“It’s the little differences”

A konkrét élménybeszámolók után jöjjön most egy kicsit más jellegű poszt. (Apropó, tegnap két új posztot raktam ki, és az első csak fele annyi kattintást kapott, mint a második, érdekes. Show it some love.🙂 ) Bár még mindig lehetne bőven élményeket mesélni, egy csöppet elegem van most a képek válogatásából és szerkesztéséből, márpedig képek mindenképpen kellenének bele. (Ha már a képekről van szó, többen panaszkodtak, hogy túl nagyok és túl lassan tölt be az oldal tőlük – sajnálom, nem vagyok professzionális honlapszerkesztő, se programozó, úgyhogy nem gondoltam előre végig, mi lesz a következménye ennek. De szerencsére van segítségem, úgyhogy remélhetőleg előbb-utóbb fogok tudni javítani a helyzeten, csak legyen időm rá. Addig kérlek, bírjátok ki így, remélem, hogy akit a tajvani élmények igazán érdekelnek, az ki tudja várni, amíg előbb-utóbb betölt a blog. Köszönöm, technikai megjegyzésekről ennyit.)

Összegyűjtögettem néhány témát, amiről szeretnék mesélni nektek, hogy hogy is van itt. Megpróbálom valamilyen értelmes formában csoportosítani a gondolataimat.🙂

Időjárás

Gondolom senkit nem lep meg, ha elárulom, hogy Tajvanban meleg van. Nem is annyira a hőmérséklet a gond, sokkal inkább a páratartalom: az ember néha a bőrét is levetné legszívesebben. Néha azért fújdogál egy kis szelecske, ami baromira jól esik, de hát ez kevés. A meleget a helyiek is érzik, nem immunisak rá, viszont kellően felszerelkeztek ellene: a ventilátor mindenhol az alapfelszereltség körébe tartozik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy pl. a családnál, ahol lakom, minden hálószobába és a nappaliba is jut egy (a légkondicionáláson felül). Az iskolában az osztálytermek plafonjára van felszerelve mindenhol legalább 2-3 darab, és látszik rajtuk, hogy nem újak, tehát már jó régen így tervezték meg. De ezeken a régi ventilátorokon kívül is be szoktak állítani még egyet-kettőt. További példaként azt tudom elmesélni, hogy a szabadtéri pavilonban, ahol szombaton ebédeltünk a templom mellett, szintén minden oszlopra fel volt szerelve egy, pedig itt aztán nem is gondoltam volna. Hát ők gondoltak rá.🙂

Üdvözlés

Itt most elsősorban nem a nyelvi kifejezésekre gondolok (bár egyébként egy párat a köszönések közül megtanultam már), hanem arra, hogy hogyan viselkednek az emberek találkozáskor vagy búcsúzáskor. Talán felmerült bennetek, hogy meghajolnak-e összetett kézzel, vagy ilyesmi, mint amit a filmekben látni: hát én itt nemigen tapasztaltam ezt. Talán egy-két ritka esetben, az idősebb embereknél, vagy akkor, ha valamit nagyon szépen megköszönnek. (Viszont imádkozás közben ezt teszik, összeteszik a kezüket, és kicsit meghajolnak, többször is.) Tudjátok, találkoztam a család rokonaival, kíváncsi voltam, hogy az ilyen ritkábban látott embereket hogyan üdvözlik, vagy hogyan köszönnek el. Még rá is kérdeztem: az ölelés meg a puszi nem divat. A puszin még nevettek is, mikor megemlítettem, az ölelésre meg azt mondták, hogy túl meleg van hozzá általában.🙂

Lakások, épületek

Az épületek többsége esetében nem tudnám elmondani, hogy mitől mások, mint nálunk, nem vagyok eléggé otthonos az ilyen építészeti stíluselemekben, ugyanakkor határozottan meg tudom mondani, hogy mindvégig érzem, hogy egy másik kontinensen vagyok. Egy pár dolgot azért mégis ki tudok emelni: a földszinten lévő éttermek és üzletek esetében nekem eleinte nagyon furcsa volt, hogy más az ajtajuk, mint nálunk: nem egy viszonylag keskeny ajtó és kirakat van, hanem a teljes fal nyitott gyakorlatilag, és olyan harmonikaajtóval zárhatóak, amilyenek nálunk a garázsokon vannak. Eleinte nem értettem, hogy hogy lehet itt ennyi garázs, aztán rájöttem.😀 Nyitott állapotban meg furcsa volt nekem, hogy az üzlet az „ajtó” teljes falnyi kiterjedése miatt gyakorlatilag egybeolvad az utcával. Mostanra már hozzászoktam a látványhoz, de az első pár napban nagyon érdekesnek találtam. Meg is említettem, hogy ez nálunk teljesen máshogy van, és jól tettem: kiderült, hogy ezek a garázsajtó szerűségek azért is jók, mert védenek a tájfunok ellen.

