline OCD

Szeretek mosni. Megnyugtató érzés szétválogatni a színes ruhát a fehértől, a 30 fokon mosandót a 40 vagy 60 fokon mosandótól, a kényes, műszálas ruhát a pamuttól. Szépen betenni a harisnyákat, bugyikat, melltartókat a mosózsákba, kifordítani a nyomott mintás ruhákat, ellenőrizni, hogy minden zokninak megvan-e a párja, meg hogy nem lapul-e egy-egy szomorú, a szennyeskosárig el nem jutott póló vagy alsónadrág az ágy mögött, a kanapé alatt, vagy egyéb frekventált helyen. Külön mosószer a fehér ruhákhoz. Vízlágyítót és öblítőt hozzáadni, volt már arra is példa, hogy a kényes ruhákhoz más illatút. Utána teregetni is szeretek, ingeket a vállfákra, és a szárogatóra mindent szépen kihúzkodva, hogy ne gyűröttre száradjon. Persze végül a szekrényben is megvan mindennek a helye, sőt még azon is rajtakaphatsz, hogy szín szerint rakom sorba M. pólóit. Ez az univerzum rendje, és a körforgás folyamatos.

Egyik nap szép nyugodtan mászkáltam a bevásárlóközpontban karácsonyi ajándékok után kajtatva, amikor csörög a telefonom.

M. hív:
– Szia Kicsim, nincs öblítő.
– De van, a szekrényben.
– Ja, ott nem néztem, akkor mindegy. Csak azért hívtalak, hogy vegyél, mert elhasználtam.

Elhasználtaaaaa? Ezek szerint beindított egy mosást nélkülem!

– Igen? És milyen ruhákat dobtál bele? – kérdeztem félve. Ebből korábban is volt már konfliktusunk, ezért szegény M. egyből folytatta a magyarázattal. Igyekezett megnyugtatni, hogy csak színesek voltak benne, és az én ruháimból csak egy pulcsi került bele…

Nem nyugodtam meg. Az lehetetlen, hogy minden úgy történt volna, ahogy történnie kell! Mi van, ha kimaradt egy csomó ruha azok közül, amiket még együtt lehetett volna mosni ezekkel? Mi van, ha a nappaliban szanaszét hever pár zokni, és sír a párja után, ami pedig a mosógépben van éppen? És mi van, ha mégis belekerült olyan ruha, ami nem negyven fokon mosós? Még hazafelé a buszon is ezeken gondolkoztam, ami engem is rendesen meglepett, közben pedig bőszen szidtam magamat: “Normális vagy? Ez csak egy mosás! Semmi nem történik, ha kimaradt egy zokni, majd legközelebb kimosod azt is. Van elég zoknink. Nyugodj már le!”

A Wikipédiában az OCD tüneteinek angol leírásában a következő meghatározás is szerepel:
“A relatively vague obsession could involve a general sense of disarray or tension accompanied by a belief that life cannot proceed as normal while the imbalance remains.” (A relatíve homályos kényszerképzetek részeként felléphet olyan zűrzavar- és feszültségérzet, melyhez az a hit társul, hogy az élet nem folytatódhat a normális kerékvágásban, amíg az egyensúly hiánya fennáll.)

Így volt. Mikor hazaértem, nem akartam M-nek bevallani mindezt, de egyből látta rajtam, hogy valami nem oké. Addig kérdezgetett, amíg végül kinyögtem, hogy a telefonhívása óta nem tudtam lenyugodni a mosás miatt. Közben már nevettem saját magamon, de a feszültség csak azután múlt el, hogy a program lejárt, és kiteregettem.
Volt benne ugyan páratlan zokni, de a nyomott mintás pulcsim ki volt fordítva. Egyem a szívét. Minden rendben. Van ellenszere a kényszeres precizitásnak.🙂

A mosás rituáléja, avagy Zsófi és a borderline OCD” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s