Összeköt minket, hogy emberek vagyunk

Talán többeknek közületek meséltem már egy kedves történetet, amit jó pár hete a tévében láttam: egy házaspárról szólt, ahol a férfi magyar, a nő viszont vietnámi. Oroszországban ismerkedtek meg egyetemi tanulmányaik során, és most már sok éve élnek Magyarországon. Két lányuk van, mindkét lány beszéli a magyar és a vietnámi nyelvet is (sőt, kicsit az oroszt is), valamint ismerik mindkét ország kultúráját. Majd eldönthetik, hogy ők mik akarnak lenni, hol akarnak élni.
A férj egy aranyos példát mesélt: egyszer a feleségének nem jutott eszébe magyarul a ‘béka’ szó, és úgy próbálta elmagyarázni, hogy tudod, az az állat ami a mezőn ugrál. De nem nyúl, nem pocok…nem tudták kitalálni. Csak nehezen jöttek rá, hogy neki a mező rizsföldet jelent, ahol víz van. A férj számára meg búzamezőt, ahol nemigen ugrál béka.🙂

Mindenesetre ők mondtak egy mondatot, ami itt szinte minden nap eszembe jut: lehet, hogy máshonnan jöttünk és eltérő a kultúránk, de összeköt minket, hogy emberek vagyunk.
Szerintem ez olyan szép és olyan jól leírja a lényeget, ennek a szellemében kellene mindenkinek élnie, békében.🙂 Nagyon érdekes, hogy itt mennyivel többet koncentrálok az érzelmekre meg a testbeszédre: amikor nem érti az ember amit mondanak, más lesz a fontos. Nem mondom, néha azért elunom magam, de az is érdekes hogy sokszor milyen jól tudom érezni magam úgy is, hogy egy árva szót se értek. Nem rekesztenek ki, egy-két szót még a legbátortalanabbak is kinyögnek angolul, és sokan megpróbálnak mutogatni, vagy legalább koccintunk, ha evés-ivás közben vagyunk. Ha látom, hogy ők nevetnek és boldogok, akkor én is az leszek. Egyedül akkor szoktam ideges lenni, mikor arra gyanakszom, hogy rólam van szó (a nevemet meg Magyarországot megértem kínaiul is még mindig, vagy néha mutogatnak rám), csak nem tudom, hogy mit beszélnek rólam. De a legtöbbször azért van, aki ilyenkor fordít nekem egy kicsit.

Szeretem itt az iskolai rendezvényeket. Azok valahogy annyira magától értetődőek többnyire: például tegnap volt a kilencedikesek ballagása. Itt is ugyanúgy beszédet mond az igazgató (ugyanolyan klisékkel, mint nálunk – itt volt tolmácsom🙂 ), búcsúznak a hetedikesek a nagyoktól, és a kilencedikesek a kicsiktől és egymástól. Mindenki sír: fiúk-lányok egyaránt, meg a tanárok is. Szép volt látni, hogy hogy szeretik a tanáraikat, összeölelkeznek, mennyi virágot adnak. Nagyon édesek az uniformisaikban, a színpadon, ahol a legjobb tanulók átvették a kitüntetéseket. Sok kis álom és jövőkép és lehetőség: ezt látom rajtuk, szépek és fiatalok, ugyanúgy ahogy bárhol máshol a világban. Ez olyan univerzális dolog.