Több dolgot említenék még az épületek ill. lakások belsejével kapcsolatban. Először is, náluk a földszint az első emelet, ami a számozást illeti, tehát ami nálunk az első, ott náluk 2-es van már kiírva. Eleinte meg is lepődtem egy párszor a liftben, mikor kiszálltunk az egyesnél, mert az volt a fejemben, hogy de hát még nem értünk le.😀 Most miközben ezt írom döbbenek rá, hogy akkor tulajdonképpen nem is hatodik emeleten, hanem csak az ötödiken lakunk, csak a liftben kell a hatost megnyomni, meg a falra is 6-os szám van írva.🙂 Értitek a logikát, na.

Öt otthonban jártam eddig: itt a fogadócsaládomnál, egy szomszédnál a tizenkettedik emeleten (izé, tizenegyedik), abban a japán házban amiről írtam az előző bejegyzésben, és még két rokon otthonában, szintén Yilanban (plusz a szomszédok autószerelő műhelyében, ami be van azért rendezve úgy, hogy tudnak ott baráti összejöveteleket tartani). Persze eltérőek attól függően, hogy milyen anyagi helyzetben van a tulajdonosuk, de gyakori elem például, hogy az előszoba padlója egy kicsit be van süllyesztve. Itt veszi le az ember a cipőjét, vagy esetleg már az ajtó előtt. (De nem olyan szigorú szabály ez, van ahova cipővel is bementünk simán.) Aztán többször láttam eltolható falat, ami azt hiszem japán stílusú, itt a fogadó családomnál is van, akkor húzzák el, mikor a nappaliban bekapcsolják a légkondit, így leválasztják a lakás többi részéről és jobban érvényesül a hatása. Az erkélyajtó, meg az ablakok is többnyire oldalra tolva nyílnak, nem ki- vagy befelé. Amit berendezési elemként még sikerült megfigyelnem, az az alacsony hosszú asztal, ami végül is hasonló, mint nálunk a „dohányzóasztal”, csak ők inkább teázásra használják. A másik jellegzetes asztal az, aminek a közepe forgatható: ide pakolják az ételeket, és amikor valaki valamiből szedni szeretne a tányérjára, szépen maga elé fordítja a megfelelő kaját. Ilyet azért a legtöbben biztos láttatok már valamilyen ázsiai étteremben. Van még néhány eltérés, amit megfigyeltem, de azokat még nem láttam elégszer ahhoz, hogy általánosítani merjek, úgyhogy esetleg majd később írok róluk, ha többet tudok.

Nevek

Páran talán emlékeztek rá, mielőtt kiutaztam, nem értettem, hogy pl. Facebookon miért van egy csomó tajvaninak angol keresztneve, de kínai vezetékneve, néhánynak pedig miért nincs, és hogy van ez az egész egyáltalán. Nos, azóta már bőven fény derült a rejtély nyitjára: a helyzet az, hogy mindenkinek van normális kínai neve, amit a szüleitől kap, csak aztán később a legtöbben választanak maguknak egy angol keresztnevet is, abból a célból, hogy a külföldiekkel megkönnyítsék a kommunikációt. A vezetéknevüket meg szépen fonetikusan átírják angol betűkkel: így keletkeznek az olyan nevek, mint Alice Hu, Polly Wu, Dennis Hung, Yvonne Chen, Justin Lin, stb. Szerintem elég jópofa dolog, hogy választhat az ember magának akármilyen nevet.

A vicces az, hogy fordítva is működik a dolog: ma nekem is választottunk kínai nevet. A nevem az lett, hogy . Ejteni kb. úgy kell, hogy „an duo”, ez nekik hasonlított az Antalra (már ahogy ők ejtik). Persze több lehetőség közül választhattam, de ez tetszett a legjobban, plusz ez még viszonylag egyszerű is, mind ejtésben, mind írásban. Az „an” jelentése biztonság, és állítólag elég gyakori név, a „duo” pedig virágot vagy virágzást jelent (blossom).

