Itt a borongós november, hová üljünk be?

Nincs is jobb, mint egy hideg, esős őszi délutánon vagy estén a legjobb barátunkkal-barátnőnkkel, lelki társunkkal vagy régen látott kedves ismerősünkkel bemenekülni egy gyertyafényes, füstölőillatú, melegséget árasztó helyiségbe, ahol még finom forró teát, kávét vagy forralt bort is adnak, na meg esetleg valami finomságot mellé. Összeszedtem az öt kedvenc budapesti helyemet erre a célra, mindegyiket bátran ajánlom.

CDFŰ
A CDFŰ évek óta nagyon a szívemhez nőtt. 1998-ban nyílt a hely a Fejér György utcában, csak két sarokra a gimitől, ahová 2000-től jártam. A CDFŰ-ben is ekkor voltam először, így hát elmondhatom, hogy immár több, mint 10 éve járok ide többé-kevésbé rendszeresen. Az első csókomat is itt kaptam.🙂
Egy föld alatti, de elég nagy területű teázóról van szó, egyedi dekorációval, nagy terekkel és kis zegzugokkal, kétszemélyes és nagy társaságoknak is elegendő méretű asztalokkal. Azt azért el kell mondanom, hogy az évek során nagyot változott a hely profilja: viszonylag szigorúan teázónak indult, illetve lehetett még kakaót vagy turmixot kapni. Mára már az alkoholok teljes választéka megtalálható, mint akármelyik kocsmában. Ezzel semmi problémám nincs, azonban idővel együtt járt vele az is, hogy már lehet dohányozni, bár fenntartanak néhány nemdohányzó helyiséget. Nos, föld alatti teázóról/kocsmáról lévén szó szerintem ez nagyon nem szerencsés, de gondolom nagy lehetett a nyomás. Alig várom, hogy minden ilyen helyről kitiltsák a cigarettát.
Visszatérve, ettől függetlenül nagyon ajánlom a CDFŰ-t, ahol gyakran tartanak különböző kulturális rendezvényeket is, pl. filmvetítést, koncertet, meg kiállítások is szoktak lenni.

Sirius
A Nemzeti Múzeumtól nem messze, a Bródy Sándor utcában található a Sirius, ami szerintem az egyik legmeghittebb, összebújós hely, randihoz mindenképp ideális. Ugyanis a nagy közös szekción kívül kisebb-nagyobb szeparéik is vannak, ahol kényelmes párnákon elfekve lehet teázgatni. Én azt is imádom, hogy ezekbe pici ajtókon kell bebújni, vagy éppen keskeny létrán felmászni. De aki ezt nem szereti, az leülhet a bejáratnál lévő területen, ahol rendes asztalok és székek vannak. A teák mellett turmixok, kávék és sütemények meg egyéb rágcsálnivalók kaphatók, és aki szeret, vízipipázhat is. Néha itt is vannak programok, tartanak rendezvényeket. Nemrég tudtam meg, hogy a tulajdonosnak a Siriushoz közel nyílt még egy teaháza, ez az Altair – a képek alapján nagyon hasonló a hangulata, azt hiszem, ezt is érdemes lesz kipróbálni. Ha a CDFŰ-höz nem fűzödne annyi személyes emlékem és érzelmem, valószínűleg a Siriust tenném #1-nak, kevés ilyen sokoldalú és kellemes helyet ismerek. Ha tutira akarunk menni, érdemes asztalt foglalni, mert méltán népszerű!

Vörös Oroszlán
Ide most nem szokványos ajánlót fogok írni: visszakerestem a naplómból azt a bejegyzést, amit akkor írtam amikor legelőször jártam itt. (Korábban úgyis egész népszerű volt az a bejegyzés, ahol a régi naplómból idéztem, szóval miért is ne legyen még egy részlet.🙂 ) Tehát:

2004. október 17. vasárnap
“…utána pedig pedig abba a teaházba, ahol tegnap délután Csibével 3 órát ültünk. Teaház a Vörös Oroszlánhoz. Iszonyat jó hely. Az Oktogon mellett van. A CDFŰ-n is túltesz. Füstölő szag van benne, gyönyörű, hangulatos és nagyon finom teákat lehet inni. Meg teasütiket enni. És van egy nagy akvárium is. Meg elszeparált részek. Amikor eljöttünk, füstölő szagú maradt a hajam. Amúgy Tündérkert és Bourbon Vanília teát ittunk. Azért ez se semmi.🙂 És ez a hely egyben füstölő- meg gyertyabolt meg mindenféle ilyesmi, szóval ilyen ezoterikus cuccokat árulnak.”

