10. tajvani bejegyzés, melyben Zsófi leírja sirámait az iskolával kapcsolatban

Az eddigiektől eltérően most nem tudok nagyon pozitív dolgokról írni, illetve tudnék arról is, de most olyan hangulatban vagyok, hogy panaszkodjak egy kicsit, mert sajnos az iskolával nagyon nem vagyok megelégedve. Már két hete itt vagyok, de igazán érdemi munkára gyakorlatilag még nem volt lehetőségem.
Múlt héten, amikor megérkeztem, mondták, hogy oké, most még csak lófráljak itt az épületben, beszélgessek a folyosón a diákokkal, fedezzem fel az épületet, stb. Ez egy pár napig oké volt, mert akkor hirtelen nagy szenzáció voltam a diákoknak, és egy csomó mindent kérdeztek, akarták tudni, hogy ki vagy mi vagyok. Kétszer meghívtak barbecue-ra a kertbe, pingpongoztunk, kosaraztunk, filmet néztünk, gondoltam, jó kezdet, plusz voltunk a hot pot étteremben és a dalversenyen is, amiről meséltem (meg tegnapelőtt megnéztem a ballagási rendezvény dögunalmas próbáját). De azért már múlt héten is volt úgy, hogy nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal. A második hétre, vagyis erre a mostanira ígérték, hogy összeállítanak nekem egy normális beosztást (ez most amúgy csak 4 napos munkahét, hétfőn munkaszüneti nap volt a sárkányhajó fesztivál miatt).
Nos, ez a beosztás abban merül ki egyelőre, hogy kitaláltak nekem egy ún. “conversation class”-t (továbbiakban CC): az öt hetedik osztály diákjai közül kiválogattak 15-20 gyereket, azokat, akik a legjobbak angolból. (Legalábbis a dolgozataik, a házi feladatuk nagyon jó állítólag.) Velük minden nap kétszer találkozom a könyvtárban, reggel 20 percre, délután pedig harmincra, mert ez nem rendes tanóra, hanem gyakorlatilag a szünetükből vesz el. Különösebb felvilágosítást nem adtak, hogy mit kezdjek velük, de az órák megkezdése előtt nem is aggódtam, gondoltam, jól elbeszélgetünk majd, hozok nekik témákat stb. Tegnapelőtt volt az első ilyen óra. Gondoltam, elsőnek vegyük lazára a dolgokat, szépen bemutatkoztam, mondtam magamról néhány dolgot, aztán megkértem őket, hogy menjünk körbe, ők is mondják el a nevüket és egy-két információt magukról. Ja igen, ők 13 évesek, nyolc éves koruk óta tanulnak angolul, ezért gondoltam, ez nem jelenthet azért gondot. Nagyot tévedtem. Az egész társaságból 2-3 ember szólalt csak meg angolul, és mutatkozott be úgy-ahogy, az összes többi gyerek egész végig csak kínaiul beszélt. Azt se tudtam, hogy értik-e egyáltalán amit mondok, és csak egyszerűen nem mernek megszólalni, vagy se kép se hang, nem jön át nekik semmi. Totál le voltam sokkolva, és nagyon felment bennem a pumpa. Az óra végén eléggé kétségbeesve mentem a tanárokhoz, hogy hát én nagyon nem erre számítottam, és mi lesz így, meg miért nem beszélnek a gyerekek angolul. Biztosítottak róla, hogy a gyerekek tudnak angolul, csak egyáltalán nincsenek hozzászokva a beszédhez, és nagyon félénkek. Legyek türelemmel, próbáljam lassan elmondani, esetleg támaszkodjak annak a pár embernek a segítségére, akik jobban tudnak egy kicsit és mernek tolmácsolni, stb.

