Városnézés, esküvők, szegénység és gazdagság – az első három hetem

Még mindig Pakisztánból jelentkezem, már három hete vagyok itt. Nem tudom, ki mennyire követte vagy követi a projektem Facebook oldalát, ahol a cikkeim megjelennek – valami visszajelzésnek örülnék. Mindenesetre azt megígérhetem, hogy ha nem is lesz időm az ittlétem alatt a cikkek mellé még ide is sokat írni, hazaérve tuti lefordítom majd őket legalább részben.

Most az a vicces helyzet van, hogy életemben először a saját magam által megkeresett pénzből bérelek szobát, veszek ételt és mosok-főzök magamra – sosem gondoltam volna, hogy ez Pakisztánban fog először bekövetkezni. Igaz, Tajvanban is a családomtól távol éltem, de ott mind a két hónapot fogadó családnál töltöttem, így nem éreztem magamat igazán függetlennek vagy önállónak, és pénzt sem kerestem. Pénteken költöztem be a gyakornokok által bérelt házba, azelőtt itt is fogadó családoknál laktam. Mindkét családom nagyon kedves, barátságos és segítőkész volt velem, és nagyon szép házuk volt, jó körülmények között, saját szobában, saját fürdőszobával szállásoltak el. Azokhoz képest ez a ház elég lepukkant, de azért elég otthonos, és jól elvagyok. Pillanatnyilag egy kolumbiai, egy német és egy pakisztáni fiú lakik itt, és van egy szlovák meg egy lengyel lány, na meg én. A fiúk közül ketten elköltöznek egy héten belül (csak a kolumbiai marad) úgyhogy akkor több helyünk lesz, most kicsit zsúfoltan vagyunk. A lengyel lány tegnap jött, ő már matracon alszik. Nagyon változó, hogy kivel mennyit törődnek a helyi AIESEC-esek, és így, hogy a családnál lakás nem oldja meg a problémákat, már én is megérzem a gondokat. Például pénteken minden kaja nélkül csak úgy leraktak ide, a bentlakók kajájából kellett kérnem vacsorát, és hát ők voltak azok is, akik valamennyire megmutatták a környéket meg elmondták hogy hogy mennek itt a dolgok.

Minden gonddal együtt azt kell hogy mondjam, örülök, hogy átköltöztem. Itt Pakisztánban a jobb módú családoknak cselédeik vannak, ez egy ilyen hagyomány, ezt szokták meg, és meg is engedhetik maguknak. Vicces, hogy náluk a háziasszony nem csinál szinte semmit, csak a cselédeket irányítja. Nem csoda, hogy az idősebb nők szinte kivétel nélkül elhíznak. A sétálás sem nagyon divat, mindenhová autóval mennek. Persze amikor valaki 8-10 gyereket felnevel, majd az unokákkal is segít, akkor még meg is értem ezt a cseléd dolgot (régen így volt), de manapság már itt is valamivel kevesebb gyereket vállalnak, mondjuk kettőt vagy hármat. A harmadik hét végére kezdett elegem lenni a cselédekből, szerettem volna magamnak megcsinálni a reggelit, ebédet, és az főleg zavart, hogy ők takarították a szobámat: nekem ne turkáljon más a cuccaim között. Eleinte jó volt, olyan, mint egy szálloda, de minden nap nem akarok így élni. Pláne hogy tudom, hogy ők mennyivel szegényebbek, és rosszul éreztem magam, hogy így dolgoznak és kiszolgálnak, és még beszélni sem tudok velük. Meg hát azt is hallottam, hogy az egyik cselédlány egyszer ellopta Mahaa kedvenc bugyiját (Mahaa az AIESEC-es lány, akinél megszálltam a második héttől), meg néhány sminkcuccát is, amikor a saját esküvőjére készült. Szerencsére mindenem megvan, de nem volt jó érzés ez a tudat.

