Esküvőn

Sajnálom, hogy egy ideje nem írtam, de egyszerűen mindig volt valami program vagy teendő, nem értem rá, vagy ha mégis, akkor túl fáradt voltam hozzá, hogy írjak. De most megpróbálom elkezdeni behozni a lemaradást.
Az egyik legfontosabb dolog amiről mesélnem kell, az az esküvő, amin múlt vasárnap (26-án) voltam. El kell mondjam, hogy ez nem egy hagyományos tajvani esküvő volt, hanem keresztény: a tanár aki meghívott, egy protestáns egyházközösséghez tartozik (nem születése óta, hanem már felnőtt fejjel tért be – ez is érdekes történet), és ugyanebbe a közösségbe tartozik a menyasszony és vőlegény, azaz azóta már a férj és feleség is. Jellemző viszont, hogy mivel itt a kereszténység igen kisszámú, nincs rendes különálló templomuk, a “templom” egy tömbház ötödik emeletén volt egy nagy teremben. Nem volt oltár, csak egy színpad egy kis pulpitussal meg egy nagy kereszt, két oldalán egy-egy kivetítővel. Még padok sem voltak, csupán zöld műanyagszékek, köztük vörös szőnyeg. Ez a terem volt lufikkal, szalagokkal és virágokkal feldíszítve az esküvő alkalmából.
A szertartás úgy kezdődött, hogy egymás után hét pár vonult be kezükben gyertyával, ezzel megáldva a házasulandó feleket. Ezután jöttek a kis koszorúslányok és fiúk, virágszirmokat szórtak a vörös szőnyegre. A menyasszony hagyományosan az apával vonult be, érdekes volt azonban, hogy az apa még hagyományos kínai felfogású, neki ezért furcsa volt kicsit ez a szertartás. Majd kicsit később leírom, hogy mit takar mindez. Azt hiszem összességében elég modern esküvő volt, többen mondtak informális beszédeket minden jót kívánva a párnak, és a papok is jó hangulatban beszéltek, meg volt sok éneklés és tapsolás, persze vallásos dalokat énekeltek. A pár nagyon-nagyon izgult és szégyenlős volt, de nagyon aranyosak is voltak. A szertartás részét képezte az is, hogy köszönetet kellett mondaniuk egymás szüleinek, hát itt persze mindenkinek folyt a könnye, nagyon meghatódtak. A másik aranyosan szégyenlős momentum az volt, hogy az igen kimondása után alig merték megcsókolni egymást, még a pap bíztatta őket hogy tovább csinálják, mert így le se lehet fényképezni…
A szertartás végén aztán rengeteg fénykép készült, fel se tudom fogni, hogy teljesen természetesnek vették hogy én is együtt fényképezkedjek a barátaikkal. Ami érdekes, hogy ugyan a pár mindkét tagja tajvani, Kanadában ismerkedtek meg, egyikük ott tanult, a másik csak utazott azt hiszem. Ezért aztán páran megkérdezték tőlem, hogy én is egyike vagyok-e a vancouveri barátoknak.😀 Aztán mikor mondtam hogy hová valósi is vagyok, többen mondták hogy ismerik Magyarországot meg Budapestet, és milyen szép hely. Megismerkedtem még egy meglehetősen érdekes helyzetben lévő házaspárral is: Ausztráliából származnak, de zsidók, ezért sokáig Izraelben éltek, és most hébert tanítanak Tajvanban, ebben az egyházközösségben. Ugyanakkor keresztény vallásúak (nekik a zsidóság kizárólag etnikai kategória). Nem tudom, hogy a protestánsoknak miért fontos héberül tanulni, de sok lelkes tanítványuk van itt, már 6 hónapja tanítanak, és még legalább ennyi ideig maradni fognak.
Az egész szertartás alatt azt hangsúlyozták, hogy most mind a menyasszony, mind a vőlegény elszakad az eredeti családjától, és ketten egy újat kezdenek. A hagyományos kínai felfogás értelmében ilyenkor csak a lány szakad el, és a fiú családjához költözik, ahol eléggé alárendelt helyzetbe kerül: a lány apukája ezt most is így fogta fel, ezért neki különösen nehéz volt lelkileg az esküvő, a beszédjében állítólag azt is mondta, hogy alig tudott aludni előtte.
A szertartás lezajlása után átmentünk az étterembe, ahol a lagzit tartották. Gyönyörűen volt feldíszítve, minden rózsaszín, lila és piros színekben pompázott, szív alakú lufikkal, szalagokkal, gyertyákkal, amit csak el tudtok képzelni. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy nagyon szolid kis lagzi volt. Volt ugyan színpad, de leginkább csak arra használták, hogy még néhány beszédet mondjanak, és egy nő elénekelt néhány dalt. Bár bőségesen kaptunk ételt (csomó tengeri herkentyű volt, ettem pl. rákot aminek össze kellett törni a páncélját hogy hozzáférjek a húshoz), alkoholt egyáltalán nem szolgáltak fel, valószínűleg a közlekedési balesetek elkerülése érdekében. Nem volt más, csak tea meg háromféle gyümölcslé. A vendégek egyáltalán nem táncoltak, nem is nagyon volt zene. Az egyetlen vicces feladat, amit a párnak végre kellett hajtania, az az volt, hogy a vőlegénynek meg kellett innia valami sokféle italból meg ételből kevert undorító kotyvalékot, és ezután megcsókolnia a menyasszonyt.
Korábban szóba került már itt a blogon a vörös boríték, hát az itt is megvolt. Mindenkinél felírták, hogy pontosan mennyi pénzt ad, és a borítékra is rá kellett írni a nevet, valamilyen jókívánsággal egybekötve. Én is írtam a tanár családjával együtt néhány sort a pár számára.
Számomra a legizgalmasabb rész az volt, amikor bejelentették, hogy a menyasszony el fogja dobni a csokrot. Ugyanakkor regisztrálni kellett rá, hogy oda akarsz állni elkapni, állítólag erre azért van szükség, mert különben olyan szégyenlősek a lányok, hogy senki nem mer odamenni. Hát bevallom én elsőnek regisztráltam (úgy látszik a többieknek idő kellett összeszedni a bátorságot), és a végén baromira meglepődtem, hogy velem együtt összesen csak 10 lány állt oda a színpadhoz, amikor a menyasszony a dobásra készülődött. Ebből a tízből is a legtöbben a háttérben helyezkedtek el, talán nagyobb dobásra számítva. Én elöl álltam, és a menyasszony egyenesen a kezembe dobta a csokrot! De itt nem ért véget a dolog, fel kellett mennem a színpadra, és a mikrofonba áldást mondani a párra, amit a vőlegény fordított a közönség számára. Baromira izgultam mert erre aztán végképp nem számítottam, de azt hiszem azért jól sült el, mindenki tapsolt. A pár nagyon-nagyon aranyos volt, mondták hogy mennyire örülnek hogy eljöttem az esküvőjükre, és mondták hogy öleljük meg egymást meg Isten áldjon (God bless you). Az este hátralévő részét félig sokkos állapotban töltöttem (úristen eljöttem a világ másik végére Tajvanba, és itt vagyok egy esküvőn, és elkaptam a menyasszony csokrát áááááááááá), de nagyon jól éreztem magam, mindenki végig nagyon kedves volt és jól elbeszélgettünk.
Az este legvégén úgy jöttem haza, hogy MINDENKINEK el kell menni külföldre gyakorlatra, mert hihetetlen, hogy milyen élmények érik az embert…sosem tudhatod előre, hogy mi fog történni, de merni kell és menni kell. Én ezt az estét sosem fogom elfelejteni és egész biztos, hogy még az unokáimnak is mesélni fogom.🙂

