Összefoglalás: a Tajvan élmény

group picture taken on the last day of the English camp

a gyerkőcökkel az angoltábor végén

Végre elérkeztünk oda, hogy egy utolsó posztban összefoglaljam a Tajvanban átélt élményeket, érzéseket, és elsősorban hogy elmondjam, miért ajánlom mindenkinek, hogy menjen külföldre egy időre, ha van lehetősége.

Akik követték a blogot meg ismernek, azok tudják, hogy az idei év első három hónapja életem legszomorúbb időszaka volt, a döntés, hogy külföldi gyakorlatra menjek az AIESEC-kel, mégis ebben az időben született. Tulajdonképpen mindig is akartam külföldre menni egy időre, de valahogy sosem jött össze, valami visszatartott. Most viszont nem volt már semmi veszítenivalóm, és kellett valami, amibe kapaszkodhattam, egy reménysugár a jövőben, amit lehetett várni és arra gondolni, hogy esetleg ez majd jó lesz és továbblendít. Megpályáztam hát a lehetőséget, és fokozatosan áthaladtam a kiválasztás különböző részein. Nem mintha olyan nehéz lett volna, mégis el kellett menni néhány rendezvényre, mint az Induction Weekend, ill. “felvételire”, ami a Review Board, majd amikor már tudtuk, hogy bekerültünk, az Outgoing Preparation Seminar is nagyon hasznos és érdekes volt. Ezek mind rákényszerítettek, hogy egy kicsit előbújjak a csigaházamból és csináljak valami hasznosat. Utána jött néhány stresszes de izgalmas hét, amíg próbáltam kiválasztani a nekem megfelelő gyakorlatot. Leginkább ázsiai és dél-amerikai országokban gondolkoztam – végül aztán Tajvanra esett a választás.
Bevallom őszintén, nem sokat tudtam Tajvanról meg úgy általánosságban a kelet-ázsiai országok kultúrájáról, mindenesetre nagyon nyitott és érdeklődő voltam.🙂

Persze féltem egy kicsit indulás előtt, de minden le volt egyeztetve, ki volt fizetve a repülőjegy, így hát nem volt már visszafordulás.🙂 Azért igyekeztem kalandként felfogni, és mondogatni magamnak, hogy én akartam ezt, és biztosan nagyon jó lesz. Sosem felejtem el azt az esős napot, az érkezésem napját, és az érzéseket amiket akkor átéltem…amikor a repülőtérről autóval először mentünk Yingge felé. Kicsit olyan volt, mintha egy másik bolygóra csöppentem volna, annyira idegenül festett minden. Új definícióval gazdagodtak bizonyos dolgok a fejemben, olyasmik mint a lakás, a ház, a templom, a fa…🙂

Lenyűgözött a Lin család otthona, mikor először láttam. Annyira szép és rendezett volt, ugyanakkor teljesen más, mint akármelyik európai lakás, amit valaha láttam. Biztos voltam benne, hogy jó helyre kerültem, megmutatták a szobácskámat is, aztán szép lassan előbújtak a gyerekek, Celia, Christina és Justin, akik eleinte nagyjából ugyanúgy meg voltak illetődve, mint én, ebben az új helyzetben. A szülők, Louis és Grace az első pillanattól kezdve befogadtak és a család részeként kezeltek engem, amiért nem tudom őket eléggé csodálni és nem tudok elég hálás sem lenni. Érkezésem másnapján Fulongba mentünk, és emlékszem, az úton hazafelé a kocsiban én is elaludtam, akárcsak a gyerekek, kicsit úgy éreztem, hogy hirtelen lett három kistestvérem és tényleg én vagyok a negyedik gyerek.🙂

Kevés olyan nyílt szívű, fiatalos, kedves embert ismerek, mint amilyenek ők, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy pont náluk lakhattam két hónapig.
Azért akkor is el kell ismernem, eleinte nagyon hosszúnak tűnt az a két hónap…de eljött az az idő is, amikor viszont már túl rövidnek tűnt, és szinte haza se akartam jönni, nem akartam, hogy elteljen.