A családban, ahol lakom, ugyanúgy tudom szeretni azokat is akikkel abszolút nem tudunk beszélgetni, nem mindig kell sok szó az érzelmek megértéséhez. Egyik kedvencem a tíz éves kisfiú, akivel a köszönésen kívül nemigen beszéltem még, de mégis csomószor összenevetünk, és neki ennyi is elég. Olyan édes, amikor rajzol nekem valamit ajándékba, ő ezzel fejezi ki amit akar.🙂
Másik kedvelt szórakozásom a családdal közösen, hogy szappanoperákat nézünk: a kínai vagy tajvani szappanoperák ugyanolyan halálosak, mint a brazil vagy egyéb dél-amerikai, csak éppen az emberek ázsiaiak bennük. Esküszöm így a legjobb nézni, hogy egy árva szót se értek, de annyira jókat szoktam röhögni az arckifejezéseken és a nagy drámán, meg ahogy megverik egymást vagy éppen lassítva elesnek, hogy az hihetetlen.😀 Mindenki hangosan gondolkodik, a nők végig sírnak, de a sminkjük és a hajuk mindig tökéletes. Általában minden részben öngyilkos akar lenni valaki, de az utolsó utáni pillanatban természetesen visszarántják a szakadék széléről, vagy kicsavarják a kezéből a pisztolyt.

És ha már az emberekről írok: fantasztikus, hogy milyen kedvesek velem a tajvaniak. Mindenki nyitott és barátságos, megismerkedés után egyből meghívnak mindenhová. Úgy látszik, náluk nagyon fontos dolog a vendégszeretet, de egyébként szívből is csinálják, kizárólag udvariasságból nem menne ez. A fogadó családomnál egyébként is nagyon fesztelen és fiatalos a légkör, nem ritka, hogy éjfélig is náluk lógnak a szomszédok, mindenféléről traccsolnak, és spontán nagy társaságok verődnek össze. A múltkor a lépcsőházban véletlenül majdnem elütöttük az ajtóval az egyik szomszéd kutyáját (korábban őket még nem ismertem, és egy AIESEC-es fiú volt velem, így őt sem ismerték), ezután persze legalább negyed órát beszélgettünk (egy apa volt és a fia, a legfontosabb téma az volt hogy milyen magas vagyok és van-e barátom [nincs? akkor itt a fiam], meg hogy tippeljem meg ők hány évesek), majd rövidesen mindannyian átjöttek hozzánk, kutyástól és később nagynénistül, meg az AIESEC-es srác hozta a barátnőjét is (aki mellesleg kolumbiai, hogy még színesebb legyen a társaság).😀 Ez itt nem gond, úgy látom így érzik jól magukat. A tajvaniak úgy látom imádnak énekelni is: Louis és Grace rendszeresen jár a szomszédokhoz karaokezni (van saját karaoke gépük a szomszédoknak), de másoknál is láttam már ezt: az utcára nyíló lakásaikból kihallatszik az éneklés, miközben hazafelé megyek. Hétvégén Louis volt munkatársai nálunk vacsoráztak, s az egyik férfi, miután elég bort megivott (elég érdekes ez a tajvani bor, mert ez ilyen habzó bor amit ők isznak, és nagyon édes), összeszedte az angoltudását meg a bátorságát és beszélgetett kicsit velem is, aztán mondta hogy jövő vagy azutáni hétvégén náluk lesz a buli: jöjjek én is Keelungba, eszünk jó sok seafoodot (Keelung kikötőváros). Tényleg akkor beszélt velem először.
Vagy másik példa: néhány embernek már említettem, hogy hivatalos vagyok egy esküvőre. Az egyik tanár családjában nemsokára esküvő lesz, és nagyon aranyos volt, megkérdezte, nem lenne-e kedvem eljönni. Ekkor még a házasulandó pár nem is tudott a dologról.😀 Természetesen még szép, hogy volt kedvem: másnap ezért megkérdezte a vőlegényt a dologról, aki állítólag nagyon örült, és nem volt kifogása ellene, hogy eljöjjek (június 26-án lesz, ha jól emlékszem). Állandóan leesik az állam az ilyesmitől, szerintem nálunk otthon ez nemigen fordulhatna elő.

