Gondolatok a vallásról

Mindig elcsodálkozom egy kicsit, amikor különböző vallások képviselői térítési szándékkal leszólítanak az utcán, hogy lenne pár kérdésük, vagy beszélgessünk valamiről stb. Őszintén nem tudom mennyi esély van rá, hogy bárkit egy ilyen utcai beszélgetés során, vadidegenként “megtérítsenek”, vagy akár megérintsenek – azt hiszem, ahhoz eléggé elveszettnek kell lenni. Én amúgy, ha nem rohanok nagyon, el szoktam velük beszélgetni normálisan, és a beszélgetés mindig barátságosan zajlik, de ott szokott zátonyra futni, amikor ők megkérdőjelezik az evolúciót.

Azt utcán hirtelen nehéz összeszednie az embernek a gondolatait (és nem vagyok vallásszociológus sem, bár úgy 6 éve biztosan hallgattam néhány előadást a témában), de most egy posztban leírom, mit is gondolok én a vallásról, avagy, ha úgy tetszik, mi a válaszom a kedves hittérítő uraknak/hölgyeknek.

Az embernek örök kérdést jelent, hogy mi az élet értelme, miért vagyunk itt, hová megyünk, kik vagyunk, mi a célunk – Douglas Adams is ezt fogalmazta meg viccesen, amikor “Az Élet, a Világmindenség, meg Minden”-ről írt. Egyszerűen szükségünk van valamilyen elvekre, valamilyen hitre, célra, útmutatásra az életünk során, illetve ha úgy tetszik, egy öndefinícióra, különben kicsúszik a lábunk alól a talaj, nem találjuk a helyünket. Maslow piramisának is már a második fokán szerepel a biztonság, ami nem csak fizikai és anyagi biztonságot, hanem morális biztonságot is jelent, a harmadik lépcsőfokon pedig a szeretet és a valahová tartozás található. Hogy még egy klasszikus szociológiai tézist említsek, Durkheim anómiás öngyilkosságelmélete is erről szól – ha a társadalomban hiányzik az értékrend, az emberek szélsőséges tettekre ragadtatják magukat, például öngyilkosok lesznek.
Nos, a fenti kérdésekre és a bizonyosság iránti igényre a vallás remek választ ad. Minden vallásban van valamilyen felsőbb hatalom, isten vagy istenek, és vannak irányelvek, amelyek szerint élni kellene az életünket, vannak tiltások és jutalmak. Ez egy nagyszerű keret, amelyet ha valaki magáévá tesz, egészen biztosan megkönnyíti az életét bizonyos szempontból. Ad valamilyen választ a kérdéseire, nagyjából megmondja, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Ez az embernek egy nagyon kellemes érzés, hiszen mindannyian küzdünk hasonló gondolatokkal: hogyan döntsek, mit válasszak, helyes-e, ha ezt vagy azt megteszem, és még lehetne sorolni. A vallás ilyen okokból végigkíséri az emberiség történetét, és bár láthatóan teret nyer a szekularizáció is, azért kétlem, hogy a vallásosság valaha is örökre eltűnne. Igény van rá.

Mielőtt még bárki félreértené, én egyáltalán nem szidalmazni akarom a vallásokat vagy a vallásos embereket. Éppenséggel nagyon jó dolognak tartom alapvetően az ilyesmit, és egészen biztos vagyok benne, hogy egy csomó embernek segít mindez abban, hogy jobb és boldogabb élete legyen. Szerencsére a különböző próféták, isteni küldöttek vagy szent emberek általában igenis jó és hasznos elveket meg tanításokat alkottak a vallások létrejöttekor, amelyeket érdemes követni. A gond csak ott van, amikor valakik az adott vallásra hivatkozva, azzal igazolva magukat követnek el kegyetlen tetteket, öldöklést, vagy zsarnokoskodnak mások felett, de ez más lapra tartozik.