Oké. Egész délelőtt próbáltam lenyugodni, aztán néhány óra elteltével kitaláltam, hogy akkor megpróbálok játszani velük, vagyis játékos feladatokat adni nekik. Eddig úgy tűnt, hogy nagyon szeretik az ilyesmit, múlt héten kártyáztam velük, meg játszottunk ki nevet a végént, kő-papír-ollót és nem tudom még mit.
Úgyhogy felírtam egyszerű kérdéseket kis papírfecnikre (ilyeneket, hogy “What is your favourite food?”), bedobtam őket az ételhordóm tartójába és mondtam nekik, hogy mindenki húzzon egyet, válaszoljon a rajta lévő kérdésre, és mondja meg a saját nevét is. A nevüket alig mondták meg, de azért mégis úgy éreztem, hogy javulás tapasztalható, legalább a fecnikkel foglalkoztak, próbálták elolvasni és értelmezni a rajta lévő kérdéseket, és a 30 perc elteltével egész sokan válaszoltak is, úgy-ahogy. Az a baj, hogy csomószor csak motyognak maguk elé, és nem is hallom hogy mit mondanak, és hiába mondom el nekik iszonyú sokszor hogy “louder” meg “Speak up please!” meg “I can’t hear.” (Megpróbáltam minden verziót, hátha valamelyiket jobban értik.😀 ) Rossz, hogy nincs is igazán visszajelzés: megkérdezem, hogy értik-e, és nem válaszolnak igennel vagy nemmel, hanem csak néznek vagy beszélnek kínaiul. Azt hittem, hogy sokkal fegyelmezettebbek lesznek, de nem azok igazából, bár fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Házi feladatként mondtam nekik, hogy írjanak pár mondatot saját magukról. (Ezt megtették, bár sokan csak óra előtt dobták össze.🙂 )
Aztán a tegnap reggeli órám elmaradt velük, helyette a reggeli “gyűlésen” hivatalosan is be lettem mutatva az iskolának, a diákoknak. Hát nem siették el. (Hetente kétszer van náluk ilyen reggel, hogy leültetik a diákokat az udvaron, és az igazgató vagy más tanár, esetleg valamilyen vendég akit hívnak, közli velük a fontos új dolgokat vagy valamilyen felvilágosítást tart. Ennek a keretében került rám is sor.)
Az egyik diákot bízták meg azzal, hogy tolmácsolja, amit mondok. Előtte a tanár biztosított, hogy ő nagyon jól tud angolul, Lady Gaga számokat tud énekelni, és táncol is rájuk. Talán már meg sem lepődtök, ha elmondom, hogy persze nem tudta lefordítani amit mondok – megálltam szünetet tartani, hogy akkor most ő jön, és szegény kétségbeesetten nézett rám, hogy mondjam el újra, mert ő ezt nem érti. Végül minden megszólalásom után percekig magyaráztam neki, mire megértette (vagy nem, mindenesetre fordított valamit).
Aztán amikor vége lett ennek a bemutatkozásnak, még beszélgettünk egy kicsit a tanárral meg ezzel a kis “tolmáccsal”, kedvességből megkérdeztem tőle, hogy tényleg Lady Gaga számokat énekel-e. Mondta, hogy igen, a tanár meg kínaiul mondta neki, hogy mutassa be a tudását – erre a kissrác vigyázzba vágta magát, és elkezdte énekelni a Telephone-t (asszem), kicsit zagyva szöveggel. Én éreztem magam kínosan.

Na, aztán délutánra más játékot találtam ki a CC-re: last letter game-et játszottunk (tudjátok, mikor mond az ember egy szót, és a következő embernek az utolsó betűjével kell új szót mondani) – ez egészen jól ment, nem mintha sokat tanulnának belőle, de legalább elhangzanak a szájukból angol szavak, bár nem mindig mondják ki olyan hangosan, hogy a szomszédjukon kívül máshoz is eljusson. Meg az is kiderül, hogy melyik szavakat nem tudják leírni helyesen. Aztán pedig barkochba volt (=guessing game), ami szintén megyegetett úgy-ahogy, csak azt nem értették meg, hogy csak akkor kérdezzenek rá, ha már viszonylag biztosak benne, mert egyébként “kiesnek”. De mindegy, hagytam, a semminél az is jobb ha olyanokat kérdeznek végig hogy “Is it a panda?” A végén azért kitalálták amúgy, hogy zsiráf.🙂

Ma reggel megint cetliket húzattam velük: mondatkezdemények voltak rajtuk, olyanok, hogy “I get angry, when…” és tetszőlegesen be kellett fejezniük. Hát. Nem mondom, hogy jól ment, de pár mondat azért született. Hiába magyaráztam viszont, hogy az miért nem helyes nyelvtanilag, hogy “I hate it when Chinese class.”
Újabb remek ötletem, hogy activityzni fogok velük (persze csak a beszélős részét): délután egy kicsit játszottunk is már, csak nem jutott rá elég idő. Nagyon rövid ez a 30 perc… Eleve sokáig tartott, mire megértették hogy mi a feladat – bár igazából rögtön gondolhattam volna, hogy egyszerűbb, ha bemutatom egy példán, mintha hatszázféleképpen megpróbálom elmagyarázni. A példával (tehát hogy én is húztam egy kártyát és elmagyaráztam a rajta lévő szót) rögtön megértették, és egyet nekik is sikerült elmagyarázni. Csak az a baj, hogy közben beszélnek kínaiul is, és hát nem tudom leellenőrizni, hogy nem mondják-e meg kínaiul a szót a többieknek. Plusz ott van az a gond is, hogy sokszor nem értik meg a szavakat, amiket a fecnire írtam. Nem írok bonyolultakat, az egyik lánynak a ‘table’ szó okozott gondot… Azért a többiek ezt tudták.