A tajvaniakat vendégszerető, barátságos és segítőkész embereknek ismertem meg. Az is igaz ugyan, hogy többnyire elég félénkek, amin az sem segített velem szemben, hogy az angoljuk igencsak hagy kivetnivalót maga után, beleértve még az angoltanárokét is. De a nyelvi nehézségek ellenére őszintén megszerettem őket, sok tanárt és főleg a gyerekeket akiket tanítottunk. Bár nem mindig volt velük könnyű, a kis sikerélmények is nagy örömet okoztak, egyébként meg nagyon bájosak és szeretnivalóak voltak többnyire, még akkor is ha Justin Bieber és Miley Cyrus a kedvenc énekesük.😀 Az a nyelvoktatási rendszer amiben tanulnak, nem az ő hibájuk. A nyelvi korlátokat áthidaló szeretetről leginkább ebben a bejegyzésben írtam korábban.

Úgy a második héten belecsöppent az életembe Caesar, aki 25 éves kora ellenére nagyjából 18-nak néz ki, de évekig AIESEC-ezett, és még most is, hogy abbahagyta, szívesen segít a Tajvanra érkező traineeknek beilleszkedni egy kicsit. Nekem is borzasztó nagy segítséget jelentett: mielőtt megkeresett volna, az AIESEC-esek teljesen elhanyagoltak, a repülőtér óta nem is hallottam felőlük. Bár az ő angolja is messze van a tökéletestől, egész jól tudott sokmindenkihez képest, ami nekem akkor olyan élmény volt, hogy “úristen végre tudok valakivel normálisan beszélgetni”. A tajvani két hónap egyik legszebb emléke az a délután ill. este, amikor robogóval bevitt Tajpejbe. Akkor jártam Tajpejben először, és robogón is akkor ültem először – mikor megpillantottam a naplementében a város felhőkarcolóit a robogó hátuljáról, valami euforikus érzés jött rám, olyasmi hogy “Életem legjobb döntése volt ez a gyakorlat!” meg hogy “Élni tudni kell!”😀 Az este további hihetetlen fordulata volt, hogy az utcán teljesen véletlenül találkoztam egy magyar lánnyal (ha netán olvasnád ezt, szia Kata!).😀

A dolgok akkor kezdtek gyökeresen megváltozni, amikor már három hete ott voltam, és megérkezett Prashant. Onnantól kezdve nem csak a tajvani, hanem az indiai kultúrával is ismerkedtem folyamatosan, ami legalább annyira érdekelt. Ráadásul vele nyelvi korlátok sem igazán voltak, szerencsére nagyon jól tudott angolul, úgyhogy egészen bonyolult dolgokról is baromi jól elbeszélgettünk. Ez valójában óriási megkönnyebbülést is jelentett számomra: ő volt majdnem az egyetlen ember, akivel tényleg tudtam ott beszélgetni, és ha eszembe jutott valami amit el akartam mondani, akkor nem kellett arra gondolnom, hogy “Á, ezt úgyse fogja megérteni, inkább hagyjuk.” Korombeliek közül pedig tényleg ő volt az egyetlen ilyen ember.

Fantasztikus élményt jelentett nekem, hogy mennyire jól megértettük egymást annak ellenére, hogy teljesen más kultúrából érkeztünk és teljesen más tapasztalataink voltak az életben. (Bizonyos szempontból nagyobb volt a különbség szerintem, mint a tajvaniakkal.) Persze pont emiatt baromi érdekesek is voltunk egymás számára, szinte minden amit meséltünk a másiknak, újdonságot jelentett – ráadásul Prashant nagyon okos is, és jól átlátta a dolgokat. Egy szó mint száz, szép volt az az öt hét amíg ő is ott volt.

A Taoyuan Nemzetközi Repülőtéren a Boarding Entrance igazán szomorú hely, itt kellett búcsút vennem tőle és két nappal később a Lin családtól is. Mindannyian nagyon hiányoznak.

Minden kétséget kizáróan életem eddigi legfantasztikusabb élménye volt ez a tajvani két hónap, és bizonyos mértékig segített túltenni magam a problémáimon. Sokszor úgy éreztem, az élet így kárpótol engem a rossz dolgokért, már amennyire ez lehetséges. Biztosan nem tudtam mindent elmesélni…két hónap hosszú idő. (Ezért is nagyon szívesen veszem ha kérdeztek még.) Itt mindenesetre azt szeretném még elmondani, hogy sokat tanultam: már tudok pálcikával enni, tudok pár kínai kifejezést és írásjelet, megismerkedtem Tajvan különböző részeivel, az ételekkel is, bátrabb lettem és talán jobban feltalálom magam, de a legfontosabb tudás mégsem ez. Valahogy kisebb lett a bolygó, Kelet-Ázsia már nem tűnik olyan távoli helynek, és tudom, hogy a világ minden szegletében barátokra lelhet az ember, ha nyílt szívvel közelít hozzájuk. Az AIESEC egyik célja az exchange szervezésével pontosan ennek a nemzetközi megértésnek az erősítése lenne, hogy az emberek megismerjék egymást a világ körül, rájöjjenek hogy nem is akkorák a különbségek, és békében éljenek egymással. Bár a kultúrák sokszínűsége lenyűgöző, nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy összeköt minket, hogy emberek vagyunk…

