Nőként Pakisztánban

page0001Egy ideje olvasok egy könyvet, a címe The Dancing Girls of Lahore. A lahore-i prostituáltakról szól, arról a negyedről aminek a közelében én is jártam, láttam hogy néz ki a környék, milyen fajta házakban űzik ezt a mesterséget. Nagyon érdekes, és sokat elmond a nők és férfiak kapcsolatáról is (többek között). Az iszlám vallás nagyon pozitívan viszonyul a házasságon belüli szexuális élethez, de azon kívül viszont nagy bűnnek tekinti. Hivatalosan nem is csinálja senki, nem beszélnek róla, de azért köztudott, hogy létezik… Ugyanakkor még a prostituáltak is férjüknek szólítják kuncsaftjaikat, különben elismernék a bűnüket.

A könyv nagyon érdekesen magyarázza el mindezt: az iszlám szerint a társadalom rendjének fenntartásához szükséges a férfiak és nők világának szétválasztása, mert a szexuális vágy túl erős, nem kordában tartható, és a szétválasztás hiányában káosz alakulna ki előbb-utóbb. Ezért aztán ha lehet, külön tereket tartanak fenn a nőknek és férfiaknak. Ahol viszont nem lehetséges, és mégis érintkezniük kell, megfelelő öltözet szükséges: a szétválasztást a ruházat biztosítja, csador, burka, vagy legalább egy dupatta. A nők ritkán néznek a férfiak szemébe, és nem fognak kezet, nem érintkeznek.

Külföldiként nagyon furcsa volt mindebbe belecsöppenni. Ha külföldi fiúk/férfiak társaságában megyek valahova, néha teljesen megdöbbenek – a helyi férfiak kiszúrják, hogy külföldiek vagyunk, és a fiúktól kedvesen kérdezik, hogy honnan származnak, mit gondolnak Pakisztánról, tetszik-e itt, stb. Engem pedig levegőnek néznek. De teljesen, még csak annak se adják jelét, hogy észrevették hogy ott vagyok. Nem szabad nekik. Velem nem fognak kezet sem általában, vagy csak udvariasságból, de nem jó érzéssel. Múlt hétvégén volt egy incidensünk a rendőrséggel, amit majd elmesélek, ott is teljesen furcsa volt nekem, hogy míg a fiúkat kikérdezték, a rám vonatkozó kérdéseket is inkább megpróbálták nekik feltenni, és tőlem sokkal kevesebbet kérdeztek egyenesben. “What is this lady doing in Pakistan?” kérdezték, én meg magamban gondoltam, hogy “This lady can speak!” De láthatóan nehezükre esett velem kommunikálni.

Ha egyedül vagyok, akkor persze szólnak hozzám, leginkább csak az jelent “gondot”, ha férfitársaságban vagyok, valószínűleg feltételezik, hogy valamelyikükhöz tartozom, és zaklatásnak értékelnék, ha tőlem is kérdezgetnének.

Persze mindez sokkal kevésbé vonatkozik a felvilágosultabb, tanultabb rétegekre, például az egyetemen meg a fogadócsaládjaimban nem tapasztaltam semmi ilyesmit. Velem is mindenki kedvesen, érdeklődően beszélgetett. Ugyanakkor az általánosan igaz, hogy itt a nőknek sokkal kisebb a mozgásterük, és nem járnak el annyit. Nagyon védik is őket, egyedül nem mennek szinte sehová, mert “nem biztonságos”. Én képtelen lennék hosszú távon így élni… A második fogadó családom nagyon közel lakik az egyetemhez, de az AIESEC-es lány sosem megy gyalog az egyetemre, kizárólag autóval. Miért? A válasz, hogy túl macerás, nem biztonságos, ezt szokták meg…

Mi, a külföldiek, elmegyünk este sétálni a környéken ahol lakunk. Ez a Defence Housing Authority, Lahore legbiztonságosabb része. Olyan, mint egy kertváros, csinos házak, zöld övezet, kis utcák. Az utcákon nem látni egy nőt sem, a fiúk fociznak, kriketteznek, férfiak ülnek a gyepeken és beszélgetnek, dohányoznak, de a nők a házak biztonságos falai között tartózkodnak. Napközben persze azért előjönnek, de akkor is kevés ember sétál, itt az elit negyedben mindenki autóval megy. Riksa csak a mi házunk előtt szokott megállni. Van egy rickshaw walla aki már jóban van velünk, többünket gyakran viszi ide-oda, beszélget, kérdezget, már amennyit angolul tud.