Már nem egy embertől hallottam, hogy mennyire megváltoztatta az életüket a vallás, milyen sokat adott nekik – olyan emberektől, akiket nagyra tartok, intelligensnek tartok, jónak tartok – akkor hogy is gondolhatnám, hogy ez rossz dolog. Nem ítélnék el érte soha senkit. Persze a vallás a legtöbb esetben mélyen összefonódik a kultúrával is, sőt sok esetben a kultúrának a legalapvetőbb eleme. Nem meglepő, ha mi magyarok könnyebben tudunk azonosulni más, keresztény kultúrájú országok népeivel, hiába beszélnek más nyelven vagy élnek a világ másik felén, ahogy az sem, ha Allah hívei “muszlim testvéreink”-ként hivatkoznak egymásra, vagy hogy az ázsiaiak a konfuciánus elvek és a tao alapján alkotnak közösséget.
Még aki nem hisz benne, az sem tudja kivonni magát a kultúrkör hatása alól: a mi kultúránkat átitatják a keresztény elvek (oké, tudom, hogy nem mindig érvényesülnek, de mindenki ismeri azért őket). S ez nem baj. Én hiába nem hiszek konkrétan semmilyen istenben, s nem is járok templomba, még csak megkeresztelve sem vagyok, a húsvét és a karácsony nekem is ünnep, de ez jól van így. Hiszen, ahogy mondtam, a vallásoknak általában pozitív az üzenetük.

Ez volt a tapasztalatom Tajvanban is: hiába volt teljesen más és számomra ismeretlen az a taoista-buddhista és helyi elemekkel ötvözött vallási keverék, amely az ottani emberek nagy része számára a meghatározó, nagyjából ugyanazt a célt szolgálta. Az ősök tisztelete, annak fontossága, hogy hálát adjunk az életünkben a jó dolgokért, az otthon és a család kitüntetett szerepe és a sok Konfuciusztól származó tanítás mind-mind az ottaniak előnyére válik. Persze az emberek kedvük szerint alakítják is a vallásokat: ahol az egyik vallás elvei nem megfelelően adnak választ az új kihívásokra, ott egy másik nyer teret, mint ahogy az a huszadik század végi modernizáció és vallási-kulturális újjáéledés során tapasztalható volt. Illetve, ha az életkörülmények nagyon megváltoznak, s az emberek elbizonytalanodnak, sok esetben ismét a valláshoz nyúlnak vissza.
Nagy kíváncsisággal várom, hogy megtapasztaljam mindezt Pakisztánban is, hiszen muszlim kultúrkörben még nem volt alkalmam élni. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez meghatározó élmény lesz majd.

Mindenki hisz valamiben, mindenkinek vannak elvei. Én például hiszek az evolúcióban, számomra a tudományos magyarázat adta meg eddig a legmeggyőzőbb válaszokat a kérdéseimre, a körülöttem lévő dolgokra. (De természetesen ez is véges, és bizonyos élmények hatására már én sem vagyok biztos benne, hogy nincs valami több annál, mint amit kézzel foghatunk és a szemünkkel láthatunk. Sőt, tulajdonképpen remélem, hogy van több.) Nekem is vannak elveim, és megfogalmaztam valamilyen célokat, igyekszem értelmet adni az életemnek. Ha ezt valaki egy vallásból merítkezve teszi, hát tegye.

Tulajdonképpen a fent említetten kívül csak akkor van problémám a vallásokkal, ha valamilyen jelentős fejlődés útjába állnak, mert egyesek elvakultan követik őket, és nem hajlandóak engedni elveikből. Érthető valahol, de mégis a legjobb az lenne, ha mindenki nyitott szemmel járna és nyitott elmével élne, és jól megfontolná a kapott válaszokat, a döntéseket, nem csak átvenné őket készen, úgy, ahogy valaki azt a szájába adta/fejébe pakolta. Gondolkodjunk és kérdőjelezzünk meg mindent, ez a legfontosabb!