Louis azt is elmesélte, hogy a cége jelenlegi főnöke amerikai, korábban pedig egy svéd volt. Mindkettőjüknek szintén választottak kínai nevet, amit ők viszonylag gyakran használtak is, például aláíráskor, vagy emlékplaketteken.

Nyelv és írás

Egyelőre nem mondhatnám, hogy szakértő lennék kínaiból, de pár megfigyelést mégis leírok, amit a nyelvvel, ill. nyelvekkel és az írással kapcsolatban tettem. Először is, Tajvanon három nyelv van: a kínai, a tajvani és a hakka (ez utóbbi a kis létszámú őslakosok nyelve). A tajvani csak szóban használatos, leírni nem lehet, tehát minden, ami le van írva, az kínaiul van. Ezért aztán ez a hivatalos nyelv is persze, iskolában és munkahelyen szinte kizárólag ezt használják. Aki tud, az otthon sokszor tajvaniul beszél inkább.

Néhány írásjelet kezdek megtanulni, nagyon élvezem, hogy némelyik olyan, mint egy kis kép, hasonlít arra, amit jelent. Minderről biztosan sok információ van fenn az interneten, én most viszont úgy mesélem el, ahogy én itt tapasztaltam, vagy magyarázták, egyelőre nem néztem külön utána. Nagyjából 16.000 írásjel van mindennapi használatban a kínai nyelvben. Talán már említettem, hogy hat évig tanulnak írni, de vannak olyan szavak, amiket néha még felnőtt fejjel sem tud az ember leírni, vagy nem jut eszébe, mert túl ritkán használja. Aztán engem az is érdekelt, hogy hogyan néz ki a kínai billentyűzet, és hogyan gépelnek, hát megnéztem: minden billentyűre az angol betűk mellett rá van írva néhány kínai jel, és általában mikor egyet leütnek, a gépen legördülő listából lehet kiválasztani, hogy az adott csoportból melyik betűt szeretnék beírni. Az sms írás is így megy (itteni mobiltelefonom van, úgyhogy ki tudtam próbálni). Ugyanakkor van több beviteli metódus (a gépen és a mobilon is lehet váltani köztük), azt egyáltalán nem vágom, hogy mi köztük a különbség, de gondolom a működési elvük hasonló azért. (Az angol és kínai írás között a shifttel váltanak, ha jól láttam.) Mindez azt is jelenti, hogy a számítógép korlátozza őket a nyelvhasználatban, ha egy karakter nincs benne a számítógépben, akkor azt nem tudják leírni, és kész. Viszont az jópofa, hogy úgy is ki tudnak rakni idegen szavakat mondjuk, hogy összetesznek két-három kínai szót, aminek hasonló a hangzása (de a valódi jelentése persze más). Azt is megtudtam, hogy néhány évvel ezelőtt Kínában volt egy kis modernizáció: egyszerűsítették az írásjelek nagy részét, ami állítólag nagyon hasznos lépés volt, és a mai fiatalok sokszor már nem is ismerik fel az eredeti, hagyományos írásjeleket.

Én korábban többször hallottam, hogy a kínai „éneklő nyelv” – hát ez igazából azt jelenti, hogy négyféle ejtési módja (tónusa) van a szavaknak. A hangsúlyt vagy felviszik, vagy leviszik, vagy egyenletes, illetve van olyan is, ahol van a hangban egy kis „mélyedés”, tehát lemegy, aztán fel. Ez nagyon lényeges, és állítólag a külföldiek számára ez a legnehezebb a kínaiban.

Az egyik tanár végre azt a kérdésemet is megértette, hogy nehéz-e a latin betűk megtanulása a kínai írás után. Nem nehéz: csak az okoz gondot nekik, hogy más logikához vannak szokva – nem betű, hanem „képíráshoz”. Fura nekik eleinte, hogy betűnként kell összeolvasni a dolgokat, és úgy jön ki egy szó.

Még egy pár szó az étkezésről és az ivásról

Ha valamiről, hát a kajákról már elég sokat írtam, mégis van még néhány dolog, amit megemlítenék. Azt már mondtam, hogy nincsenek igazából fogások, hanem az egyes ételek nagyjából egyszerre „jelen vannak” az asztalon, és mindenki mindenből szedeget, különösebb logikai sorrend nélkül. Vagy esetleg az elején kiraknak mondjuk ötfélét, aztán hozzáadnak még kettőt-hármat vagy még többet, és ami elfogyott, azt meg elviszik.

Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a rizs nagyon alapvető élelmiszer, szinte mindenhez azt esznek, és persze nem is csak egyféleképpen készítik, hanem több felhasználási módja is van.

Az evőpálcikáról egy pár szót: bár nagyon sokat használom, gyakorlatilag minden nap azzal (is) eszem, természetesen egyáltalán nem tudok olyan ügyesen bánni vele, mint ahogyan ők csinálják. Mutatták nekem a technikáját (kb. a nagyujjukkal leszorítják, és a mutatóujjukkal irányítják), de képtelen vagyok leutánozni őket. Így hát marad a mérsékelt bénázás, van amikor már azt hiszem, hogy egész jól megy, néha meg elejtek dolgokat – persze az se mindegy, hogy mit eszem, van amit könnyebb azért megfogni.🙂 De abszolút megértőek, és ha kérem (de sokszor kérés nélkül is) adnak villát vagy kanalat, vagy azt is elnézik, ha simán kézzel veszek el ezt vagy azt. Kést viszont még nem láttam, a késsel-villával való evés lehetősége tehát kb. kizárt. Igaz, amúgy sem lapos tányérból esznek, hanem kis kerek tálakból, kb. mint nálunk egy müzlistál. Esznek levest is, ez viszont nem az étkezés elején van, hanem csak úgy valamikor közben, tehát ugyanúgy ki van rakva a többi étel közé. Sokféle levesük van amúgy, némelyikben húsgombócok vagy halgombócok vannak, máskor zöldségek, de májat is láttam már, meg persze tészta és tengeri herkentyűk minden mennyiségben. Ma az iskolai ebédnél egy különösen jópofa levest ettem: valamilyen tengeri moszat volt benne, és úgy készítik el, hogy egyforma hosszú darabokra vágják, majd kötnek a közepére egy kis csomócskát: pontosan úgy néz ki, mintha helyes kis zöld masnik/csokornyakkendők úszkálnának a tányérodban. A masnik mellett még viszonylag vékony karikákra vágott főtt kukorica volt a levesben (tehát benne volt a cső is, persze azt nem eszik meg).😀 Ami vicces, hogy nem mindig kanállal eszik a levest sem: nem egyszer láttam, hogy evőpálcikával kiszedegetik belőle a sűrűjét, majd a levet szépen megisszák, vagy néha kiöntik.

Egyéb étkezési szokások: nem kívánnak jó étvágyat. Egyik este a vacsoránál mondtam a családnak, hogy „Good appetite!” – nagy bámulás és értetlenség volt a válasz. Próbáltam elmagyarázni, hogy mi volt a célom, de nem ment át az üzenet. Később a suliban egy tanárnál rákérdeztem, hogy hogy is van ez, és mondta, hogy tényleg nem mondanak ilyet, esetleg a katonaságnál a főnök közli, hogy egyenek, illetve a kajálást meg lehet kezdeni, ha a legidősebb vagy a legrangosabb felvette a pálcikáját. De nekem úgy tűnik, ez inkább ilyen régimódi dolog: leginkább akkor kezd neki az ember, amikor jól esik, és kész.

Hogy még rázósabb vizekre evezzünk, azt hiszem, itt egyáltalán nem gáz böfögni. Nem kérdeztem rá, de mivel viszonylag gyakran böfögnek körülöttem, főleg a férfiak, azt a következtetést vontam le, hogy ez itt teljesen oké. Valamelyik nap elég rosszul éreztem magam, amikor a suliban a mellettem ülő tanár folyamatosan engedte el a hangosnál hangosabb böffentéseket, de aztán szerencsére elfogytak, mielőtt nálam elfogyott volna a türelem. Majdnem rászóltam, hogy hagyd már abba a röfögést.😀

Mi több, a szombati ebédnél több fiatalt láttam az asztal alá köpni. Ezt már nem állhattam meg, rákérdeztem Louisnál, hogy ez is oké-e, vagy mi van. Azt mondta, vannak páran, akik Tajvanban követik ezt a szokást, de ő undorítónak tartja, és azt mondja, rossz fényt vet az országra. Mondtam neki, hogy én nem akarok ítélkezni, ha ez itt normális akkor normális – ő meg mondta, hogy de ő azért ítélkezhet, hát ebben maradtunk.🙂

Érdekesség, hogy tegnap az egyik tanár szóba hozta a kutyahús evést: kérdezte, hogy tudom-e, hogy néhányan Tajvanban esznek kutyát. Mondtam, hogy igen, hallottam. Azt mondja egyébként, hogy nagyon kevesen vannak az ilyen emberek, és magyarázta, hogy miről lehet felismerni a kutyahús üzleteket, csak nem értettem meg pontosan, néha elég furán ejt ki bizonyos szavakat.