A projekt nagyon jól halad, már 9 cikkem megjelent, mindegyik körülbelül ezer szavas, vagy egy kicsit több. Az egyetlen bánatom, hogy a szponzorált oldal, ahol eredetileg meg kellett volna jelenniük a cikkeknek, még valamiért nem funkcionál. Nem igazán értem, hogy mi tart ennyi ideig, de úgy érzem hogy a Facebookon nem jó helyen vannak az írások, sokkal kevesebb emberhez jutnak el és nem is olyan szépen megszerkesztettek, mint egy normális blogon lehetnének. Remélem előbb-utóbb lesz változás ezen a téren, de erre nekem nincs befolyásom, mivel nem tudok kommunikálni velük – ez az AIESEC felelőssége, nem az enyém. Én megírom őket, otthon pedig majd lefordítom és igyekszem minél nagyobb nyilvánosságot szerezni neki, de ennyi.

Azt kell hogy mondjam, hogy az itt tartózkodásom alatt egyáltalán nem csak a szép dolgokkal találkoztam, de azt hiszem hogy Pakisztánban ez amúgy is viszonylag elkerülhetetlen, vagy különben csak nagyon limitált területen mozoghatnék. Egyszerűen ez egy fejlődő ország, a vak is látja. Óriási problémáik vannak a korrupció miatt, az oktatás hiánya miatt, a túlnépesedés miatt, pedig egyébként rengeteg a kiaknázatlan lehetőség. Nem sok pénz jut a történelmi, építészeti emlékeik karbantartására sem. Meglátogattuk például a lahore-i erődöt, ami egyszerűen lenyűgöző épület lehetett annak idején, és a világörökség része, de sajnos nagyon-nagyon felújításra szorulna. Nem mondom, hogy most nem szép, de európaiként megszoktam, hogy mi azért többet költünk az ilyesmire és sokkal inkább a prioritások közé tartozik a kulturális értékek megőrzése, mint Pakisztánban.

Másik példa a mecsetek: ugyanez a helyzet, látja az ember, hogy milyen elképesztően szépek lehettek annak idején, mennyi munkát öltek a freskók, a részletek kidolgozásába. De eddig szinte mindegyikben, ahol voltam, mállik a vakolat, fakulnak, kopnak a festések, főleg a fal alsó felén rossz a helyzet, addig a magasságig, amit az ember kézzel elér. Kismadarak fészkelnek és csiripelnek a kupolákban. És egyáltalán nem jellemző, hogy felújítanák őket, vagy ha igen, akkor állítólag lemeszelik fehérrel…

Ami nekem személyesen még elég érdekes dolog, hogy itt külföldiként és pláne fehér nőként mennyire különleges a jelenlétem. Tajvanban is megbámultak, és azt hittem nagy figyelmet kapok, de közel sem ugyanaz a kettő. Itt nem tudok végigmenni úgy egy utcán, vagy belépni mondjuk egy váróterembe a buszpályaudvaron, hogy szinte minden szem felém ne fordulna hosszabb-rövidebb ideig. Előfordult már, hogy odajöttek vadidegenek kezet fogni, megkérdezték a nevem, sőt az erődben még arra is megkértek, hogy fényképezkedhessünk együtt… Mások meg sunyiból lőttek egy-két képet. Ezt mondjuk főleg nők csinálják, a férfiak inkább csak bámulnak, de elég szemérmetlenül. Meg a gyerekek is. Az egyik esküvőn ahol voltam, egy síró kisgyerek ült mellettem, de aztán meglátott és csak nézett és nézett és abbahagyta a sírást. Elég vicces. Amikor riksával megyünk valahova, akkor is szinte minden rikshaw walla (riksa vezető) megkérdezi, hogy honnan jöttem és mit csinálok itt. Persze nemigen tudják, hogy mi az a Hungary, de Európát azért igen.