Legközelebb az lesz, hogy csapatokra osztom őket, és versenyezniük kell, ki tud több szót kitalálni. Igazából az lenne a legjobb, ha be tudnám vezetni azt a szabályt, hogy aki kínaiul megszólal, annak a csapata automatikusan veszít, mert ezzel talán motiválni lehetne őket az angol beszédre. De szerintem reménytelen, hogy megértsék és betartsák. Meglátjuk. Más motivációként gondoltam a cukorkára, mint jutalomra, és ezt még az egyik tanár is mondta nekem, úgyhogy majd lehet, hogy veszek valamit. Illetve még otthonról hoztam két zacskó Negrot, amit ajándékba szántam de még nem adtam oda senkinek, úgyhogy a végén olyan leszek vele itt a suliban, mint Száray.😀 (A nem apáczaisoktól elnézést az insider joke-ért.🙂 )

Azt veszem észre, hogy mulatságos nekik a kiejtésem. Úgy látszik nagyon a kínai akcentushoz vannak szokva, és néha egy-egy szónál nevetve utánam mondják, nem tudom, hogy cikizni is akarnak-e, vagy csak simán viccesen hangzik nekik. Nyilván nekem is van akcentusom, de őszintén szólva szerintem közelebb áll az én kiejtésem az igazi angolhoz, mint itt bárkié.

Szóval ez a sirámaim egyik része: elég katasztrofális szerintem, hogy kb. 5 év nyelvtanulás után ekkora probléma megszólalni nekik angolul, úgyhogy ez nagyon sokat elmond a nyelvoktatás minőségéről itt. Persze az is egészen biztos, hogy jobban tudnak annál, mint amennyit nekem megmutatnak.
Azért, hogy pozitív példát is említsek: a CC-n az egyik lány elmondta, hogy ő nagyon örül a lehetőségnek, hogy valakivel gyakorolhatja az angol beszédet, mert egyébként nincs rá módja, nem találkozik külföldiekkel. Szóval gyakorlatilag elmondta röviden, hogy mi lenne ennek az egésznek a lényege. Kár, hogy ő eddig az egyetlen ilyen, de nem lenne igazságos nem megemlíteni, hogy ő is létezik, és egész folyékonyan beszél angolul. Őszintén szólva majdnem megölelgettem, úgy megörültem neki, hogy valakivel “egy hullámhosszon” vagyunk.

A sirámaim másik része, hogy egyszerűen nem értem, mért nem adnak nekem több feladatot, miért nem használják ki jobban, hogy itt vagyok és tudnék foglalkozni a gyerekekkel. Csak ígérgetik, hogy majd mehetek a rendes angolórákra is, de eddig még egyen sem voltam (nem tudom mikor vannak és melyik teremben, és nem is szóltak, hogy na most gyere), és az angoltanárral is csak egyetlen egyszer találkoztam. Két hét alatt ez az öt CC nagyon kevés (összesen alig több, mint 2 óra), az összes többi időmet azzal töltöttem el a suliban, amit már elmeséltem, meg azzal, hogy a gépem előtt ülök, és blogot írok meg netezgetek.😀 Meg egyik-másik tanárral azért jól lehet beszélgetni néha. (Annyira azt hiszem már nem vagyok szenzáció a diákoknál, bár még mindig lelkesen és hangosan köszönnek a folyosón, ennél többet nem tudnak vagy nem mernek mondani általában. Attól rosszul vagyok, hogy a CC-n páran elkezdtek teachernek szólítani, na hát ez ellen mindig tiltakozom. Bár végülis lehet, hogy jó ha “tisztelnek”, de én inkább lennék a barátjuk.)

Én már a sokadik trainee vagyok itt a Jian Shanban (na jó, legalább a negyedik), szóval lehetne tapasztalatuk, nem értem, hogy hagyhatják a tanárok, hogy második hete itt lopjam a napot. Még mondták is, hogy bármikor ha akarok, pihenjek le, vagy elmehetek korábban is haza, ha nincs dolgom. Hát nem tudom, hogy venné ki magát, ha csak kétszer fél órára jönnék be egy nap (nagyon közel lakom, simán megéri hazasétálni), meg megenném az ebédet, mert gyakorlatilag ennyi a dolgom. Tegnap meg tegnapelőtt le is léptem fél 3-kor, most csak azért vagyok itt (4 óra van) mert szakad az eső és nem hoztam esernyőt. Korábban még minden nap kihúztam valahogy fél 6-ig, és Christinával együtt mentem haza. Nem tudom, hányszor kéne még elmondanom, hogy szeretnék több elfoglaltságot, már kétszer vagy háromszor is szóltam, nem csak egy embernek, meg a fogadó családommal is beszélgettünk róla. Elvileg majd ők is jelzik a suli felé a problémát.