Ha csak lehetőségetek van, menjetek ti is. Nem mindig lesz könnyű dolgotok, lesznek majd nehézségek és rosszabb napok, de a végén egész biztosan nem fogjátok megbánni: felejthetetlen élményekkel lesztek gazdagabbak, és új emberként tértek haza. Olyan emberként, aki ügyesebb és talpraesettebb, és már jobban érti a világot.

Aztán lehet tervezni a következő utazást.🙂

Összefoglalás: a Tajvan élmény” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Örülök ennek az összefoglalónak és hogy ilyen jól érezted kint magad🙂 Amikor 2 hónapja elkezdtek teljesen elmaradozni a bejegyzések, akkor nem hittem volna, hogy az utazásnak erről a feléről is még hallani fogunk🙂

    Kíváncsian várom, hogy következőnek hova fogsz kijutni és mi minden érdekességről fogsz majd írni/mesélni.

    • Köszi Csabi! Tudom, hogy egy időre tényleg nagyon eltűntem, de azért én mindig tudtam, hogy ezt be kell fejezni. Nagyon mérges lettem volna magamra ha csak úgy félbeszakad örökre.🙂
      Valahogy nekem is az az érzésem, hogy lesz következő út.😛

  2. szia Zsófi!
    olvastam és nagyon tetszik! örülök h találkoztunk (emlékszem nem is akartam elhinni h téényleg, egy magyar lány:)), és főleg h jól érezted magad! visszavárunk:)

    • De jó!🙂 Remélem tényleg lesz egyszer visszatérés, bár fogalmam sincs mikor, mindenesetre jó lenne nem a nyári időszakban, ez a párás meleg nagyon nem volt a kedvencem😀 Te még meddig leszel ott?

  3. Nagyon-nagyon tetszettek a beszámolók, a gondolatok és a történetek. Óriási dolog, h bevállaltad, és ilyen jól megálltad a helyedet. Igen, a nyelvi nehézség tűnik a legijesztőbbnek, tényleg nagyon húzós. De igen, ezen is túl lehet jutni szeretettel!🙂

  4. Szia Zsofi!
    Nagyon köszönöm hogy igy nyilvanosan megosztottad a tapasztalataidat, mert nekem hatalmas segitseg, ugyanis par nap mulva en is ugyan ebben a cipöben fogok jarni.

    9 nap mulva indul a gepem, es ma eleg ketsegbeesetten keresgeltem a neten tajvani elmenyekröl, beszamolokrol, benyomasokrol, hogy valamilyen szinten feltudjak föleg lelkileg keszülni.🙂
    Valamilyen szinten megnyugtato erzes ez a pozitiv leiras.
    Egyik pillanatban alig varom masikban viszont elegge tartok a DTm-töl. De szerintem szamodra is ismerösek ezek a vegyes erzelmek.

    Lenyeg a lenyeg, örülök hogy megosztottad a nagyvilaggal a tapasztalataidat es köszi megegyszer!😉
    谢谢!

    • Hát nagyon szívesen, nem is tudod mennyire örülök!🙂 És egy csomó kérdésem van! Te melyik egyetemről mész? És Tajvanon belül hová? Milyen munkát fogsz csinálni? Mennyi időre? Tudsz kínaiul?
      Amúgy meg ne izgulj, minden szuper lesz, fogd fel nagy-nagy kalandként, mivel az is! Nem azt mondom hogy egyáltalán nem voltak negatív élményeim, ha majd esetleg a többi bejegyzést is megnézed, találkozhatsz olyasmivel is, de túlnyomó többségben tényleg pozitív dolgok voltak. Kíváncsian várom a te tapasztalataidat, nagyon remélem, hogy hallok még rólad.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s