Például ez is egy jó alkalom, hogy erről beszélgessünk, és ha netán valaki vallásos olvasná ezeket a sorokat, különösen kíváncsi vagyok a véleményére, de természetesen bárki máséra is.🙂

Gondolatok a vallásról” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Talán nem a legszorosabban tartozik ide, amit tegnap egy blogban olvastam, de mutat valami érdekeset a valláshoz való viszonyról: “Továbbra is naponta futok, amint azt már írtam. Pénteken Princetonban történt az eset hogy a második körömnél mellém szegődött egy nálam egy fejjel alacsonyabb, brazil srác hogy futhat e velem…látta hogy zenét hallgatok és eléggé nehezemre esik futás közben diskuráni, de végig süketelt. Nem akartam bunkó lenni és elküldeni sem, de a futás sem esett olyan jól mint egyébként szokott. Szinte végig kellett dumálni az egész időt, a harmadik kérdése már az volt hogy van e barátom és hogy elkérheti e a telefonszámom. Aztán hogy vallásos vagyok e, mert hogy ő hisz mindenben amiben csak lehet, és talán egyszer mehetünk majd együtt templomba.”
    (Kicsit a kondis zaklatóshoz is kapcsolódik.)

    Innen: http://vivienkoncz.blogspot.com/2012/03/visszarazodas-hetkoznapokba.html#comment-form

    Egy másik kapcsolódó, friss bejegyzés: http://antibaby.freeblog.hu/archives/2012/02/27/Chapter_3/#comments

  2. Szerintem igazad van, ennyit szólnék hozzá🙂 Én ismerem a vallást (túlságosan is). Itt talán a közösségi funkciót kihagytad – de végül is amit régen a prédikáció, mise/istentisztelet, meg a szertartások jelentettek, ahelyett van ma a tudomány, meg a csoportterápia, és terapeuták celebrálják a papok helyett🙂

    • Hehe, köszi.🙂 De mesélj, mik a tapasztalataid? Ez nagyon sejtelmes, hogy te túlságosan is ismered a vallást.🙂
      Igazad van, a közösségi funkciót csak nagyon szőrmentén érintettem a maslow-i “valahová tartozás” igény kapcsán. Erről lehetne még írni bőven…egyrészt szociálpszichológiai oldalról, hogy mindenki identitást keres, tartozna valahova, s egy vallási közösségnek, ahol a többiek adott esetben megerősítenek abban a hitben, amit te is a magadénak tartasz, baromi jól tudja magát érezni az ember, hiszen így kerekebb a világ. Persze ez nem csak vallások, hanem mindenféle csoportosulás esetében igaz. A másik meg a lelkisegély, amiről te is írsz, ezt a funkciót szintén csomó minden betöltheti az ember életében. A terapeuták helyett mondjuk első helyen remélem, hogy a legtöbb embernek a család és a barátok szerepelnek, de tény, hogy akinek ez nincs meg, annak remélhetőleg segít a csoportterápia és/vagy a papok.
      Meg hát a jóléti állam kialakulása előtt az egyháznak szociális szempontból is jelentősebb volt a szerepe, de ez már nem tartozik olyan szorosan a témához.

      • Egyházi suli(k)ba volt szerencsém járni, úgyhogy amit lehet, megtanítottak a témában. A túlságosan arra vonatkozott, hogy most visszagondolva, egyáltalán nem biztos, hogy szükségem van erre a tudásra.

  3. hmm, szép nagy téma. én mint wannabe katolikus úgy gondolom, hogy a hithez bátorság kell. annak kimondása, hogy nem én vagyok a világ közepe, hanem van valami nagyobb és több. hogy a csillagok nem csupán távoli gázbuborékok. hit nélkül szürke minden, és csak szcientifizmus van. üres világ, ahol nincsenek csodák, csak kémiai reakciók. ahol magzat nem több, mint félelmetes sejtcsomó.

    • Érdekes nézőpont, és értem amit mondasz, bár azonosulni nem tudok vele. Számomra a világ vallás nélkül sem üres, a természet körforgása, egyáltalán annak a ténye, hogy ezen a kis bolygón valahogy kialakult az élet, pedig mennyire sok mindennek kellett stimmelnie hozzá, egyszerűen fantasztikus. Ha természetfilmeket nézek, a biodiverzitásra gondolok vagy egyáltalán ha csak kimegyek a természetbe, akkor sokszor nagyon is azt gondolom, hogy ez a világ egy csoda. Persze, sok minden leírható belőle tudományosan (csomó mindent pedig még mindig nem tudunk), de ez szerintem nem feltétlenül vesz el a varázsából.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s