Reménykedjünk benne, hogy a következő 6 hét során javulni fog a helyzet…

10. tajvani bejegyzés, melyben Zsófi leírja sirámait az iskolával kapcsolatban” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ismerős a felállás: majd’ szétvet az energia, szívesen csinálnál valami hasznosat, de meg van kötve a kezed. A szakmai gyakorlatom bizonyos mértékben így zajlott, ezért maximálisan átérzem, hogy ez mennyire idegőrlő tud lenni hosszú távon.

    Ha már az Apáczai szóba került, emlékezz vissza, hogy mi is nehezen engedtünk fel sok “kistanárnál”. A passzív ellenállás mindig is eszköz lesz a diákok kezében. Ugyanakkor ez nem a személyed ellen irányul, csak éppen még barátkozniuk kell a helyzettel. Remélem történik majd elmozdulás a jövő héten. Ha a jelenlegi helyzet mégsem változna, akkor két dolgot tudok tanácsolni: Egyrészt ne törj le, messze még az utazás vége – legyél továbbra is kreatív, meglesz az eredménye. Másrészt pedig beszélgess sokat a lelkes lánnyal, keresd őt a CC-k között, a szünetekben, lyukas órákban is – ha akár csak egyetlen diák profitál a munkádból, már akkor elmondhatod, hogy elértél valamit.

    Reggel pont egy negyedikes Száray-féle törikönyv mellett reggeliztem – Lili hazahozta a tankönyveit a suliból tegnap, és még a konyhaasztalon tornyosulnak. A Negro ma már másodszorra juttatja eszembe őt.🙂

    Off: Összegyűjtöttem egy csokornyi kifejezetten tajvani fun factet a számokat övező babonákkal kapcsolatban. Leírjam őket az előző poszthoz, vagy jobb helyen lesznek egy később megszülető babonás, vallásos posztnál?

    • Köszönöm a sok támogatást és tanácsot.🙂 Tényleg segít és mindig jó olvasni.
      Nem vagyok azért letörve, csak egy picit néha rosszabb a kedvem, de előbb fog az bekövetkezni hogy “le vagytok szarva, megyek várost nézni” mint az hogy letörök.😀 De remélem inkább kapok majd több munkát.
      A fun facteket rád bízom, leírhatod itt is de később is oké. Nem tudom megmondani pontosan hogy mikor írom meg a vallásos posztot, változó, hogy mikor mennyi időm és kedvem van. Az “anyagom” már megvan hozzá.🙂 Szóval ahogy érzed. Ha nagyon kikívánkozik akkor engem nem zavar ha előbb írod.

  2. Megvárom a vallásos posztot, aztán eldöntöm, hogy passzol-e oda. Ha nem, akkor az előző poszthoz kommentelem – addig is akadhat még érdekesség. Ugyanakkor azt hiszem, ebben a helyzetben a legjobb döntés azt kívánnom, hogy legyen kevesebb erőd a bloggal foglalkozni.😉

  3. Szia Zsófi!

    Egyrészt nagyszerű a blogod! Köszi, nagyon jó olvasni, nekem újdonság, a fiaimnak nem tudom, h van-e, ők elhallgatják.
    A tanítást jól csinálod, nyilván jó tanáraid lehettek. Jók a módszereid!! Ne légy türelmetlen.
    Tervezd meg, hogy milyen szintre milyen tárgykörből hová szeretnél eljutni, milyen szókincs környezetben.
    Gépeld le nekik a szavakat angolul.
    Minden órán legyen ismétlés (utalás az előzőekre), aztán az írásbeli megbeszélése, JAVíTÁSA, hogy visszajelzést kapjon, h amit írt, azt jól csinálta-e. Majd az aznapi új téma, és HF.
    Igyekezz mindenkihez hozzászólni. Ha nem hallod, mert bátortalanul szól, menj közelebb hozzá. MOSOLYOGJ!
    Javaslom, h SOKAT dicsérjed, attól szárnyra kapnak.
    Az Ő szemükben Te egy irigyelt helyzetű szép és okos fiatal, de mégis hozzájuk képest “öreg” vagy, de legalábbis “felnőtt”, akivel nem mernek közvetlenek lenni. Ne akard erőltetni a barát státuszt. Megértem, h furcsállod, h tanárnak akarnak szólítani, de Te ott abba a kategóriába tartozol a szemükben. Pontosan, mint a “kistanárok” esete itthon.