Talán anyagias dolog, de az is elképeszt, hogy mennyi ajándékot kapok. Persze apróságok, de mindegyik nagyon kedves, és mindig nagyon váratlanul ér. Ezzel kapcsolatban megtanultam tegnap egy érdekes dolgot: a kínai kultúrában nem illik hamar kibontani a csomagot: csak olyankor szokták, amikor az ajándékozó már nincs jelen. Az oka ennek az, hogy el akarják kerülni a kellemetlen helyzetet, ha esetleg csalódást okozna az ajándék.😀
Az egyik kilencedikes lány, akivel viszonylag több időt töltöttem együtt, egy bögrét adott nekem ajándékba búcsúzóul. Én nagy boldogan elkezdtem bontogatni a dobozt, ő meg már ment is kifelé a teremből: utánaszóltam, hogy hát nem várod meg amíg kibontom? De nem várta meg.😀 A fent leírt magyarázatot viszont csak egy nappal később tudtam meg. Ugyanakkor azt is elmondták: hat rájuk a nyugati kultúra, ezért néha már meg szokták kérdezni, hogy szabad-e megvárni, amíg kibontod az ajándékot.🙂

Az is tetszik, hogy a tajvani mennyire egy evés köré épülő kultúra: állítólag nem ritka, hogy szerződéseket is ebédlőasztal mellett kötnek meg. Másik aranyos példa, hogy nekik a “megkapod a saját adagodat” típusú étkezés az kb. olyan mint a fast food (nem én találtam ki, így mondták). Ők jobban szeretik a korábban már ismertetett metódust, hogy mindenféle kaja ott van az asztalon, és összevissza eszegetnek, közben eleve sokkal többet lehet beszélgetni az olyanokról, hogy légyszi add ide ezt vagy ezt, ezt felezzük el, ezt kóstoltad-e már, stb. Talán nem is véletlen, hogy olyan fantasztikusan változatos a tajvani konyha: nagyon szeretnek enni.

Ez a bejegyzés most kicsit vegyes felvágott, de ha már az, még egy gondolat a végére: olyan vicces, hogy a tajvaniak elég szégyenlősek, főleg ha angolul kell beszélni, de ha már beszélünk akkor személyeseket kérdeznek. A diákok általában lelkesen köszönnek a folyosón, de aztán ha odamegyek és mondok valamit, szégyenlősen nevetgélnek. De biztosan emlékeztek, milyeneket kérdeznek, ha egyszer már beszélgetünk. Az említett lépcsőházas történet is nagyon vicces volt nekem, főleg hogy ráadásul egyből megpróbáltak összeboronálni a tajvani fiúval.😀 Nekik az se baj ha öt évvel fiatalabb nálam.

Szóval főleg ilyen mókás kalandjaim vannak eddig. Remélem még sok lesz.🙂

Összeköt minket, hogy emberek vagyunk” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Örülök, hogy újra pozitív hangvételű poszt született; ilyet mindig jó olvasni.🙂

    Egy korábbi kommentemben linkeltem egy kínai protokollról és etikettről szóló anyagot; sok általad tapasztalt viselkedésbeli különbség magyarázata megtalálható benne. Az ajándékozással kapcsolatban a leírásban ez olvasható: “Ne várjuk el, hogy az ajándékot helyben kinyissák! Ez udvariatlanság volna a részükről. Ugyanez a viselkedés elvárt tőlünk is: az ajándékot kizárólag akkor bontsuk fel, ha a partner ragaszkodik hozzá.” A közvetlenségükre pedig magyarázatul szolgál ez a pár sor: “A kínaiak a személyes kérdéseket nem tekintik tabutémának, ezért nem szabad meglepődni, ha rákérdeznek a korra, családi állapotra, gyerekekre, családra, fizetésre. Ez a kérdezősködés a párbeszéd közös témáinak keresésére irányul, nem a túlzott baráti érzelem kifejtésére.”

    A lépcsőházi sztorihoz annyit, hogy az europid ember biztos csodabogár a szemükben. És egy egzotikus feleséget/barátnőt szerintem egy tajvani férfi/fiú sem vetne meg. De lehetne rosszabb is: képzeld el, mi lenne, ha szőke lennél – akkor tuti hatványozott lenne a hatás. Az esküvőn majd vigyázz, mert nem lepődnék meg, ha valaki megkérné a kezed a nagy elérzékenyülés közepette.😀

    Csak érdekességképpen: Az esküvőn biztos látni fogod, hogy sokan piros borítékban (arany felirattal) ajándékoznak pénzt a házasodóknak. Találtam egy nagyon jó cikket a témáról, gyakorlatilag minden tudnivaló benne van, érdemes elolvasni!