A csokor elkapása után az ifjú párral

Esküvőn” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szép beszámoló, igazi kuriózum lehet ott egy keresztény esküvő. Jó hallani, hogy ismerik Magyarországot; bár annak fényében, hogy mennyit utaznak manapság a világban a távol-keletiek, tulajdonképpen nem is olyan nagy meglepetés ez.🙂

    Az esküvők kapcsán is létezik babona, ami ráadásul azonos a nyugati kultúrában megtalálhatóval – valószínűleg átvett dologról van szó: “Three times a bridesmaid, never a bride.”

    Egy kis érdekesség az apa gyötrődésével kapcsolatban: Létezik az általad említett hagyományos esküvő után kialakuló családmodell ellenkezője is, mely ruzhui (“a feleség családja”) névre hallgat. Ilyenkor a férj “nősül be” a feleség családjába, és a gyerekek is a feleség vezetéknevét örökítik tovább. Természetesen ez a felállás is csak kellően modern szemléletű családok esetén valósítható meg.

    A pénz pontos “könyvelésére” azért van szükség, mert amennyiben az egyik vendég megnősül/férjhez megy, akkor az az elvárás, hogy a pár – feltéve persze, hogy hivatalosak az esküvőre – nagyobb összeget ajándékozzon a korábban kapottnál.

    A jó helyezkedéshez pedig gratulálok!🙂

    • Bár a lent olvasható sorok csak távolról kapcsolódnak ehhez az esküvőhöz – lévén a házaspár keresztény -, mégis valamennyire témába vágnak, ezért megosztom őket.

      Létezik egy almanach, mely Tung Shing (vagy – írásmódtól függően – Tung Shu, esetleg Tong Sheng) névre hallgat. A legendák szerint i. e. 2500 körül alkották meg először, Kínában; és mind a mai napig sok távol-keleti ember használja. Ez a tradíciókon alapuló élet szervezésének alfája és omegája. Ez a kis kézikönyv lényegében egy naptár, mely megadja, hogy milyen kedvező, illetve kedvezőtlen tevékenységek esnek egy bizonyos napra; másképp fogalmazva mit tanácsos és mit nem tanácsos adott év adott napján csinálni. Manapság elsősorban esküvők, eljegyzések és temetések időpontjának kiválasztására használják. Ugyanakkor több tucat egyéb fontos, az életben mérföldkőnek számító tevékenység (szerződések aláírása, költözködés), illetve egészen vicces események kapcsán (hajvágás, takarítás) is szabályoz a Tung Shing. És hogy mennyire élő a Tung Shing, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több tucat, esküvőre szakosodott blog posztolja a megfelelő időpontokat, és olvasók ezrei (!) kérik a bloggereket, hogy határozzák meg a számukra legmegfelelőbb időpontot. Ennek kiszámításához a Tung Shingen kívül a pár, extrém esetben az összes szülő kínai horoszkóp szerinti állatövi jegye is szükséges. És mindez persze egyáltalán nem garantálja, hogy végül a számukra legmegfelelőbb időpontra tudják kitűzni az esküvőt. Őrület.🙂

      Jó hír az örömapának, hogy június 26-a egy semleges nap volt ebből szempontból – reményt adhat számára, hogy legalább nem egy kifejezetten “rossz” napon történt a dolog.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s