A vallásról kicsit bővebben

A múltkor meséltem nektek a helyi templom évfordulójának ünnepéről, és akkor érintettem a vallás témát, de azóta egy csomó új tapasztalatot szereztem a tajvaniak vallásáról, úgyhogy itt az ideje, hogy bővebben is írjak róla.
Elviekben két fő vallás van a szigeten (a nagyon kisebbségben lévő keresztények mellett): a buddhizmus és a taoizmus, de gyakorlatilag ez inkább úgy néz ki, hogy mind a kettő keveredik egymással és a helyi hiedelmekkel is, és egy nagy komplex valamit képez. Minden templomnak, minden otthonnak, és a legtöbb dolognak is megvan a saját istene, meg van néhány isten, akit mindenki ismer, és rengeteg történet kapcsolódik hozzájuk. Ezen kívül vannak pl. Konfucius tanításai, amikből mindenki el tud mondani legalább néhányat, és sok-sok történet, aminek egy részéről az iskolában könyvekből is tanulnak.

A buddhista templomok olyan gyönyörűek, én egyszerűen imádom őket. Rengeteg van belőlük, a kicsitől az egészen hatalmasig, színes foltként emelkednek ki a hagyományos házak rengetegéből, meg a hegyoldalak zöldjéből. Már messziről ki lehet őket szúrni a tetejükön lévő sárkányokról. Annyira más a hangulatuk egy keresztény templomhoz képest: az ember itt nem érzi annyira kicsinek magát, és a helyiek is azt mondják, hogy ezek a templomok emberközeliek. Ide bármikor bárki bejöhet, vallástól és minden egyébtől függetlenül, nincsenek különösebb szabályok. Azért az valamennyire itt is megkötés, hogy hiányos öltözékben nem illik bemenni, de annyira színes és nyitott az egész, nem visszhangos és tornyos, nincs az embernek az az érzése, hogy itt ő egy kis senki.

A templomokban általában rengeteg istenfigura van, az oszlopokat kifaragják vagy befestik, és a jelentéssel bíró állatokkal, történetekkel meg szimbólumokkal díszítik. A falakra fel szokták írni az adományozók neveit, és nagy festmények szintén tanulságos történeteket mesélnek el. Igazából annyi az apró színes részlet, hogy belefájdul az ember szeme a nézésbe, mégis gyönyörű, legalábbis engem teljesen lenyűgöz.

A legtöbb templom előtt oroszlánszobrok vannak, egy hím és egy nőstény. A bejáratnál egy hatalmas füstölőtartó található, azt hiszem a füstölők illata örökre összefonódik nekem Tajvannal (legalább addig, amíg más ázsiai országba is el nem jutok🙂 ). Minden templom mellett van egy hatalmas díszített kemenceszerűség is, amely a “lélekpénz” égetésére szolgál, ez is az isteneknek szól, a szertartások ezzel szoktak befejeződni.
Még nem voltam nagyon sok templomban, de az egyikben láttam, hogy egy tálban kis pirosra festett fa félholdak vannak, mellette pedig egy tartóban vékony lécek. Mindez a kérdések megválaszolására szolgál: az ember húz egy lécet, amin egy szám található, majd a két félholdat a földre dobja: attól függően, hogy a holdak egymással szembe, háttal vagy összevissza esnek le, kapunk választ, hogy az adott számú tanítás tanulsággal szolgál-e a számunkra, vagy sem, illetve az is lehet, hogy az isten nem értette meg a kérdésünket. Mást is lehet kérdezni, nem csak az adott számokra. Ha viszont valamelyik számnál igenlő választ kaptunk, odamehetünk egy kis szekrényhez, és a megfelelő számmal ellátott fiókjából kivehetjük a számunkra fontos leckét. Állítólag a nagy templomokban nagyon sok információ található rajtuk, amelyikben én ezt eljátszottam, ott csak egy kisebb cédula volt.

