Mindennapi boldogság

Tudom, hogy nem fogom ezzel a bejegyzéssel feltalálni a spanyolviaszt, de nem kell mindig merőben új dolgokkal előállni, most csak akarok nektek egy kis pozitív üzenetet/energiát küldeni. Egyszer már írtam egy hasonló bejegyzést, súlyosabb esetekre, ezt most kicsit könnyedebbnek szánom. Olyasminek, hogy mit tegyünk a néha ránktörő depresszió ellen, vagy egyáltalán hogyan maradjunk a mindennapokban vidámak és pozitívak. Ahogy egy találó idézetben olvastam valamelyik nap, mindenkinek vannak az életében mélypontok, a kérdés csak az, hogy meddig maradunk lenn a gödörben. Úgyhogy most ötleteket szedek össze, hogy minél hamarabb kijöjjünk a gödörből, vagy esetleg ne is essünk bele.🙂

Első számú jótanács (amit már az előzőleg linkelt posztban is említettem, de muszáj megint), hogy get up, get dressed, show up. Ha szomorú vagy, hosszú ideig ne zárkózz el a világtól, mert csak még rosszabb lesz. Menj emberek közé, főleg barátok közé, és ha már ott vagy, úgyis jobb lesz. Csak elindulni nehéz. Sőt, ha már ott vagy, beszélj is a problémákról, az mindig segít. Vagy, ha nincs kinek elmondani, legalább írd le. A beszéddel meg az írással kiadjuk magunkból a gondot, rendszerezzük is a gondolatokat, és lehetőséget adunk a továbblépésre. Az ember társas lény és szüksége van a dolgok megosztására – változó mértékben ugyan, de valamennyire mindenkinek. Az önkifejezés más módjai is rengeteget segíthetnek: festés, rajzolás, zenélés… De a feszültségeket másként is levezethetjük, például néha egy kiadós sírás is segíthet, semmi ciki nincs benne. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én meg szoktam könnyebbülni tőle néha. De ha nem olyan rossz a helyzet, akkor csak tedd be a kedvenc zenéd, és táncolj, ugráld szét az agyad. Az még jobb, ha közben énekelsz is.🙂 Nekem ez pl. mindig bejön:

A más emberekkel való fizikai kontaktus is tök fontos. Néha nem kellenek szavak, elég egy hosszú őszinte ölelés, egy kézfogás, egy puszi, és máris minden szebb. Ezt ne felejtsük másoknak is megadni, adni legalább annyira örömteli érzés, mint kapni. Ráadásul ha adsz, a legtöbbször hatványozottan kapod vissza később. Általánosságban, ha teszel másokért, azzal magadnak is jót csinálsz.🙂 Addig sem a saját problémáiddal foglalkozol, s talán már el is múlnak, mire újra ráérnél visszatérni hozzájuk. Plusz mások segítése azonnali sikerélménnyel járhat.

Elcsépelt, hogy ép testben ép lélek, de attól még nagyon igaz. Egészséges táplálkozás és sport – ha ez a kettő megvan, félig nyert ügyed van, az tuti. Óriási különbséget jelenthet mindez, de már a kis lépések is számítanak – akár egy óra séta, egy fél literrel több víz, egy kis C-vitamin… Ha csak ennyit tudsz tenni, akkor ezt is érdemes. Ja, és mondjuk egy fél órával-órával több alvás naponta szintén csodákra képes. A problémákra amúgy is érdemes aludni, reggelre sokuk le tud rendeződni, meg tud oldódni bennünk.

És még néhány tipp, hogy a hétköznapok szebbek legyenek – hordj egy-egy színes ruhadarabot vagy kiegészítőt, esténként gyújts gyertyákat, fújj magadra parfümöt és néha egyél egy kis édességet.😛

Nektek milyen apróság/zene/tevékenység dobja fel a napotokat? Várom az ötleteket, hogy én is hasznosíthassam. =)

Mindennapi boldogság” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Eeh, tudom, hogy egészségmegőrzés ide meg oda, de akkor is leírom😛 : ha feszült vagyok, akkor engem egy szál nyugiban elszívott cigi egész jól megnyugtat. vagy ha becserkészem a Páromat🙂

    Persze van, hogy szinte előjelzés és ok nélkül elsírom magam előtte, és nem vagyok képes megmagyarázni miért sírok, de zokogom (utóbbi időkben kitapasztaltuk, hogy ez mindig közvetlen a menzesz előtti napokban vagy a közvetlen utániakban következik be). Egyébként egyet értek, egy kiadós sírás-zokogás nagyon feszkót felold.

    Kevésbé drasztikusabb módjai, hogy jól érezzem magam:
    – a csini rucik, kiegészítők – ha tetszem magamnak, és a kedvenc dolgaimat veszem fel reggel, pl. nagy fülbevaló-fan vagyok, szabályosan rosszul érzem magam, ha nincs rajtam.
    – szép, számomra kedves tárgyakkal veszem körbe magam, amikre ha ránézek, jó érzés tölt el (pl anyutól kaptam egy gyönyörű próbababa-alakú ékszerlógatót, aminek szép rózsaszín a ruhája – imádom, barátnőmtől kaptam egy dundi piros katicafigurát és ez álomszép zöldruhás kerámiatündért, nevelőapukámtól egy télapós hógömböt, ilyesmik..
    – az éneklés nálam ritka dolog, de biztosan van “boldogító” hatása, én inkább “csak” zenét hallgatok, de érdekes, hogy alapvetően, mikor feszült, ideges vagyok Pendulumot teszek be, amikor alapból jókedvű, akkor Andreas Vollenweidert meg Nightwish-t🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s