Meghízni

Tajvani nyalánkság: zöldtea ízű fagyi fél ökörszarvkifli "tölcsérben"

Valami furcsa coming-out hangulat jött rám így hajnali kettőkor, és úgy döntöttem, írok egy posztot arról, hogy hogyan is jött fel rám jó pár plusz kiló, és milyen furcsa változásokat figyeltem meg magamon emiatt lelkileg, meg viselkedésben. Talán lesz olyan, aki át tudja érezni a helyzetemet…
Szóval, kezdjük ott, hogy 174cm magas vagyok, és nagyjából háromnegyed évvel ezelőtt még úgy 67-68kg körül mozgott a súlyom, ezt a súlyt akkor már évek óta tartottam. Ami a sportot illeti, 2009 óta szinte mindenhová biciklivel jártam, de egyébként is általánosságban szerettem a mozgást, az edzést. Persze nem akarom azt állítani, hogy nagyon vékony lettem volna, de úgy általánosságban viszonylag elégedett voltam magammal. (A testtömegindexem is a normális tartományba esett.) Aztán idén január-február környékén átálltam a paleolit táplálkozásra, majd kicsit később elkezdtem konditerembe is járni, mindezek hatására lejött rólam úgy három kiló, szóval nagyjából 65kg körül álltam akkoriban.
A gondok májusban kezdődtek: ahogy közeledett az utazásom Tajvanba, úgy hanyagoltam el fokozatosan a paleót, mondván, hogy ott úgyse lesz lehetőségem betartani…és hát tényleg nem is volt, meg őszintén szólva nem is törekedtem rá. Az ott töltött két hónap alatt összevissza ettem mindenféle kaját, kipróbáltam amit csak tudtam, hiszen ott minden íz új volt és minden étel ismeretlen. A nagy része nagyon ízlett is ráadásul. Ehhez hozzájött, hogy ott nem volt velem a biciklim, tehát a megszokott mozgásmennyiségem abszolút kiesett. Így történt, hogy két hónap alatt felugrott rám 6kg. Július végén jöttem haza, és ekkor még két hétig nem nagyon aggódtam a súlyomon, élveztem a magyar kajákat, meg hogy újra itthon vagyok. Aztán eldöntöttem, hogy na most akkor ideje visszatérni a megszokott kerékvágásba, és leadni a plusz kilókat: újra elkezdtem biciklizni, ami baromi jó érzés volt, és ismét visszaálltam a paleolit táplálkozásra is.
Mindössze egy hete tartott mindez, amikor is sikeresen balesetet szenvedtem a bicajommal, és begyűjtöttem két csonttörést. A keresztcsontomból letörött két pici darab, és a jobb csípőcsontomban eltörött az ízületi vápa… Három hétig csak mankóval tudtam járni, de persze utána is még hetekig tilos volt megerőltetni magamat és bármilyen intenzív sportot végezni. (Tulajdonképpen még mostanra sem gyógyultam meg 100%-osan, például futnom még nemigen szabad, de azért már elég jól vagyok.)
Visszatérve a hízáshoz, ez a bő egy hónap tehetetlenség nem tett jót a testsúlyomnak, és jelenleg olyan 74-75kg körül vagyok. Tulajdonképpen borzasztó furcsa érzés, mert korábban még soha életemben nem voltam 70kg fölött, és sehogy nem tudok megbarátkozni a hasam méretével és az oldalamon a hurkákkal, vagyis azzal a gyakorlatilag 10kg-mal, amit kevesebb, mint fél éven belül felszedtem. Az egyetlen tulajdonképpen örömteli változás, hogy persze a mellem is nagyobb lett, de ez nem igazán vigasztal…
Nem tudom, hogy sokan hogyan tudnak éveken át jelentős súlyfölösleggel élni, én teljesen frusztrált vagyok tőle és lehangol. Nincs kedvem szépen felöltözni (a ruháim jelentős része amúgy is túl szűk pillanatnyilag), nincs kedvem kifesteni magam, nincs kedvem új ruhákat, sminket, vagy egyéb hasonló jellegű dolgot venni. Az utcán meg a buszon állandóan azon kapom magam, hogy azt figyelem, melyik lány/nő vékonyabb/kövérebb nálam. Tulajdonképpen emberek közé menni se nagyon van kedvem. Jó, nem azt mondom, hogy az életem minden pillanatát ez a frusztráció tölti ki, de azért a háttérben eléggé ott van… Még sosem éreztem ilyen intenzíven ilyet.
Persze egyértelműen következik mindebből, hogy ez nem maradhat így. Néhány hete újra visszaálltam a paleolit táplálkozásra (így, hogy tudok mozogni, már főzni is tudok magamnak), és voltam már úszni, amit rendszeresíteni akarok. Persze ez még kevés, de ahogy teljesen beforrnak a csontjaim, úgy tudok majd egyre többet sportolni. Lassacskán újra merek biciklizni is. Azon is gondolkozom, hogy elkezdjek jógázni, nagyon vonz a dolog több közelmúltbeli tapasztalat miatt.
Ha nem is olyan gyorsan, mint ahogy feljött, azért remélem eltűnik majd a felesleg.