A másik, számomra talán legérdekesebb tapasztalat a Sárkányhajó Fesztivál eltöltése volt a fogadó családomnál. Számukra ezen az ünnepen ételt kell felajánlani a házi oltárnál,  az istenek és az ősök számára. Nekem borzasztóan tetszik, hogy van egy imaszobájuk. Itt  “hétköznapi esetben” minden reggel és este szoktak imádkozni, egy-egy füstölővel, úgyhogy a lakásban elég sokszor kellemes füstölőillat van.🙂 Az is fontos, hogy mindig világosnak kell lennie ott: éjszakára is égve hagynak egy kisebb lámpát benne. A szobában egy nagyon-nagyon szép kis oltár van, ezen a szobrok, festmények és füstölőtartók mellett van egy kis üvegfalú dobozka is, amiben egy faragott és díszes fadarabra aranyszínű betűkkel vannak felírva az ősök nevei. Nos, ez előtt az oltár előtt helyezték el az ételeket a fesztivál alkalmából, összesen 14 tányérban: azt mondják, legalább 10-nek kell lennie az ételek számának. Még kis tálkákat és evőpálcikákat is odakészítettek az étel mellé, hogy az ősök nyugodtan elfogyaszthassák azt. A család minden tagja egy-egy füstölővel a kezében imádkozott az oltár előtt, majd meghajoltak, és a füstölőket is az oltárra helyezték. (Ja igen, megengedték, hogy nézzem. “This is an open ceremony” – hangzott az indoklás.) Ezek után egy kis díszes fém vödörben lélekpénzt égettek az erkélyen. Ez a lélekpénz egyébként vörös és aranyszínű papír, rajta általában valamilyen írással. Louis azt meséli nekem, hogy ez a szertartás már egy egyszerűsített variáció, régen ennél több lépésből állt, bonyolultabb volt, és még többféle ételt készítettek el. Ő azt mondja, amíg őszinte szívvel hisznek a vallás tanításában és tisztelik az ősöket, nem a szertartás bonyolultsága a lényeg. (Az ő családja egyébként első hullámos bevándorló, tehát jó régen élnek Tajvanon.) Azt nem tudja, hogy a gyerekei továbbviszik-e majd a hagyományt, nem kényszeríti őket, de bízik benne, hogy igen.
Ahogy említettem, minden otthonnak megvan a saját istene: neki a nappaliban ajánlottak fel ételt, összesen 10 tányérban, ott is füstölővel és imádkozással. Megkérdeztem, hogy mást kell-e mondani a két ima esetében, de azt mondják a szöveg ugyanaz. A család biztonságát, egészségét kérik az istenektől, és megköszönik, hogy ilyen szerencsések és jó életük van.
Egyébként tényleg abszolút nem zártak ki engem és még viccelődtek is: Grace, az anyuka mondta, hogy biztos csodálkozom, miért imádkoznak a tévének (a nappaliban tényleg abba az irányba voltak fordulva ima közben😀 ).
Az étel nagyjából fél vagy háromnegyed órát maradt az oltáron és a nappaliban, utána kis meghajlás keretében leszedtük (nekem is hagyták, hogy segítsek benne). Meg is ettük utána, nem dobtuk el vagy ilyesmi.
A családnak van valahol még egy másik pici lakása is, Louis oda is külön elvitt egy kisebb adag ételt, majd később visszahozta.

A többi nagy tajvani ünnepen (mint pl. a szellem vagy a hold fesztiválkor) ugyanezt a szertartást kell egyébként bemutatniuk, de akkor persze vannak más szokások is: pl. minden fesztiválnál más a kedvelt étel amit elkészítenek – ilyenkor a zongzi, a többiről is elmondták nagyjából, csak már nem emlékszem.😦
Ami a sárkányhajók versenyét illeti, csak a tévében láttam belőle egy kicsit, azt mondják, ritkán mennek ki rá, mert baromi meleg van ahhoz, hogy végigállják a vízparton. Nem bánom, a családi körben eltöltött vallási ünnep azt hiszem sokkal érdekesebb volt számomra. Valamiért az a szokás is kötődik még a sárkányhajó fesztiválhoz, hogy délben megpróbálnak egy tojást megállítani a “talpán”, anélkül, hogy összetörnék. Eddig még nemigen sikerült senkinek, akivel beszéltem.😀

Ide kattintva megnézhettek egy kis slideshowt az általam készített képekről, vannak köztük templomban és otthon készültek is.

[Egyéb: aki még nem látta, de esetleg érdekli, Facebookra is raktam fel egy csomó képet mostanában: Yingge Kerámia Múzeum, Sanxia Old Street, Első hét a Jian Shanban.]

A vallásról kicsit bővebben” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A vallás tekintetében a jó öreg CIA The World Factbook úgy fogalmaz, hogy a magukat vallásosnak vallók több mint 93%-a követője egy többistenhitű ősi kínai vallásból, buddhizmusból, taoizmusból és konfucianizmusból álló egyvelegnek; 4,5% keresztény (katolikus és protestáns együttvéve) és 2,5% követője egyéb vallásnak (például iszlám).

    Ezzel szemben a tajvani kormány által kibocsátott The Republic of China Yearbook 2010 vallásról szóló fejezete 27 különböző vallási irányzatot különböztet meg. Nem mellesleg az évkönyvből mindent, de mindent megtudhatsz az országról.🙂

    A többet megint ömlesztem, mert megint csak fragmentumok:

    Olvasás közben felkaptam a fejem a tizennégyes számra. A számbabonákkal kapcsolatos kommentemben ugyan nem szerepelt, de a tizennégy (shí sì) nagyon szerencsétlennek számít, ugyanis kiejtése hasonlít a „halál lesz” szókapcsolatra és a „baleset” szóra. Épp ezért roppant érdekes, hogy ez a szám bármilyen kapcsolatban van egy vallási szertartással.