    Karaoke-ügyben hadd idézzek megint A KK-ból, hogy lásd, nem csak Tajvanon szeretnek énekelni: “A karaoke-fertőzöttség egész Ázsiában irtózatos, ám a kór a legtöbb áldozatot a Fülöp-szigeteken szedi. Itt egyébként videoke néven fut a dolog, a lényeg azonban ugyanaz. Az egész országot áthatja a hangos óbégatás, éjjel nem lehet aludni, a buszokon nem lehet nyugodtan üldögélni, az internetkávézókban pedig az ember szíve kiugrik a helyéről, amikor a körülötte ülő harminc filippínó kórusban vonyítja a rádióban bömbölő sláger refrénjét. A legrosszabb pedig az, hogy a videoke a középkorúak körében a legnépszerűbb, ezért a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek vajpuha melódiái a leggyakoribbak.”

    • Na most végre elolvastam ezt a protokollos doksit, amikor a múltkor linkelted, valahogy nem jutottam el odáig, ne haragudj. Tényleg hasznos, bár gondolom hogy azért ezek inkább az üzleti életre érvényesek, a hétköznapokban nem ennyire szigorúak, pláne nem velem, mint külföldivel. Amúgy szerintem vicces így élőben találkozni ezekkel az eltérésekkel, kicsit örülök hogy nem olvastam el előre.🙂
      A személyes kérdések tényleg általánosak, de azt is hallottam, hogy mégis vannak tabutémák (ez a cikk is említi a házasságon kívüli kapcsolatot, de mondták nekem, hogy már a válás és az újraházasodás is tabu bizonyos körökben, az ilyesmiről nem szeretnek beszélni). A másik dolog, amit hallottam, hogy sokan nem egymással beszélik meg a problémáikat, hanem inkább elmennek a templomba imádkozni és az istenek segítségét kérik. Persze nyilván nem lehet ezt általános szabályként kijelenteni.
      Hát azt nem kell mondani, hogy csodabogárnak számítok.😀 Előfordult már az is, hogy vadidegenek szóltak oda azzal, hogy “Excuse me, you are beautiful!” A vörös haj, a fehér bőr meg a zöld szem is egzotikus nekik, írtam korábban, hogy mennyire megnéztek, hát nem csak a suliban.
      Ami az esküvőt illeti, a vörös borítékról nem tudtam, de arról igen, hogy pénzt szokás adni. Kérdeztem a tanárt aki meghívott, hogy mégis milyen ajándékot vigyek szerinte, de mondta, hogy nem adnak mást, csak pénzt, úgyhogy nekem nem fontos semmit. A vörös nem csak a boríték színében fontos, hanem régebben az esküvőkön mindenki vörösbe öltözött. Manapság azért már nem olyan lényeges ez (bár pl. feketét felvenni sértés lenne állítólag), mégis javasolták, hogy esetleg vegyek fel valami pirosat.🙂 Hát majd meglátom. Amúgy a linkelt cikkben lévő fényképen felismerem a jobb oldali borítékon lévő szót, azt jelenti, hogy szerelem.🙂 Látható, hogy kétszer ugyanaz, a párt jelképezve.🙂

      Uhh, még jó, hogy nem a Fülöp-szigetekre mentem akkor.😀 Bár lehet hogy vicces lenne azért. Talán majd legközelebb.😛

      • A csodabogarat nem pejoratív értelemben használtam, csak arra akartam utalni, hogy te ott kuriózumnak számítasz – erre utalnak a vadidegenek bókjai is.