Még az ivásról pár szót: szeretnek együtt iszogatni az emberek, és minden poháremelésnél/ koccintásnál azt mondják, hogy „Fenékig!” – sokszor tényleg fenékig ki is isszák. (Tőlem nem várták el sörözésnél, hogy én is így igyak, de azért felvilágosítottak, hogy itt hogy megy a móka.) A férfiak körében jó sok sör fogy, ahogy látom, meg tömények is. Bort viszont még nem láttam, sőt Louis véletlenül össze is keverte a „wine” és a „liquor” kifejezéseket, nem tudom, hogy csak nyelvbotlás, vagy tényleg ennyire nem vágják. Ezt sajnos nem sikerült tisztáznom vele, de azért a végén egyetértettünk, hogy a „wine” az bizony szőlőből készül.

Közlekedés

A legfeltűnőbb dolog, hogy rengeteg a motoros az utakon. Minden korosztályt lehet látni motorral közlekedni, sokszor az anyukák is ezzel viszik a gyerekeiket az oviba vagy az iskolába, meg idősebb nőket és férfiakat is rendszeresen látok. Biciklis nagyon kevés van, legalábbis az olyan, aki közlekedési célból használja. Tapinacis túrásokat viszont nagyon sokat látni, népszerű a biciklizés Tajvanban, mint szabadidős tevékenység.

Ami nekem a legnagyobb furcsaság, hogy nagyon gyakran nincs az út mentén járda. Általában van egy felfestett csík, amit viszont nem neveznék sem motorossávnak, sem járdának: sokszor a motorosok mennek ott, vagy ha vannak gyalogosok, akkor ők, és akkor a motorosok két centire hajtanak el mellettük (mellettünk). Ahol még ez sincs, ott simán a parkoló autók mellett megyünk, néha majdnem az út közepén, az autók meg kerülgetnek. Nem mondanám, hogy biztonságos. Még nem jártam olyan sok helyen, de egyelőre úgy látom, hogy csak a szebb, elegánsabb részeken csinálnak járdát, amúgy annyira nem foglalkoznak vele.

Oké, egyelőre ennyi – magamat is megleptem, hogy mennyi különbséget sikerült összegyűjtenem. Kíváncsi vagyok, mennyi ilyesmire fogok még rájönni/rácsodálkozni az itt-tartózkodásom végéig.🙂

“It’s the little differences”” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Wow, nagyon szép hosszú bejegyzés An Duo🙂 Az írásról én is hasonlókat tudtam a japánoknál, mert azt hiszem itt megint csak hozzájuk tudok visszatérni ha valamihez hasonlítani akarom az olvasott dolgokat🙂

    Ott Hiragana, Katakana és a kanji a használatos amik közül a kanji hasonlít legjobban a kínai képírásra (hiszen belőle származik). A kanjiknak van egy jelentése és egy kiejtése is (vicces hogy ezt is meg kell tanulják és sokszor nem is tudják) és amikor szöveget írnak, akkor alapvetően Hiraganát használnak. Ebben vannak például a kötőszavak, kérdőszavak és még pár egyéb. Na de visszatérve, amikor egy kanjit akarnak leírni, akkor leírják a Hiraganával a kiejtését és a számítógép meg kicseréli a megfelelő kanjira.
    Külföldi szavakat és pár más dolgot pedig katakanával írnak le ami abszolút hangzás után működik, tehát fonetikus🙂

    Végül ott van a romanji ami külföldi szavaknál maga az eredeti szó, ha meg japán szavakat akarnak leírni, akkor fonetikusan működik🙂

      • Tényleg jópofa ez az asztal. Úgy látszik a kommentjeidből kicsit kitanulom a japán kultúrát Tajvannal párhuzamosan.😛
        Ami a telet illeti, nincs hideg hazai viszonyokhoz képest, elvileg 10 fok alá nemigen megy a hőmérséklet. Hó csak a hegyekben van, amiből egyébként van itt bőven, a legmagasabb 4000m körüli.