Egyébként, bár jól tudom, hogy a túlsúly nem egészséges, és az “ép testben ép lélek” nagy igazság, igazából nem akarok elítélni senkit csak a súlya miatt: ha valaki jól érzi magát úgy, ahogy van, tetszik magának és boldog, akkor ez lehet, hogy legalább annyit számít, nem? Ismerek ilyen embereket.

Én viszont nagyon nem érzem így jól magam…

Meghízni” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hihi, meséljek neked róla?😛

    Huhh majdnem elkezdtem neked regényt írni, de ehhez szégyenlős vagyok😛 Esetleg személyesen filozofálhatunk róla vmikor.

    Összefoglalva: kábé általános iskola óta folyamatosan volt (van) pluszsúlyom, Apám irtó sokat cseszegetett miatta, de a folyamatos beszólogatásokon kívül én úgy érzem nem sok segítséget kaptam otthonról hogy ezt leküzdjem (persze amikor kórélettanból kihúztam az elhízás káros hatásait, örültem apám körültekintő “tájékoztatásának”). Igazándiból érettségiig nem volt hihetetlen vészes a dolog, a feleslegem még nem tartozott “háj” kategóriába, de sosem alakult ki bennem az egészséges önbizalom
    Nagyon igaz amit írtál, a többi ember monitorozása, a ruhavásárlás nemszeretemsége. Pluszban én még képes vagyok akárki súllyal kapcsolatos akármilyen megjegyzését nyílt támadásnak venni (még ha nem is negatív, vagy nem is nekem szól)
    Még hozzá tudom neked tenni mint tapasztalat (engem időnként meglep), hogy most hogy fogytam már több mint 10 kilót, egyre viccesebb az önértékelésem: hangulatfüggő lett (persze eddig is az volt, de most még szélesebb skálán ingadozik): Egyik reggel felkelek, és úgy érzem én vagyok a legjobb nő széles e világon: van mellem, van fenekem, van derekam, istennő vagyok! Másik lehetőség, a feltúrom a lakást egy csadorért, de legalábbis adjon valaki egy papírzacskót.

    • LOL, az utolsó bekezdésben egy az egyben magamra ismertem, bár hozzáteszem: fogalmam sincs, mennyit fogytam mostanság, mivel nem vagyok a mérleg híve, de az önértékelésem kiskorom óta tartó mélyrepülésről hullámvasútra váltott.

      Zsófi: nem tudom, téged mennyire inspirál a kíméletlen hangvétel, viszont: http://lifetilt.blog.hu/ (amúgy én is azon a véleményen vagyok, h neked nem kúrára van – vagy volt, mert viszonylag régi a poszt – szükséged, elég “csak” visszatérned a korábbi életvitelhez.)

      • Hú, csajok, ez a belinkelt cucc nem gyenge… Mármint, értem a célt ezzel a Danielle Steel mókával, de azért erős sarkítás, h a szóban forgó szegény nőszemély élete azért futott zátonyra, mert elhanyagolta magát és ELHÍZOTT. Az élet ennél azért egy pöppet árnyaltabb, nem? Az is erős túlzás, h a homokosok és a gyermektelenek élete értelmetlen – kinek a pap, kinek a papné. Szóval, kissé radikális megközelítés, de tagadhatatlanul figyelemfelkeltő, és bizonyos körökben nyilván hatékony is.

      • Ismerem a lifetiltet, egy ideig olvasgattam, de néhány bejegyzésétől egyszerűen idegbajt kaptam. Nyilván jó a módszere meg sokaknak segít, de ilyen filozófiával mögötte szerintem undorító. Vele ellentétben én hiszek az őszinte szeretetben, ami nem csak attól függ, hogy hogy néz ki a pasim/csajom, meg hogy mennyi van a pénztárcájában. Annál a pontnál hagytam fel végleg ennek a blognak a követésével, amikor az egyik, programban résztvevő lányról leírta, hogy ő az egyetlen, akivel az eddigiek közül nem feküdt le…

        Ami a fogyásomat illeti, már elindult valami, de még nem tartok ott ahol szeretnék.🙂

        • Na, most én is átnéztem a bejegyzéseket, és az egészből az jön le, h a csóka mindenkit dug(na), de legalább bevallja, h csak a szexért bókol nekik. Egy jó pont már van, legalább tudod, mire számíts, ha lelkizni kezd veled.😀 Amúgy vhol szánalmas, h vki számára ENNYIRE fontos a külső, h 5 kiló felesleggel egy EMBERT – mindegy, h pasit vagy csajt – konkrétan és szó szerint “undorítónak” nevez. Maga a módszer és a szabadszájú blog róla viszont jó ötlet, szórakoztató cucc.