    Biztos van szókincsük, csak passzív. Azt csak lelkesedés, egy nekik fontos téma kifejtése hozza elő.
    Igen, légy türelmes, a kollégákkal is. Menj oda Te az angol tanárhoz, hogy szeretnéd látni, h Ő hogyan férkőzik hozzájuk!
    Ugyanakkor 1 tanár se szereti, ha bejelentés nélkül látogató megy. Előre beszéld meg Vele.

    Biztos menni fog, ne veszítsd el a kedved, nagyon jó helyen vagy, “kulturkörnyék”, csak profitálhatsz ebből!

    Van skype-om, Bércesné Juhász Gabriella néven (tudtommal), és emailcímem.
    Nagyon jó Neked! Lásd itthoni szemmel.
    Gabi néni

    • Nagyon szépen köszönöm a tanácsokat, igyekszem mindent megfogadni! Az a bajom, hogy sokan vannak, és nagyon rövid az idő, szóval képtelenség igazán megbeszélni valamit. Nem is csak arról van szó, hogy bátortalanul szólnak, hanem nagyon-nagyon sokáig is tart nekik, amíg az egyszerű mondatokat is akár összerakják. Ha mindig kivárom, akkor 4-5 ember jut csak szóhoz a teljes idő alatt. És ráadásul nem “tisztelik” úgymond egymást, tehát amíg az egyik szenved egy mondattal, addig az összes többi gyerek végig beszél, kínaiul, és nem hallom tőlük, hogy mit mond az aki angolul próbálna megszólalni (mivel eleve motyog). Mindig odamegyek hozzájuk, de sokszor még úgy sem hallom, vagy nem értem, mert rossz a kiejtésük. A többiek meg végképp nem hallják, pedig jó lenne, ha figyelnének egymásra. Azért egy-két gyerek van, aki élvezi meg a feladattal foglalkozik, és velük teljesen jól lehetne órát tartani, de a többiek visszahúzzák őket, meg azt sem tartom jónak hogy akkor kizárólag az érdeklődőkkel foglalkozzak, és a többieket ne szólítsam fel. Szóval összefoglalva, nehéz megvalósítani, amit a fejemben kitalálok.
      Ma újra mondtam az angoltanárnak, hogy szeretnék bemenni órára mert semmi dolgom, és végül kaptam egy olyan ígéretet, hogy pénteken bemehetek… Ráadásul a ma reggeli CC el is maradt, odamentem a terembe és nem volt ott senki, és senki nem tudta megmondani, hogy miért nem jöttek a gyerekek – ma így csak egy darab 30 perces órám volt velük.
      Tudom, hogy nagyon jó nekem, és baromira élvezem hogy itt lehetek Tajvanban, de az iskoláról ettől függetlenül megvan a véleményem.

  4. Szia Drága Zsófi!

    Eddig még nem szóltam hozzá a tajvani kalandhoz, de olvaslak rendszeresen, és nagyon örülök, hogy összejött ez a lehetőség Neked.🙂
    Gondolom, most jól jönne néhány tanács, meg egy kis biztatás. Tudod, korábban én is éltem külföldön, egyébként meg tanár lennék, bár jelenleg nem gyakorlom a “szakmát”, de van némi tapasztalatom, ezért a következőket tudom ajánlani:
    1. Egy külföldi kaland mindig nagyon jó, hasznos és nagy élmény, de vannak időszakok, amikor kicsit nehezebb. Az első egy-két hét szinte sokként ér, ilyenkor nagyon sok minden történik, mivel Te is új vagy és Neked is új minden. A fogadóid ilyenkor nagyon figyelnek arra, hogy megmutassák, amit meg lehet, és jók legyenek az első tapasztalataid. Utána viszont beállnak a hétköznapok, kevesebb élmény ér, de ez csak annyit jelent, hogy befogadtak, része lettél a mindennapoknak, “családtag” vagy, “kolléga” vagy, ennek lehet örülni is.🙂 Ettől kezdve Neked kell kezdeményezni, szóval hajrá.🙂

    2. Itthon hozzá vagyunk szokva, hogy “illik” keményen dolgozni, nem szabad lopni a napot, szerintem ezért is nehéz Neked átállni arra, hogy nem kell túlstrapálni magad. El kell fogadni, hogy az ilyen kulturális csereprogramok lazák többnyire. Mivel átmenetileg vagy ott, nem tudnak veled hosszú távon tervezni, ezért sem adnak sok fix feladatot. Ha nem adnak, nem adnak. Keress magadnak. Ha meg nem találsz, akkor sincs semmi baj, ez most egy ilyen időszak. Élvezd, hogy nem kell hajtani, állj hozzá úgy, hogy ez egy nyaralás. Ki tudja, mikor lesz (vagy lesz-e) még ilyen lazulós időszak az életedben? Ha azt mondják, haza mehetsz hamarabb, menj haza hamarabb, persze, ezt beszéld meg a vezetőkkel is. És ne legyen emiatt rossz érzésed.