  2. hű, ez nagyon fasza bejegyzés lett!! igazén érdekes és informatív, élvezettel olvastam.az őslakos népekről szégyenszemre nem hallottam, azt hittem, mindig is kínaiak laktak a szigeten. ja és grat az új nevedhez :))

    én azt hallottam, a büfögés az elismerés, hogy jó volt a kaja – és talán görög ibolya írja, hogy az se gáz, ha leeszed a terítőt, mert ugyanezt jelenti. de nem vagyok benne biztos.

  3. Tényleg jó ez a “vegyesfelvágott”; mindenképpen posztolj még ilyet a későbbiekben!

    Találtam egy hasznos kis anyagot a (kontinentális) kínai etikettről és protokollról; érdemes elolvasni, hasznos lehet akár mindennapjaidban is.

    A keleti népeknél eleve nagyobbak a személyközi távolságok Európához képest, ebből fakadóan az érintés is ritka, ami – a neked mondottakon túl – magyarázza az értetlenséget. Azt olvastam valahol, hogy a nevetést és a mosolyt a Távol-Keleten a feszültség levezetésének eszközeként (is) alkalmazzák kínos vagy stresszes szituációkban. Ez európai szemmel furcsának hathat – tapasztaltál már ilyet?

    Igen, a Művésznő jól mondja; a böfögéssel az étel ízletességét jelzik a szakácsnak, így nemhogy nem illetlenség, hanem kifejezetten jó néven veszik. A köpködés pedig az európai hatásoktól kevésbé háborgatott kontinentális Kínában pedig még sokkal gyakoribb.😀

    Kíváncsi vagyok, hogy Tajvanon is olyan babonásak-e az emberek a számokat illetően, mint a kontinentális Kínában. Csak egy pár kérdés a számok erejével kapcsolatban: Van-e négyes szám a kinti mobilszámodban? Van-e negyedik emelet a házigazdáknál?🙂

  4. Nagyon jó bejegyzés!
    Fotóknál meg használd az indafotót, vagy bármi mást, mert a mostaninál csak jobb lehet…
    Jut eszembe: az út melyik oldalán mennek? Mármint bal- vagy jobboldali közlekedés van?

  5. Köszönöm mindenkinek!!🙂
    A böfögésről mint elismerésről én is hallottam már korábban, csak nem tudtam, hogy Tajvanon is így van. Az is igaz, hogy néha egy kicsit malac módon esznek, na jó nem vészes, de tényleg úgy tűnik nekem, hogy gyakrabban eszik le az asztalt, mint nálunk (szóval talán nem ügyelnek annyira, de amúgy pálcikával szerintem könnyebb is leejteni valamit, mint kanállal).
    Igen, van négyes a telefonszámomban meg a házban is van negyedik emelet. De ettől függetlenül vannak babonáik, a vallással kapcsolatban vettem észre főleg, hogy ott fontosak a szerencsés számok vagy számkombinációk, majd igyekszem írni egy vallással kapcsolatos bejegyzést, mert egy-két érdekes dolgot megtudtam.
    Vannak viszont nem számokkal kapcsolatos babonáik is bőven, de ez kommentben talán hosszú, szóval majd erről is még később.🙂

    Jobb oldali közlekedés van.

  6. A vallásos poszthoz mást szánok, úgyhogy itt jó helye lesz ezeknek az érdekességeknek.🙂

    A kínai kultúrában – csak a legfontosabbakat kiemelve – a négyes szám balszerencsét hoz, a nyolcas pedig szerencseszám. A négyes kiejtése (sì) a „halál” szóhoz (sǐ) hasonlít, míg a nyolcas (bā) a „sikert” és „gazdagságot” leíró szóra (fā) hajaz. E két szám a tajvani hétköznapi és hivatalos élet szinte minden területére hatással van. Csak néhány szemelvény:

    A Taipei 101 gerince – mely egy nyíló bambuszt formáz – nyolc egységből áll, melyek mindegyike nyolc emeletet foglal magába. Ugyanakkor a felhőkarcoló 44. emeletének száma a 43-as, a 43. emelet pedig – kompenzációképpen – 42A jelzésű.