        • a lefekvős dolog poén volt sztem, mindenesetre én sem az általa hirdetett táplálkozásnak, sem pedig a brutális edzésnek nem vagyok híve. csak a hangvétele vmiért megfogott, és segített megfogalmazni a célom. mivel én túlsúllyal szocializálódtam – 7 évesen allergiagyógyszertől puff neki -, ezért nem tudom, milyen érzés pl. nyáron jól érezni magam a bőrömben. nincs előttem, h olyan szeretnék lenni, mint amilyen x időpontban voltam, mert olyan szeretnék lenni, amilyen még sosem voltam @=) a kulcscsontommal novemberben ismerkedtem meg, érdekes szerzet, azóta is rácsodálkozom a tükörben. tudom, másnak mázsa fölött is látszik, adottság kérdése. én talán 77-78 lehettem a legrosszabb időkben (sacc per kb), de olyan szerencsétlenül arányosan, h mindenhol akadt háj. tavaly jött az ihlet, h le kéne adni belőle, azóta ésszel evés, napi 3l víz, edzés és örülés például a műbőr miniszoknyának. a hízás folyamatáról semmi emlékem nincs, egyszer csak dagadt lettem anno és kész, azért is érdekes számomra a posztod.

          • A hangvételben tényleg van valami: abban igaza van, hogy sok embernek hiányzik egy jó seggberúgás, mert csak a kifogásokat keresi, sopánkodik, ahelyett hogy törődne a teste egészségével és esztétikus külsejével. Nekem hasonló példát mutatott a barátom, aki elég kemény hozzáállással 120kg körüli súlyról 80-ra fogyott (sőt volt amikor még az alá is). Szóval én becsülöm az ilyesmit, csak tényleg nagyon nagy túlzásnak tartom pl. amit Eszter is írt, hogy néhány kiló felesleg miatt undorítónak nevezzen egy embert (meg a többi botrányos megnyilatkozása, most nem akarom itt sorolni).

            Érdekes a te történeted is. Elég szomorú, hogy egy allergiagyógyszernek ilyen mellékhatása legyen.😦 Gratu a változtatáshoz meg a miniszoknyához!🙂

            • Számomra átlagos testalkatú emberkeként teljesen fura ez a kiló-hájp. Én is nagyon tisztelem a Nagy Fogyókat, megértem és támogatom, ha vki egészségesebb és szebb szeretne lenni… de nem értem, hogyan válhat ez központi kérdéssé vagy prioritássá, amikor annyi minden van, ami ennél fontosabb. Pl. milyen már az, ha vki nem vacsizhat soha egy jóízűt, vagy müzlivel sanyargatja magát hetekig???

              • anya akupunktúrás kezeléssel fogyott nyáron, és azt mondták neki a kezelők, h két, látszólag teljesen egyformán kinéző, normál testalkatú nő között akár 15 kg(!) is lehet a súlykülönbség. ennyit a kilóhájpról @=) (nekem azt szokták mondani, h nem hiszik el, h 70 fölött voltam valaha is, pedig az alatt lenni már örömteli volna.)

            • köszi @=) én nem is gondoltam arra, h tényleg undorítónak tart 5 kg felesleget, mert egyből a kereskedelmi célzata jutott eszembe: csak azért írja, h egyre több kliense és nagyobb olvasottsága legyen. ha tévedtem, akkor aláírom, h tényleg gáz. (viszont máshol írta, h janicsák veca a nőideálja, akkor most wtf? mindegy.)

              • Őszintén szólva: kereskedelmi céllal se írjon ilyet.😀 Nem biztos, hogy mindenki tudja ezt a helyén kezelni. Na mindegy, nem olyan nagy ügy, csak korábban párszor kiakadtam rá.

  2. Nos, Schobert Norbi mondta, h a kövérség nem esztétikai, hanem egészségügyi kérdés. Tényleg van, akinek jól áll a túlsúly, valóban sokaknak tetszik is a telt nő/macis pasi, de azért az a fő kérdés, h hogyan érzi magát az ember a bőrében, miként funkcionálnak a szervei… és hát jelentős súlytöblettel ez nem szokott nagyon rózsás lenni.

