Sütőtök mennyország

Egyre jobban szeretek főzni, és nagy lökést ad neki, hogy ahhoz, hogy az ember paleolit táplálkozást folytasson, sok mindent magának kell megcsinálnia, mert a készen kapható ételek meg édességek eléggé tele vannak mindenféle nem egészséges összetevővel. Szóval nem vehetek magamnak mondjuk kenyeret vagy péksüteményt, hanem szépen mindig megcsinálom ezeknek a paleo változatát otthon.
Most viszont beköszöntött a sütőtök szezon. Bevallom, eddig viszonylag kevés kapcsolatom volt ezzel a zöldséggel, de az évszak miatt két sütőtökös receptbe is belebotlottam, úgyhogy gondoltam, miért is ne próbálnám ki. Egyébként is imádom például a Fővám téren a vásárcsarnokot, mikor végigsétálok rajta és látom a sok gyönyörű zöldséget és gyümölcsöt, akkor mindig egy csomót meg akarok venni és mindenféle nyami paleo kaját készíteni belőlük. Persze most a csarnok is sütőtökkel van tele, ez is inspirált tehát.🙂

Az első említett recept, amire rátaláltam, egy egzotikus sütőtökkrémleves. A fűszerezése miatt számít egzotikusnak, van benne ugyanis chili paprika, lime levél és citromfű is. Ez alapján a videó alapján készítettem:

Ami a fűszerezést illeti, én nem kaptam friss citromfüvet és lime levelet, csak szárítottat, de azzal is jó lett szerintem. A bökkenő csak annyi volt a dologban, hogy beleraktam az általa ajánlott két chilipaprikát is…és hát olyan csípős lett, hogy egy tányérnál többel nem tudtam lenyomni belőle, de azt is csak nagy kínnal-keservvel, és bevallom, tejföllel, amit pedig nem lenne szabad… De nem akartam, hogy a sok finom leves kárba vesszen, ezért azt a viszonylag egyszerű megoldást találtam ki, hogy vettem még sütőtököt, és megfőztem még egy adag levest, ezúttal viszont teljesen chili nélkül. Ezután pedig az ultracsípős levest apránként hozzákevertem – így egy enyhén csípős, de szerintem nagyon kellemes levest kaptam végeredményül. Mondjuk nem tudtam a teljes korábbi levest felhasználni, csak nagyjából a felét, így a másik fele ment a fagyasztóba, később majd még megpróbálom azt is felhígítani. Szóval azt tanácsolom, hogy ha valaki megpróbálkozna vele, legyen nagyon óvatos a chilipaprikával.🙂 Egyébként meg lehet jönni hozzám sütőtök levest enni, mert most elég nagy adag van belőle.😀
Így néz ki (ez még a nagyon csípős állapot, szóval ennél most nagyobb az adag, de kinézetre persze ugyanilyen):

A másik recept alapján készített ételt viszont bombasikernek ítélem meg.🙂 Ma délelőtt azon tűnődtem, hogy milyen paleolit tortát süssek magamnak születésnapomra (tudom :D), és ekkor megláttam, hogy az általam már sokat idézett Mezei Elmira épp ma tett fel a blogjára egy sütőtök pite receptet. Gondoltam, ha már amúgy is kell még sütőtököt vennem a leveshez, vehetek még egy kicsit a pite töltelékéhez is. Így is lett, úgyhogy a mai napomat sült sütőtök hegyek között töltöttem, minden édessé és narancssárgává vált.🙂 Annyi kiegészítést tennék, hogy kókusztejszínt én így hirtelenjében a legközelebbi bioboltban nem kaptam, viszont kókuszkrémet igen (szintén Cocomas, mint amit a receptben ír), de ez is jó sűrű és tejszínszerű, úgyhogy tökéletesen megfelelt. Még a dobozára is az van írva, hogy a hagyományos tejszín helyettesítésére való, úgyhogy őszintén szólva nem nagyon tudom, mi a különbség a kettő között. A többit ugyanúgy csináltam (jó, erytrit helyett xilitet tettem bele, de az tökmindegy), viszont nekem abszolút nem sült meg egy óra alatt. Nem tudom, hogy a mi sütőnk a rossz vagy mi van, de majdnem két és fél óra kellett hozzá, hogy elkészüljön. Mindenesetre megérte kivárni, teljesen oda meg vissza vagyok, hogy milyen szép és fincsi lett.🙂 Íme.

Igen, maradt sima sült sütőtök is, azt hiszem, még esszük egy darabig.🙂 Egyébként holnap lehet, hogy csinálok még egy tortát, nem tudok leállni, és találtam egy másik kúl receptet is. Abban már nincs sütőtök.😀

Sütőtök mennyország” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s