Szeretnék oda eljutni, hogy magabiztosan alkudozhassak velük az árról és navigálni is tudjam őket a városban (nem elég, ha mondod nekik a címet, nem biztosan fogják megtalálni), de a két hónap erre éppen hogy csak elég. Eddig kevés lehetőségem volt rá, hogy próbálkozzak vele, még csak most kezdem megtanulni a főbb útvonalakat. Lahore nagy város…

Nőként Pakisztánban” bejegyzéshez ozzászólás

  1. huha, kitartast kivanok. En is talalkoztam mindezzel a nemi kulonbsegekkel marokkotol szenegalig, mindenutt… egy ido utan elegem is lett es elkezdtem a lanyokkal baratkozni, es veluk traccsolni, mert minden mas felboritotta volna az o kis jol megalkotott normarendszeruket. Egyik baratunk, Alberto, szova tette a csaladja noi reszenek, hogy miert nem lazadnak fel a Kankouran ellen (o a leggonoszabb teremtes/krealmany arrafele)… mirefel inkabb O ra ijesztettek, hogy ilyeneket ne mondjon… Komoly gyokerek ezek, igy inkabb a noiesseg mibenletet probaltam megerteni, vegtere is ket kulonbozo nem vagyunk, nem vagyunk egyformak es erdekes tapasztalat atelve megerteni hogy ok mit gondolnak errol. Masik furcsasag amit en talaltam az a koszonet, olyasmiert mondanak koszonomot, amiert itt nem. Tehat nem egy keres teljesiteseert mondanak koszonomot – mint itt: Kerlek add ide a kancsot- persze ezekert is, de sokkal feltunobb volt, amikor azert mondatk koszonetet mert meglatogattuk oket, mert beszelgettunk egy par percet, es egyeb ilyen termeszetes aprosagokert. Ott van ilyen?

    • Szerintem ez a nagy köszöngetés nem a valláshoz kötődik hanem a kultúrához, itt Pakisztánban annyira nem jellemző. Sőt, nekünk még sokszor azt is mondták hogy nem kell mindent megköszönni, mert családtagnak tekintenek és egyszerűen természetes hogy ezt vagy azt adnak vagy megtesznek nekünk. Biztos vagyok benne hogy a vallást is némileg másképp értelmezik Afrikában mint itt Pakisztánban, sok a helyi eltérés.
      Ami a barátkozást illeti, barátkozunk mi fiúkkal is, de főleg fiatalabbakkal, és sok esetben érződik a különbség: egyszerűen a fiúk nincsenek hozzászokva, hogy lányokkal, főleg külföldi lányokkal beszéljenek, és ezért sokkal nagyobb szám nekik. Az idősebb generációhoz, vagy tradicionálisabb rétegekhez tartozó férfiak meg inkább minimalizálják az érintkezést az idegen nőkkel, például már megtanultam, hogy ne nyújtsak nekik kezet, mert az nekik kellemetlen.

  2. “Ugyanakkor még a prostituáltak is férjüknek szólítják kuncsaftjaikat, különben elismernék a bűnüket.”

    Toleráns vagyok a különböző kultúrákkal, és világnézetekkel szemben, de azért döbbenetesnek tartom, még innen, a magyar fotelból szemlélve, olvasva is, olyan magyar fotelből, ahol a teljesen más kultúra ellenére is egyenlőtlenségről beszélhetünk a legtöbb párkapcsolatban a férfi-nő között.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s