    Utánanéztem a „tojásegyensúlyozásnak”: úgy tartják, hogy aki képes a fesztiválon délben megállítani egy tojást, az egész éven át tartó szerencsének örvendhet. Egy cikk szerint idén úgy száz felnőtt és gyerek vágott neki az egyensúlyozásnak. Mindegyik résztvevő kapott egy – korábban már általad is említett – illatos csomagot, ami – 2 in 1 – segít távol tartani a rovarokat és a gonoszt.🙂

    A “lélekpénzről” két dolog jut eszembe: Egyrészt, nem véletlen, hogy piros és arany lapocskákat használnak, ugyanis ez a két szín szerencseszín a kínai kultúrában; így lépten-nyomon találkozhatsz vele. Másrészt, gyerekként olvastam a Szemtanú pénzről szóló kötetében, hogy a kínai kultúrában létezik ún. pénzkard. A pénzkard piros fonallal kard formájúra összefűzött – a régi kínai pénzérmék közepén hagyományosan egy négyzet alakú lyuk van – pénzérmékből áll. Beteg emberek ágya fölé függesztették, hogy távol tartsa a rossz szellemeket.

    A színekről jut eszembe: emlékszel, hogy az indulásod előtt azon törtük a fejünket, hogy milyen jellegzetes magyar terméket kellene ajándékba vinned? Na, a Piros Arannyal biztosan nagy sikert arattál volna, amennyiben megosztod velük a márkanév jelentését. Tényleg, vajon a hazai kínai kisebbség mekkora keresletet támaszthat a Piros Arany iránt?😀

    • A tizennégy tényleg szerencsétlen, rákérdeztem – egyáltalán bármi, amiben négyes van, azt nem szeretik. Itt tény, hogy összesen 14 tányér volt, de ha megnézed a képet amit erről csináltam, nem teljesen egy helyre voltak pakolva: pl. a gyümölcsök fenn voltak a pulton, és a rizses tál is egy kicsit külön. A többi étel összesen 12 tányérban volt, ami viszont már szerintem jó, és azokat ott sokat is rendezgették, bár azt nem tudom pontosan, hogy milyen logika szerint.
      Hmm, tényleg kellett volna hozni Piros Aranyat🙂 A hímzett terítő és a pálinkák is nagy sikert arattak azért szerencsére, meg kaptak édes meg csípős paprikát.🙂

  2. Kicsit off; de érdekes, hogy a vallásnak még gazdasági vonatkozásai is vannak.🙂

    Tajvanon van az ingatlanpiacnak egy különleges vonása: egy ingatlan piaci értékét nagyban csökkenti, ha a lakója/bérlője nem természetes okok következtében hunyt el benne. Akár 20-40%-kal alacsonyabb is lehet a vételár/bérleti díj, amennyiben a fentiek fennállnak. Az ilyen jelegű ingatlanok xiongzhai (xiong = „erőszak”, „gyilkosság”, illetve zhai = „ház”) névre hallgatnak. Az adásvételkor gazdát cserél egy „státuszjelző nyomtatvány” is, mely jelzi, ha az ingatlan egy xiongzhai. A xiongzhai elhallgatása jogi következményekkel járhat, melynek folyományaként az eladó kötelezhető a teljes vételár visszatérítésére. A visszaélések kivédésére – alulról szerveződő – kezdeményezésként még egy xiongzhai nyilvántartó honlap is üzemel, mely szabadon szerkeszthető sajtóhírek, személyes értesülések és rendőrségi adatok alapján.

    Ugyanakkor Hongkongban az ilyen jellegű ingatlanok honzga névre hallgatnak (az írott változat ugyanaz, csak a kiejtés eltérő), és spekulánsok használják ki a piaci árra gyakorolt hatást, arra játszva, hogy az idő előrehaladtával feledésbe merülnek a szerencsétlenségek, és az olcsón vett ingatlanokat drágábban tudják értékesíteni. Ennek kivédésére – és a vásárlók tájékozódása céljából – szintén nyilvántartást vezetnek a neten. Még egy – elég morbid – osztályozási rendszert is alkottak az értékeléshez: halálfejekkel jelzik a árkedvezmény mértékét jelző fokozatokat; egy halálfej a halálos háztartási balesetet, kettő a médiába be nem kerülő öngyilkosságot, három a médiába be nem kerülő egyéb erőszakos halált, négy pedig a médiába bekerülő erőszakos halált jelent. A hongzákból azonban nem csak a spekulánsok profitálhatnak: például nyugati lakosok, keresztények és egészségügyi dolgozók – tehát mindazok, akiket kevésbé érint meg az elhunytak (rossz) szellemének kísértése – is olcsóbban juthatnak ingatlanhoz Hongkongban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s