Előttem az élet

Az elmúlt hetekben nagyon csendes volt a blog, de megvolt az oka a dolognak, és reményeim szerint mostantól visszatér a “hangom” és újra termelni fogom a bejegyzéseket. A 2012-re írt terveim közül két fő pontban is nagy előrelépés történt: az egyik, hogy befejeztem az egyetemet! Megvolt a záróvizsga és a védés, és még csak most kezd leperegni rólam a stressz és kezdem felfogni, hogy vége és megcsináltam…
A másik dolog, amiben előrehaladtam, az az AIESEC-es gyakorlat ügye – de erről részletesebben majd egy következő posztban.

Nagyon érdekes gondolatok meg érzések kavarogtak bennem a záróvizsgára való tanulás közben, meg most is. Először is, most(anában) éreztem először azt, hogy valamennyire összeérett bennem ez az öt (és fél) év egyetem. Megvannak az alapfogalmak, tudok velük bánni, értek egy csomó összefüggést a különböző témák között. Nem vagyok semminek a nagy szakértője, de azért sok dologban már van némi tapasztalatom, lehetne vele kezdeni valamit, elindulni vele valamilyen irányba. Arra is rájöttem, hogy mondjuk a legutóbbi ilyen “lépéshez”, az érettségihez képest mennyivel jobban tudom már, hogy ki is vagyok én és mit akarok az élettől. Persze folyamatosan értékel az ember, azért az ilyen fordulóponttok mégis mások.

Őszintén, én nagyon vártam már ezt, az egyetem végét, a “felnőtt” élet kezdetét. Az egyetem izgalmas, kitágítja a látókörödet, sok mindenre jó, de mégis elméleti és a valóságos világról kevés tapasztalatot ad. Itt az ideje, hogy kipróbáljam magamat a munkaerő-piacon, önállóként, meglátni, hogy mire megyek, mire elég amit eddig összehoztam.

Az utóbbi hónapok (és a korábbi vizsgaidőszakok) kínja nekem mindig az volt, hogy egyszerűen nem volt egyértelmű határa a szabadidőnek és a munkának: a szakdolgozatot írni, a vizsgákra felkészülni folyamatosan kell, de nincs konkrétan meghatározott ideje. Persze mindenfélét csináltam ezek mellett, de egy kicsit mindig ott volt bennem a bűntudat: most tanulnod kéne, most írnod kéne, most mért nem azt csinálod. Egy kicsit azt is várom a munkától, hogy ezt a problémát megoldja majd: megmondják, mettől meddig kell dolgoznom, vagy legalábbis hány órát egy nap, és az ezen kívüli időmmel azt kezdek amit akarok, nem kell “házi feladatot” írni, vizsgákra tanulni stb. Nem tudom, ez mennyire gyerekes nézőpont, de hallottam már ezt mástól is, tehát legalább egyedül biztosan nem vagyok vele.

Ezt az élethelyzetet amiben most vagyok, sokkal inkább kihívásnak és izgalmasnak élem meg, mint ijesztőnek és bizonytalannak. Egyelőre biztosan nem akarok PhD-ra menni (nem szerepel a jövőbeli tervek között sem, de nem is zárom ki 100%-ig a lehetőségét), valami életszagúbbra vágyom most. A kutatómunka mondjuk érdekes lehetne, de ahhoz rá kéne találnom egy olyan területre, ami olyan szinten motivál, hogy el tudjak merülni benne évekig. Másrészről úgy érzem, ha kell, tudom, hova forduljak fejtágításért, a kíváncsiságom kielégítéséért – autodidakta módon egy csomó mindent jól el lehet sajátítani, sőt, akár még jobban is, mintha kötelező lenne. A társadalomtudományokon belül az utazgatásaim hatására az utóbbi időben kifejlődött bennem egy elég jelentős érdeklődés a civilizációk, a kultúrák, az antropológia és a pszichológia irányába, úgyhogy szeretnék most ennek engedni egy kis teret, néhány könyvet elolvasni a témában. Alapszakon tanultam ilyeneket is, de aztán a szociálpolitika mesterszak meglehetősen háttérbe szorította. Ennek következtében a társadalomtudományok sok részébe belekóstoltam már, és úgy érzem ez a sokoldalúság egyáltalán nem hátrány, sosem lehet tudni, mi mikor fog jól jönni. Például alapszakon regionális- és településfejlesztés szakirányra jártam, aminek keretében a szakdolgozatomat Budapest közlekedéséről írtam és a mentális térképezéssel is megismerkedtem – ez újra visszaköszönt az idén ősszel, amikor egy temesvári konferencián vehettem részt az akkori konzulensem jóvoltából. A biciklizés és a környezetvédelem támogatása, meg a városi élet iránti érdeklődés miatt ez a vonal mindig is közel fog állni a szívemhez. Aztán a mesterszakon foglalkoztatáspolitika szakirányra kerültem. Ezt eleinte bántam, mert én inkább a társadalmi epidemiológiára szerettem volna menni, de az aztán nem indult be. Így utólag viszont azt hiszem, nem baj, hogy így alakult: jó és hasznos, hogy munkaerő-piaci, oktatáspolitikai ügyekbe is beleláttam, a szakirányos tárgyakon kívül például ott volt a tavaly májusi szakmai gyakorlatom egy tatai munkaügyi kirendeltségen, na meg persze a felsőoktatási expanzióról írt szakdolgozat. Az epidemiológiai kérdésekbe így is adódott lehetőségem bepillantást nyerni, amikor is az ESPAD nevű kutatásban asszisztáltam az egyik tanárnak – ez a fiatalok tiltott szer használatát vizsgálja.
Meglátjuk, hogy a jövőbeli munkahelyemen melyik tudásomat, mely tapasztalataimat fogom tudni leginkább hasznosítani, melyik úton indulok el ezek közül – vagy esetleg egy teljesen újon? Az sem zavarna. A lényeg csak az, hogy szellemileg legyen benne kihívás és frissen tartson. Nem tudom, mennyire kényszeres ez a dolog, de egyre inkább azon kapom magam, hogy apukámat helyezem magam elé példaképnek. Például azt, hogy ő még a hetvenes éveiben is mennyire friss volt szellemileg, akkor is ugyanúgy érdekelték az új dolgok, tudott lelkesedni egy-egy ügy vagy téma iránt, tanulni akart, nem unatkozott egy percig sem. Adja valami felsőbb hatalom, hogy én is ilyen lehessek egész életemben.