        Milyen érdekes, én – biztos abból fakadóan, hogy itthonról követem az eseményeket – fordítva közelítettem meg a kultúra megismerését: az előre megismert viselkedés gyakorlati felismerésének öröme lebegett a szemem előtt a kommenteknél. Ráadásul minden téma egy újabbat szült, aminek utána szerettem volna nézni; így pedig egy idő után nehéz volt gátat szabni az érdekességek megosztásának. Te viszont épp fordítva meg a dolgot: rácsodálkozol és aztán tájékozódsz a jelenségről. Ebben az esetben viszont nem akarok “előredolgozni” a posztok kiegészítésével; így a jövőben igyekszem csak az általad már megtapasztaltakra reagálni. Úgyhogy a hagyományos kínai esküvőnek utánanézek a jövő héten, aztán majd a rá vonatkozó posztnál leírom mindazt, amivel ki tudom egészíteni (és mások számára is érdekes lehet).

        Milyen kifejező, hogy páros a szerelmet leíró írásjel; tetszik!

        • Egyáltalán nem gondoltam, hogy pejoratív értelemben használnád a csodabogarat, ezt honnan veszed?🙂 Csak azt írtam, hogy nem kell külön mondani, én is látom, hogy az vagyok itt.🙂
          De ne fogd vissza magad a kommentekkel, nyugodtan leírhatsz mindent amikor jól esik. Eddig is teljesen jó volt, nem hinném, hogy “lelőtted” volna nekem a “poént” bármikor. Sőt, simán lehet hogy valami felett elsiklanék, ha nem írod le. Meg amit a neten találsz az általában igaz ugyan, de úgysem 100%-ig ugyanaz elolvasni, mint megtapasztalni.🙂
          Én csak lusta vagyok/voltam mindennek előre utánanézni, te viszont szorgalmasan keresed nekem az infókat, mondom, jobb vagy, mint akármelyik útikönyv.😛

          • Akkor a szövegértési képességeimmel nincs minden rendben – vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.😀

            Igen, az esküvőn – a hagyományok szerint – kerülni kell a fekete és a fehér viselését is, mert ezek – különösen a fehér – a gyász és a szomorúság színei a kínai kultúrában. A vörös – szokás szerint – minden mennyiségben jöhet, mert szerencsével és boldogsággal párosul. És jogos, mára már biztos csak az idősebb generációk tagjai húznák fel a szemöldöküket, ha nem a megfelelő színekben jelennél meg.

  2. És még hozzátenném azt is, hogy százszor jobb a blog így, hogy ilyen sokat kommentel mindenki: úgy érzem, az információ kincsesbányája ez, sokkal értékesebb, mintha csak én írogatnék. Ráadásul már sokszor volt olyan, hogy itt, vagy Facebookon vagy akár üzenetben kérdezett valaki valamit, ami nekem eszembe se jutott, de aztán utána megkérdeztem valakitől és csomó érdekes új dolgot tudtam meg. Szóval köszönöm-köszönöm, ti vagytok a legjobbak.🙂
    Adós vagyok a márkanevekkel, ruhákkal meg a boltban található választékkal – jelzem, hogy lenne már mit mesélni, csak még nem jutottam hozzá. Coming soon!

    • Kicsit szoktunk.🙂 Csak már nagyon régen használtam a spanyolt és így elég nehéz. De a barátja is tanul spanyolul úgyhogy néha vele is szoktunk egy kicsit. Csak tajvani lévén nem tudja kimondani az r betűt, ami a spanyolban elég lényeges, ezért nem mindig értem meg.😀

  3. Ebben a posztban merült fel az, hogy ebben a kultúrában némileg más az ajándékozáshoz való hozzáállás; ezért ide illesztem be az alábbi érdekességeket, amiket nemrég gyűjtöttem össze.🙂

    A babonák a kínai kultúrában mindent, de mindent átszőnek, így nem csoda, hogy az ajándékozás is kész aknamező a külföldiek számára. Egy kínait már önmagában ajándékozással kismillió módon kényelmetlen helyzetbe lehet hozni. Csak néhány faux pas, példaképpen:

    Nem szabad ollót, kést vagy egyéb vágóeszközt ajándékba adni, mert a felek közötti kapcsolat „elvágását”, megszakadását jelképezi; és ily módon sértésnek, illetlenségnek számít.