Látszik, hogy a 17 éves Zsófit nagyon elvarázsolta ez a hely, akkoriban jártam először ilyen jellegű teaházban, mert azért a CDFŰ az kicsit mindig amolyan romkocsmás volt. Most már inkább azt mondanám, hogy más a két hely, mint azt, hogy túltesz rajta, de ettől függetlenül jogos a lelkesedés. Elég rég jártam ott sajnos, most rájöttem, úgyhogy el is kellene menni mindenképp újra.

Shambala
Itt viszont épp vasárnap este jártam, úgyhogy kellően friss élményeim vannak ahhoz, hogy hiteles ajánlót tudjak írni. El kell mondani, hogy korábban ez a hely is Vörös Oroszlán volt, idén március óta azonban Shambala néven, kibővült kínálattal működnek. A teák, kávék és gyümölcsturmixok mellett most már egészen széles étel- és kézműves csokoládé választékkal rendelkeznek. Egy szem csokibonbont muszáj volt kipróbálnom, kávé ízesítésű étcsokisat ettem, borzasztó finom volt. Igaz, 190Ft/db, de a különleges kézműves csokoládék sajnos mindenhol aranyárban vannak. Ittam még egy Édes élet nevű gyümölcsturmixot, ami finom volt ugyan (csak gyümölcs van benne, nincs agyoncukrozva, ez nagy +), de azt hiszem, legközelebb maradok a teánál. Ahogy a többi felsorolt helyen, itt sem csak helyben fogyasztható a tea, a csokoládé és a többi, hanem kimérve elvitelre is vásárolhatunk belőle magunknak, vagy ajándékba is remek.
Ennek a helynek a hangulata sem hagy kivetnivalót maga után, kedvencem a hatalmas és gyönyörű akvárium, és a kis szökőkutas medence, amiben jókora aranyhalak úszkálnak. A listán ez az első hely, ami Budán található, jól megközelíthető helyen, a 61-es villamos Móricz Zsigmond körtéri végállomása mellett.

Ponyvaregény
Ponyvaregényből kettő is van, mindkettő Budán: az egyik a Bercsényi utcában, a másik pedig a Kopaszi gáton található. Előbbi nyílt régebben, és persze sokkal városiasabb hangulata van. Akárcsak a CDFŰ-ben, itt is kapható mindenféle alkoholos ital, de a finom turmixok, kávék és sütemények is a választék részét képezik. Ez dohányzó hely, és nem túl nagy területű, szóval forgalmasabb estéken sajnos fel kell készülnünk a füstre. Eleinte azért is nagyon szerettem a Ponyvaregényt, mert a polcon többféle társasjáték megtalálható, amiket szabadon levehetünk és játszhatunk velük iszogatás közben. Ha valaki szereti az ilyesmit, akkor a Catan telepesei nevű játékot nagyon ajánlom!🙂
A Kopaszi gáton lévő Ponyvaregény jóval nagyobb, két szintes, és két terasza is van, az egyik az ottani Duna holtágra néz, én itt nagyon szeretek ücsörögni. Igaz, ez a novemberi időszakban már nem lesz túl aktuális, de azért le kellett írnom, ha már a Ponyvaregényről van szó. Itt az ételválaszték is egész nagy, már többször ettem például batyus palacsintát, mindig nagyon finom volt: saját kemencéjükben készítik.

Remélem kedvet csináltam egy kis teázáshoz és beszélgetéshez.😉 Nektek mik a kedvenc helyeitek?

Itt a borongós november, hová üljünk be?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon jo kis tippeket adtal nekem🙂 Egyebkent az en szemelyes kedvencem az 1000 Tea es ennek nagyon egyszeru okai vannak🙂

    Finom zoldteakat lehet kapni es majdnem minden pentekemet ott toltom a goklub kereteben🙂 Egyszeruen a szivemhez nott🙂

  2. Nagyon izgalmas kis lista, egyik helyet sem ismerem, így azt hiszem, pótolnom kell ezirányú hiányosságaimat. Párommal mindig keresünk valami új helyet, amit felfedezhetünk, adtál pár tippet, köszönöm🙂

    • Jaj, de jó!:) Majd meséld el, hogy tetszett, ha tényleg elmentek valamelyikbe. Meg azt is, hogy ti egyébként hova szoktatok járni, nekem is lehet új tippeket adni!🙂

    • Ez lényegre törő ajánlás volt.🙂 De megnéztem a honlapjukat, ide tényleg mindenképp el kell menni…
      Ja, és megnéztem már a Bio Cafénak a honlapját is amit a múltkor mondtál, de az annyira nem nekem való. A pékárujuk hiába bio, nem paleo. Ha már félrekajálok akkor nekem nem számít, hogy bio vagy sem.😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s