    3. Keress programokat: iratkozz be valami “mozgással” kapcsolatos tanfolyamra: tánc, karate🙂, meditációs “izé”, nem baj, ha nem tanulod meg teljesen, de legalább eltelik az idő. Szerezz egy biciklit, ajánld fel a családnak, hogy besegítesz a háztartási teendőkbe, vagy segítesz a főzésbe. A suliban jelentsd ki határozottan, hogy szeretnél beülni az órákra (mondjuk az angolra), csak azért, hogy megfigyelhesd, hogyan tanítanak.

    4. A tanítással kapcsolatban már írtak hasznos kommentet itt fent, de leírom én is mit gondolok:

    – fontos, hogy a motiváció pozitív legyen, ne büntetés
    – indulj neki újra: mondd el a gyerekeknek (tolmáccsal), hogy mi a cél, azaz fogalmazd meg, mi a cél a hat hét alatt: pl. a hatodik hétre mindenkinek írnia kell egy bemutatkozást magáról és a családjáról. A cél ne legyen nagy, ne várj tőlük sokat, de meg legyen fogalmazva, mit csináltok. Legyen egy témakör, amit feldolgoztok a hat hét alatt, szerintem a bemutatkozás épp elég. Én elkezdenék velük egy füzetet, és az lenne a cél, hogy a hatodik hétre összeálljon egy komplett bemutatkozás ebben a füzetben. Kezdeném a nevükkel, aztán a korukkal, címmel, stb. Aztán jönne a család, a kedvenc állat, kaja, énekes, stb. És hogy jobban élvezzék, kérném, hogy tegyenek bele képeket, meg mindenféle dolgokat. És mutasd nekik, mit kell csinálni, legyen Neked is egy füzeted, és mindig egy leckével járj előrébb, így képekkel tudod szemléltetni, mi a feladat. Pl. kedvenc állat: beragasztasz egy képet a te kedvenc állatodról, és activityvel elmutogatod nekik, aztán megmutatod a képet. Utána mutogassák el ők is a sajátjukat, majd mindenki írja be a füzetbe a kedvencét angolul és kínaiul is, ebben segíts nekik (már mint az angolban), házinak meg rajzolják le vagy ragasszanak be róla egy képet a füzetbe. Kedvenc énekes: mutogassa el, írja körbe, énekeljen tőle, házinak ragasszon képet, vagy másolja be egy dalszövegének egy részletét. Felül mindig legyen egy teljes mondat: “a kedvenc állatom ételem, stb…..” A családtagoknál rajzoljanak családfát, írják be a neveket, és hogy ő az anyukám, apukám, testvérem… Az óra elején mindig mutasd meg a te füzetedet, így majd tudják, mi a feladat.
    Ne várj sokat tőlük, igazodj a szinthez, legyen sok játék, ha közben megtanulnak egy-egy szót, bőven elég…
    A füzetet a végén meg lehet mutatni a szülőknek, tanároknak, így mindenki látja, hogy csináltatok valamit. De fontos, hogy tolmáccsal magyarázd el először, mi a feladat, és ne adj le sok anyagot. Ha a hatodik héten 6-10 oldal van a füzetben oldalanként két mondattal, bőven elég.
    És legyen benne verseny, de motiváló. Mondjuk a végén csináltok egy kiállítást a füzetekből, és pár tanárral kiválasztjátok a legszebbet, és a gazdája kapjon valami díjat, készíthetsz saját kezűleg egy oklevelet is.
    Mondjuk ez csak egy ötlet, nem tudom megvalósítható-e. Füzet helyett lehetnek összetűzött lapok, képeket vihetsz te is az órára, így legalább jobban telik az időd, ameddig keresgélsz, nyomtatsz, vagy éppen újságokból is kivághatsz fotókat, és az órán is ragasztgathatnak..