    Ugyanakkor bármilyen óra ajándékozása tabu, mert az „órát adni” szókapcsolat kiejtése hasonlít a „temetésén részt venni” szókapcsolatra vagy a „lezárás”, illetve „befejezés” szavakra, ezért azt a benyomást kelti, hogy az ajándékozó a megajándékozott temetésén szeretne részt venni, lényegében a halálát kívánva – sokan ezért egyenesen átoknak tekintik az ilyen ajándékot. Ezentúl értelemszerűen az idő múlását, rohanását (bizonyos olvasatban az életből hátralévő – oly kevés – idő számontartását) is szimbolizálja, ami szintén a halálra, elmúlásra utal.

    A szövetzsebkendő kínai eredetijének kiejtése erős hasonlóságot mutat az „elbúcsúzás” szóval, így – hacsak nem szakítani szeretne az ajándékozó – nem megfelelő ajándék.

    A cipő – szintén kiejtésbeli okokból – a kapcsolatok megszakítását, külön utak járását szimbolizálja, így bármilyen lábbeli ajándékozása kellemetlen helyzetet okozhat. Más magyarázat szerint a kínai megfelelő kiejtése a „nehéz”, “egyenetlen” úthoz hasonlít, így olybá tűnhet, mintha az ajándékozó azt kívánná, hogy a megajándékozott rossz utakon járjon a jövőben.

    Az ajándékként átnyújtott esernyő vagy legyező balszerencsét hoz, mivel mindkét szó kiejtése hasonlít a „szétszórni”, „elveszíteni” igékre. Az eredeti szavak kis hozzátoldással a „megszakítani” szóra hajaznak, így hasonló reakciót válthatnak ki a másik félből, mint a vágóeszközök. Hasonló okokból nem tanácsos esernyőt nyitni üzletekben sem, mivel az üzlet megszűnését jelképezi a bolt tulajdonosának szemszögéből.

    Egy (közeli) baráttal körtét enni sem szerencsés, mert a „körte megosztása” kiejtése az „elkülönülés” szóra hasonlít.

    Ha egy házaspár férfi tagja zöld kalapot kap ajándékba, az nagy sértés a párra nézve, ugyanis a „zöld kalapot viselni” kifejezés megcsalt férjet (hűtlen feleséget) is jelent (másképpen fogalmazva azt, hogy rajta kívül mindenki tisztában van a helyzettel). A kifejezés magyarázatát az adja, hogy a Yuan dinasztiában a prostituáltak hozzátartozóit – gondolom megbélyegzés céljából – zöld fejfedők viselésére kényszerítették.

    A wok nemcsak főzőedényt, hanem „kis katasztrófát” is jelent, ezért ajándékként olyan éllel bír, mintha az ajándékozó szeretné, ha a megajándékozott elvigye a balhét helyette valamilyen ügyben.

    Könyvet sem tanácsos adni, mert a kínai megfelelő kiejtése a „veszteség” szóra hasonlít, mely szintén rossz ómen. Ugyanezért könnyen lincshangulat kialakulásához vezethet, ha egy játékterembe, tőzsdére vagy éppen befektetésekkel foglalkozó munkahelyre könyvet visz valaki, neadjisten bele is néz.

    A vágott virág inkább a temetésekre emlékezteti az embereket, mint egy kedves hétköznapi gesztusra, ezért nem fogadják szívesen.

    És hogyan védekeznek mindezek ellen a kínaiak? Ha nem kategorikus visszautasítás a válasz, akkor úgy, hogy a szerencsétlen ajándékokat „megveszik”, azaz minimális összeget adnak értük cserébe, melyek ezt követően már nem tekinthetőek ajándéknak többé.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s