    A leírtakhoz egyébként fontos hozzátenni, h nekünk, vékonyabb/átlagos testalkatú emberkéknek sokkal nehezebb később fogyni, mint az eleve teltebb alkatoknak, akik egész életükben megszokták, mennyit ehetnek “büntetlenül”. Én kb. 16 éves koromtól 26 éves koromig 54 kg voltam a 164/5 (?) cm-hez: soha nem fogyóztam (nem is tudom, h lehet “nem enni” vagy “nézni, mit eszek”) és nem is sportoltam, a max. ingadozás +/-2-3 kg volt. Aztán 26 fölött valahogy jöttek a kilók… ez nyilván hormonális dolog, már nem vagyunk fejlődő szervezetek, csökkenteni kell a kalóriabevitelt, többet kell mozogni. Mivel különösebben testtudatos sem voltam, nem is vettem észre a változást, a negatív rekordom 2009 vége-2010 eleje volt, 68 kg. Az, emlékszem, azért eléggé sokkolt: vazzeeeee, az azért már majdnem 70!!!! Jó, hogy már nem 100, basszus! Agyeldobás. Akkor vettem pár fogyasztóteát és krémet, de sosem használtam fel: számomra ez a fogyibiznisz teljesen idegen, nem része se a mentalitásomnak, se a prioritásomnak, se a hétköznapjaimnak.

    Tudatos dolgot azóta se csináltam, csak igyekszem az ebédet és a vacsit két részben megenni, mert a napi több kicsi étkezés egészségesebb állítólag, mint az eddigi két nagy. (Az éjfél utáni étkezést nem tudom elhagyni, és nem is látok benne logikát, h a kalória az óra szerint több vagy kevesebb kalória, ugye…. max fizikai munkások esetében, akik X munkaidő szerint extra kalóriaégetést végeznek). Közben elkezdtem sportolgatni, életemben először, azt nem a fogyás miatt, inkább a jó közérzetért. Most 60 kg vagyok, és igazából 55-58 kg körül van az ideális súlyom. Tudom, vannak 50 kg-os 164 centis lányok is, de egészségesebb, vonzóbb számomra egy átlagos, inkább gömbölyded, mint szögletes-lapos-csontos forma, így 50 kg nem is akarnék lenni.

    Ami a te helyzetedet illeti: teljesen érthető, h híztál, hiszen változtattál a megszokott táplálkozásodon, változott az életmódod az utazással, majd a baleset miatt mozogni is alig tudtál, nem hogy sportolni, míg eddig intenzív életet éltél… plusz nyilván idősebb is vagy, mint 2 éve voltál, hehe.😀 Szóval ez nem egészségtelen hízás, hanem egy természetes folyamat, nincs mitől félni: amint visszatérsz a megszokott kerékvágásba, vissza fog állni a súlyod is, ebben biztos vagyok!

    • Schobert Norbinak ebben nagyon igaza van!
      Megértem, hogy nem akarnál 50kg lenni, én se akarnék mondjuk 60 alá menni (bár perpill az nagyon messze van). Mindenkinek megvan a maga útja, de jó az ilyeneket megosztani, motivál!🙂 Én úgy érzem egy kicsit kevés a fogyáshoz a korábbi életmódom visszaállítása, mert itt sajnos már nem csak 1-2 kiló pluszsúlyról van szó. Többet kell tennem, de abszolút van kedvem hozzá, úgyhogy már annyira nem idegeskedem rajta, hozzászoktam a gondolathoz.
      Amire én a fogyibiznisz szó hallatán asszociálok, az tőlem is idegen – egy-két krémtől meg “csodaszertől” nem fog semmi jelentős változás bekövetkezni. A kulcs a sport meg a helyes táplálkozás, és amellett esetleg kis segítséget jelenthetnek az ilyesmik. Táplálékkiegészítőkre is inkább magasabb szinten van már szükség.

    • Egyébként jó gondolat amit írtál, hogy aki egész életében megszokta hogy viszonylag büntetlenül ehet, annak hirtelen milyen nehéz erre jobban odafigyelni. Ha jobban belegondolok, úgy egy évvel ezelőttig tényleg nem nagyon törődtem vele, hogy mit és mennyit is ettem, mégse volt nagyon gáz a helyzet. Persze néha egy-egy csokinál vagy ilyesmi eszembe jutott, hogy ajjaj, ezt nem kellett volna, mert vékony sose voltam, de nem is voltam túlsúlyos sem. Meg itthon sem fektetett erre senki túl nagy hangsúlyt. Bár nem azt mondom hogy összevissza zabáltuk volna az édességet, de az igazi szemléletváltásom csak később jött, és nem elsősorban otthoni hatásra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s