    És nyugi, ez egy kaland, ne legyen teljesítménykényszered, nem kell túl komolyan venni, és rágörcsölni.🙂

    • Marcsi, nagyon köszönöm! Ami a tajvani létet illeti, fantasztikus az egész. A fogadó családom borzasztó jó fej, és minden ember akivel találkozom, barátságos és elhív egy csomó programra, szóval az iskolán kívüli időben nem szoktam unatkozni. Ezért nem hiszem, hogy beiratkoznék valahova, de a családnak amúgy szoktam segíteni, meg tényleg otthonosan érzem magam már velük. Tehát igazából az egyetlen probléma a suli. Nem fogok rágörcsölni, de tény hogy sürgős lenne valami megoldást találni, mert elég gáz a helyzet. Ez a füzet igazából jó ötlet, csak félek, hogy még tolmáccsal se igazán tudom nekik elmagyarázni, hogy mit akarok, de majd lehet, hogy megpróbálom. A furcsa az, hogy én magamtól azt gondolnám, hogy 13 évesen ez egy picit dedó, hogy a kedvenc állatomról képet ragasztok a füzetbe, mi annak idején azért rohadtul nem ilyeneket csináltunk már, akármilyen tantárgyból. De elképzelhető egyébként, hogy itt ez menne és népszerű lenne, majd megkérdezem a tanárokat, hogy mit gondolnak róla.
      Azt hiszem a sulit tényleg lazulásnak fogom felfogni, és hozok be magammal könyvet, olvasgatok (a számítógépet néha már rohadtul unom). Így talán tényleg azt fogom érezni, hogy értelmesen telik az idő.🙂

  5. Ja, esetleg ha tudsz füzetet venni nem túl drágán, vehetsz te is nekik, vagy összetűzhetsz lapokat, kinyomtatod fejlécekkel, kezdő mondatokkal, hogy így hívnak, ez a kedvenc….om, mint valami munkafüzetet….

  6. Hű, b+, mint kollégád (na jó, én csak a Fazekasban voltam gyakorlótanításon, a hetedikesek is folyékonyan beszélnek, a tizenegyedikeseket meg felsőfokra készítettem fel), azt mondom, beszarrrás!!! Mindenesetre nem lep meg a dolog. Tavaly voltam egy céges úton Svájcban, kurzus az oknyomozó újságírásról 8még nem tudom, mire használom majd, talán beépülök Fluor meg SP mellé az éjszakába, so underover). Szóval volt ott három kínai előadó is, oknyomozó újságírók. NAGYON DURVA VOLT! Szegény drága emberek írtak/írattak valakivel egy nyelvtani hibákkal teli szöveget (az alany és az állítmány soha, még véletlenül se egyezett… már ha volt), és azt próbálták felolvasni. Botladozva, akadozva, érthetetlen kiejtéssel – látszott, hogy nem értik, amit olvasnak, és a kivetítőn ott volt a szövegük dián, ami még cikibbé tette az egészet. Ötszáz ember hallgatta, aztán mindenki megunta, elkezdtek egymással beszélni. Szegény kis kínaiak… a végén lehetett kérdezni (mondta a moderátor)… Nos… páran próbáltak egyszerűeket kérdezni, de szegény kis kínaiak… nem nagyon tudtak rá válaszolni. Nagyon, nagyon ciki volt. Rettenetesen sajnáltam szegényeket…

    Szóval fel van adva a lecke neked is. Update-elj majd, mi a zu.

    • Hát igen, az otthoni diákokkal ezerszer könnyebb lenne, tényleg fel van adva a lecke. Én is az apáczais szinthez voltam szokva, ezért elsőre totális sokként ért, hogy itt ennyire nem tudnak a gyerekek. Azóta próbáltam mindenkit kérdezgetni, hogy mégis hogy néz itt ki az angolóra, mi a fenét csinálnak az évek során, és nagyjából az derül ki, hogy minden csak írásban megy, szóbeli vizsga a középiskola alatt nem is létezik semmilyen tárgyból. Mindent csak bemagolnak a tesztekre meg a vizsgákra, aztán elfelejtik a nagy részét.
      Egy AIESEC-es sráccal jóban vagyok, ő mesélte, hogy junior és senior high alatt végig a rossz tanulók között volt, aztán mikor egyetemre került, ahol gyakoribbá váltak a szóbeli és gondolkozós feladatok, nem csak a magolás, egyből a jók közé került, és senki se értette, hogy lehet. Egyszerűen neki jó a beszélőkéje, szereti ha valamit meg kell indokolni, meg kell győzni valakit stb., de ezt a képességét a középiskolás évek alatt nem tudta kamatoztatni.
      Ja, a másik sokk, ami a mai napon ért, hogy megláttam Christina (fogadó családom egyik lánya) angol füzetét, amibe írt pár mondatot az angoltanár: hibás volt. Nem bődületes hibák voltak benne, de akkor is!!!!

