Helló, november!

Fázik benne az ember?🙂

Nos, most zavarban vagyok, mint amikor találkozol valakivel, akivel már réges-rég nem beszéltél, és nem is tudod hirtelen, hol kezdd a mondókádat, mit mesélj ennyi idő után. Ilyenkor a legrosszabb kérdés a “Mi újság?”

Valahol mégis el kell kezdeni. Túl régóta nem írtam ide, de az utóbbi időben 4-5 különböző helyről is jött (néha teljesen meglepő és megható) jelzés, miszerint a Sophie writes jó és hiányoznak a posztok. Egyébként sosem terveztem abbahagyni, csak amíg Pakisztánban voltam, az újságcikkek kötöttek le, aztán pedig amikor hazajöttem, nemigen volt új mondanivalóm, ráadásul júliusban egy 9 to 5 típusú munkát is elkezdtem, ahol gép előtt ülök, és hazaérve csökkent a motivációm a további számítógépezésre. Azért nem voltam teljesen tétlen, lefordítottam ugyanis az összes Tajvanról szóló blogposztomat angolra, és a nyári krakkói kiruccanásomról is írtam egy szösszenetet, ezeket itt találjátok meg: Sophie connects.

Most viszont új hónap van, és nem akarom tovább a kifogásokat sorakoztatni. Talán hallottatok már a NaNoWriMo-ról (ha még nem, a lényege nagyon röviden annyi, hogy november hónapban írj egy 50.000 szavas regényt) – nem veszek részt benne, de ez lesz a motivációm, novemberben igyekezni fogok minden nap írni egy blogposztot. Minden napért, amit kihagyok, valami büntetést is kitalálhattok akár, de remélem nem lesz rá szükség.😀

A november elseje különleges nap (nem elsősorban azért, mert Anthony Kiedis ma lett 50 éves… de azért is :P), szép ünnep a Mindenszentek és a Halottak napja. Bár én máskor is ki szoktam menni a temetőbe, és azok a látogatások “személyesebbek” szoktak lenni, azért van valami csodálatos ebben a kollektív emlékezésben. Van szerencsém 10 percre lakni a Farkasréti temetőtől, sötétedés után az égő gyertyák és sírok között sétálni szinte földöntúli élmény. Tudom, sokan csak a kötelező köröket futják le, de egészen biztos, hogy összességében ilyenkor mégis több, az elveszített szeretteinkről szóló gondolat merül fel bennünk, mint máskor. Én nagyon szentimentális vagyok és meghat az ilyesmi. Még a nagyszüleim sírjánál is, akikkel soha nem találkoztam, tudatában vagyok az emlékállítás fontosságának, hiszen nélkülük én sem lennék. Fontos tudni, honnan jöttünk és hová megyünk, hogy miért értékes a pillanat, a most. A kemény sírkőben és alatta a nedves földben ott van a végső igazság, a körforgás, a tanulság. Egyszer majd én is, majd te is…de addig minden nap élni kell, örülni kell, tenni kell, ők is ezt akarták volna.

Ha már november elseje, széljegyzetként hadd említsem meg a Halloweent is (jó, tudom, az október 31., de akkor is :D). A véleményem erről is körülbelül az, mint amit februárban a Valentin-nap kapcsán írtam. Nekünk nem hagyomány, nem a kultúránk része, de ez senkit ne akadályozzon meg abban, hogy a barátaival jól érezze magát és beöltözzön, vagy ha ahhoz van kedve, ijesztő filmeket nézzen. Csak a siránkozást ne, hogy ilyen-olyan kommerciális ünnep. Akkor ne csináld, ne vegyél semmit, nem kötelező! Kész.

Ezzel a vegyesfelvágottal kezdem a hónapot, jó újra itt! Holnap is találkozunk!🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s