Előttem az élet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Gratulalok🙂 Szep munka!

    Egyebkent tenyleg nem vagy egyedul ezzel🙂 En is azert varom mar, hogy csak dolgozzak, mert akkor egyertelmuen nem kell foglalkoznom semmi “kotelesseggel” miutan hazaerek🙂 Egyszeruen csak hobbiknak es szorakozasnak marad majd a szabadidom es ez annyira jo🙂

    • Köszönöm szépen, és a Facebook share-t is!🙂 Egyébként pont eszembe jutott, hogy te is például tipikusan az az ember vagy aki szabadidejében autodidakta módon mindenfélét megtanul, nem kell feltétlenül annyit suliba járni, szóval megértelek hogy te is várod.

  2. Én is gratulálok. Már nem tudtam, miért nincs új post🙂 2 év távlatából mondjuk az érettségi szünet hangulatához tudnám hasonlítani az államvizsga és a munkábaállás közötti pár hónapot. Szóval, használd ki🙂

  3. gratula. a számomra legérdekesebb mondat: “megmondják, mettől meddig kell dolgoznom, vagy legalábbis hány órát egy nap” <- tudom, a többségi preferenciával szemben állok, de engem ennek még a gondolata is kinyír. és az volt nagy önismereti utazás, míg erre rájöttem, majd bevallottam magamnak. egyfelől megkönnyebbültem, h ó, hát ez a baj, másfelől viszont jött, h húbazmeg, akkor nekem a melók 99%-a egyszerűen nyomasztó lenne. egy (több) szó, mint száz: kicsit irigyellek ezért.

    • Köszi! Hát, meglátjuk, hogy aztán ha már ott leszek, nekem is ténylegesen mennyire fog bejönni. De most nagyon ezt érzem – ősz óta, hogy már óráim nem voltak, csak a szakdoga meg a záróvizsgára készülés, eléggé elúsztam, nehéz volt hatékonyan beosztani az időmet, plusz mindig ott volt az az érzés amiről fent is írtam. Úgyhogy szerintem valami struktúra jót tesz majd nekem.

      • Tempty, Zsófi -> Lányok, sztem itt nem is a mettől-meddig a kulcs, hanem inkább az, h az előző melódban tényleg minden lógott a levegőben, s így nem érezted a munkád fontosságát, lényegét, nem is tudtad hova tenni magadban, hiába készültél (volna) lelkiismeretesen, profin. Oké, h a mettől.meddig engem is nyomaszt, de azért pl. a konkrét határidőket szeretem, és azt is, ha az elvárások világosak, a kommunikáció nyílt, a feladataimat ismerem. Szóval Zsófi, nem akarom beléd beszélni, de sztem neked ez hiányzott, és a mettől-meddig ehhez csak egy keret, ami vagy bejön, vagy nem. :)))

        • Alapvetően tényleg az a fontos, hogy be legyen osztva az időm, legyen egy keret. De a szakdogaírás és a vizsgára készülés olyan dolgok, amiknél nem lehet megmondani, hogy pontosan mennyi idő szükséges hozzájuk (hiszen mindig lehet jobban tudni, tökéletesebbet írni stb., és nehéz belőni, hogy mi az ami már elég jó), ezért aztán mindig bűntudatot okoztak, amikor nem azokkal foglalkoztam. És az hiányzott, hogy legyen olyan idő amikor egyszerűen nem kell miatta aggódni. Ettől függetlenül a munkahelyemen lehet, hogy tudnék rugalmas beosztásban is dolgozni, ha világosak a határidők és a feladatok úgy, ahogy leírtad. Na, túl van tárgyalva.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s