A kaja finom, de iszonyúan fűszeres, nekem ez már néha túl sok. A desszertek meg nagyon édesek. Mindenhez sok kenyeret esznek, ezek náluk laposak, lepényszerűek: van egy vékonyabb fajta, a roti, és egy kicsit vastagabb, a naan. Evőeszköz helyett ezzel tunkolják-szedegetik fel a húsokat, lencsét, rizst, miegymást a tányérról. Azt mondják minél maszatosabb lesz a kezed, annál jobb. Az elhízás elég általános probléma, ahogy már mondtam, és az időseknél sok a cukorbeteg ember. A gyomrommal állandóan gondjaim vannak, változó, hogy milyen mértékben. Néha csak fáj, néha hasmenésem van. Az egyik hétvégén nagyon rosszul voltam, akkor a fogadócsaládom kikúrált, de nem mondanám, hogy most tökéletes lenne a helyzet. De valamit mégiscsak ennem kell, most próbálom kikísérletezni, hogy mi tesz jót és mi nem. Azt hiszem a túl sok fűszerrel nem vagyok jóban sajnos. Viszonylag egyértelműen kijelenthetem, hogy kajaügyileg Tajvan nyert.🙂

De úgy összességében is: bár az ő kultúrájuk is nagyon eltér a miénktől, Tajvanban még mindig jobban el tudnám képzelni az életemet, mint itt. Ne értsetek félre, nagyon kedvesek az emberek, szép az ország, de nagy a szegénység és soha nem lehetnék önmagam. Nem mehetnék oda és akkor, amikor a kedvem tartja, és nem is öltözködhetnék úgy soha, ahogy én akarok. Nem olyan egyértelmű itt a jogrendszer sem, mint nálunk, ezt a hétvégi kalandom fényesen bizonyítja, majd igyekszem írni róla. Hiába viszonylag felvilágosult az ország egy része (főleg Punjab, ahol lakom), azért a nők helyzete még messze nem ugyanaz, mint Európában. Igaz, Pakisztán fiatal ország, néhány generációból áll csak a története, és nagyon gyorsan változik a szemlélet a művelt réteg körében. A húszas, harmincas éveikben lévőkkel minden további nélkül jól megértjük egymást, nagyjából hasonlóan szemléljük a világot. Az ötvenes-hatvanasok már jóval konzervatívabbak és más a véleményük a házasságról, családról, vallásról, mint nekem. Ezt majd igyekszem később részletesen kifejteni. Most csak próbálok egy ilyen összefoglalót írni ide a nagy hallgatás után, mert tényleg sajnálom, hogy erre eddig kevés idő jutott.

Még öt hetem van itt, és még sokat szeretnék tanulni mindenről. Kaptam sok könyvet is amit olvashatok, majd igyekszem velük haladni.

Remélem még van, aki olvassa ezt, és nem veszítettem el a teljes “közönségemet”…🙂

Városnézés, esküvők, szegénység és gazdagság – az első három hetem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én is olvasom a kalandjaidat, és érdekesnek találom, mert igy nem csak a nyugati szűrőn keresztül kapunk infókat. A szünetek miatt ne izgasd magad, tudjuk, hogy nem nyaralni vagy ott, és a munka részét kell megcsinálni először, az “élménybeszámolóra meg nem mindig jut idő vagy energia. Különben meg olvasni is csak este van lehetőség de van hogy már túl álmos az ember vagy későn nem akar belevágni. Örülj hogy nem AlekoszPákóKiszelFluorGyőzike……témában publikálsz. Azt nem olvasnám !

    • Szerintem én is egy nyugati szűrő vagyok🙂 De az igaz, hogy valószínűleg elfogulatlanabb, mint mondjuk az amerikai média. Ilyen bulvártémában meg soha nem tudnék publikálni mert nem érdekel meg nem is követem.

  2. Úgy gondolom Zsófikám, ha pakisztáni körülmények között fenn tudod tartani és el tudod látni magad (ha kisebb-nagyobb gondokkal is), akkor itthon is bátran elengedlek bárhova, biztos boldogulni fogsz! Örülök, hogy újra elkezdted a saját blogodat írni, már nagyon hiányoltuk. (A képeket nézzük továbbra is a FB-on?)

    • Otthon is elengedsz😀 Oké🙂 A képek szerintem elég jó helyen vannak Facebookon, de persze jó lenne ezeket a bejegyzéseket is illusztrálni, csak idő és energia hiányában a sima szöveg van.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s