      • Hú, a srác példáján (is) gyönyörűen kiütközik az oktatáshoz való gyökeresen eltérő hozzáállásuk. Ha úgy tetszik, akkor a kreativitás háttérbe szorítása az ára a nemzetközi összehasonlításban vett kimagasló oktatási eredményeiknek.

        A TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study) statisztikája alapján a negyedikesek harmadik, a nyolcadikosok pedig első helyezést értek el matematikából 2007-ben. Ugyanebben a felmérésben a természettudományok területén a negyedikesek és a nyolcadikosok is másodikok lettek.

  7. Meg azt is hallottam,. hogy nagyok a csoportjaik, ezért nem is maradna idő a beszédre. Grammar-translation method van, csak írásban, másolnak a tábláról és teszteket csinálnak, ennyi. Valszeg az egész program azért hoz külföldi lektorokat, mert akkor a gyerekek rákényszerülnek a beszédre.

  8. Szia Zsófi, elöljáróban annyit: szerintem fantasztikus, hogy egyáltalán ott vagy és próbálsz valami olyat csinálni, ami – végül is – nem választott hivatásod. (Amúgy: talán emlékszel rá itt sem volt könnyű megszólalni, mondjuk verselemzés ügyben:) rengeteg tök jó tanácsot kaptál, és szerintem valamennyi előbb utóbb hasznosítható lesz. Ezért csak két apróságot tennék hozzá. Az egyik az, hogy ezen a szinten semmi sem “gügye”, sőt az apró “ovis” feladatokkal egyre több sikerélmény kötődik majd hozzád és ahhoz, amit együtt csináltok. Nem ismerem persze azt a civilizációs hátteret, amelyben Te élsz ott, de biztos vagyok benne, hogy kissé csodabogárként tekintenek rád. Ezért tartom fontosnak, hogy valamilyen (akár rajzolós, akár mondókázós stb.) módon kialakítsd a “mi-angolul-beszélők” közös tudatot a csoportban. A másik dolog (ez persze az én poroszos pedagógiai elveimből következik:) pedig az, hogy szerintem nagyon fontos, hogy valahogy elérd azt, hogy figyeljenek egymásra. Pl. azzal, hogy elismételteted (olyan szóláncosan akár) velük az előttük elhangzott mondatokat, vagy párbeszédet alkottatsz velük. Mindegy, csak hallják egymást, és nagyon fontos, hogy mindig legyél nagyon pozitív, dicsérő, biztató. És ha ki tudsz emelni egy-két jó feladatmegoldást, vagy artikulációt vagy bármit, akkor azok, akiket megdicsértél már közelebb lesznek a történethez. Hát ennyi. Sok sikert és kitartást. A végén biztosan szuper lesz. Üdv.

    • Köszönöm-köszönöm, minél több tanár ad tanácsot itt, annál jobb.🙂
      Ma activity előtt (csak beszélniük kellett persze, rajzolni vagy mutogatni nem) megmondtam, hogy aki kínaiul megszólal, annak a csapata automatikusan veszít, így viszonylag csend volt és odafigyeltek. (Van egy lány akinek nagyon jó az angolja és az ő segítségét igénybe vettem, hogy fordítson, és így megértették az instrukciót.) Persze azért szinte mindenki beszélt egy kicsit kínaiul is de nem akartam annyira szigorú lenni, úgyhogy nem veszített senki.🙂 A lényeg hogy angolul beszéltek többnyire. Kicsit mindig haladunk.
      Ó, a párbeszéd🙂 Azt mi hogy szerettük annak idején angolórán. Mindig ott jöttek ki a legviccesebbek. Majd meglátom, velük sikerül-e, de jó lenne.

  9. Most olvastam egy jó, tanítással kapcsolatos sztorit (úgyhogy itt a helye), ami egyben egy babonára is rávilágít: Egy külföldi angoltanárral nem igazán volt jóban az egyik tanítványa. A rossz viszony egészen odáig fajult, hogy a diák egy órán – fenyegetésképpen – azt mondta neki: “Elő fogom venni a piros tollamat!”. A történet magyarázata az, hogy nem szabad leírni senki nevét piros tintával, mert ez annak a jele, hogy az illető meg fog halni. Az illető csak nevetett a dogon, mert nem hitt benne; de azért érdekes látni, hogy kapott egy kvázi halálos fenyegetést. Értelemszerűen a gyászjelentéseket is gyakran írják piros tintával emiatt. Ja, és milyen érdekes, hogy a piros szín használata ettől az egyetlen kivételtől eltekintve minden helyzetben szerencsés!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s