    A tajvani hatóságok 2000-ben megszüntették a négyesre végződő személyi igazolványok kiállítását. 2008-tól pedig – további lakossági panaszok miatt – megszüntették a kettőnél több négyest tartalmazó igazolványok kibocsátását is (a korábban kiállított, kettőnél több négyest tartalmazók cseréjét kérvényezhetik az állampolgárok). A négyesek teljes száműzésének pénzügyi akadályai vannak: ez az igazolványok 45%-nak cseréjével járna, így a tajvani belügyminisztérium visszautasította ennek kivitelezését.

    Feltételezhetően Tajvanon – de a kontinentális Kínában egész biztosan – a négyes tartalmazó mobilszámokhoz olcsóbban lehet hozzájutni. Ugyanígy kerülik a szobaszámokban, a házszámokban, kórtermi ágyak számaiban és a rendszámtáblákon is a négyes számot; ugyanakkor nagy keresletet támasztanak a nyolcast tartalmazó változatok iránt.

    2007 elején adtak át Tajpejben új gyorsvasutat, amivel viszont az indulása után folyamatosan műszaki problémák merültek fel, késéseket okozva a közlekedésben. A vasúttársaság elnökének javaslatára megszüntették az összes négyes tartalmazó járatszámot, ugyanis kilenc késésből hét négyest tartalmazó jelzésű járatokon történt.

    A hadseregben is jelen van a tetrafóbia: a tajvani haditengerészet hajóinak jelzésében egyáltalán nem található négyes.

    • Ezt a “kis színest” nehezen tudom bárhova is elhelyezni, ezért az előző kommenthez csatolom, a szerencse témakörénél maradva.

      Kicsi az esély rá, de hátha találkoztál azzal a jelenséggel, hogy a férfiak a bal kisujjuk körmét hosszúra megnövesztik. Az a meggyőződés ugyanis, hogy annak a férfinak, akinek a bal kisujja nem éri el a gyűrűsujjának utolsó percét, hajlamos könnyen elkölteni, illetve elveszteni a pénzét; másképpen fogalmazva nem képes vagyont felhalmozni. Ezzel a cseles megoldással igyekszenek áthidalni ezt a problémát. Gyűrűket is előszeretettel hordanak, ugyanis viselésükkel azt kívánják megakadályozni, hogy a négy összezárt ujj utolsó percei közötti esetlegesen megtalálható réseken keresztül „elfolyjon” a szerencséjük. Tehát a gyűrűkkel lényegében betömik a réseket.🙂

      A hosszúra növesztett körmök ugyanakkor a gazdagságot, jólétet jelképezik; jelezve, hogy viselőjének nem szükséges fizikai munkát végeznie a megélhetéséért. Persze másra is alkalmas a hosszú köröm, nem csak a fentiekre – hogy a gusztustalanabb magyarázatokat ne is említsem.🙂

      • Nem tudom ki adott thumbs downokat a kommentjeidre, pedig tök hasznosak. Többször is láttam a hosszúra növesztett körmöt, miután beírtad ezt, direkt megfigyeltem, nem is ritka!!! Szóval nagyon köszi. Sőt, kisujjon gyűrűt is láttam már.

        • Semmi baj, nem érdekes. Lehet, hogy a rendszer – ha egyáltalán lehetséges, hogy automatikusan belenyúljon az olvasói értékelésbe – kezd lassan spammernek tekinteni a sok komment miatt. Ez megmagyarázná, hogy miért kapott az utolsó kommentjeim mindegyike egységesen két thumbs downt egy idővel a megírásuk után. A másik lehetőség, hogy van egy “jóakaróm”.🙂

          Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a hosszú kisujjköröm nem ritka dolog! Természetes, hogy vidéken és az idősebb generációk esetén elevenebben élnek a babonák, de nem hittem volna, hogy épp ez a fővárosban is elterjedt. Érdekes ám ez a kis, hányatott sorsú ország. Megszállásból megszállásba estek, majd pár évtized alatt a világ egyik legfejlettebb iparát teremtették meg. Most pedig a hagyományos, vallásos, nagyon babonás és a racionalitásra, logikára épülő társadalom “torlódik”, létezik párhuzamosan. Hosszú távon biztos ez utóbbi kerekedik majd felül, de eltűnni biztos nem fognak teljesen a hagyományok. Örülök, hogy gyakran meg tudod erősíteni a leírtakat; jó látni, hogy a gyakorlatban is élnek ezek a furcsábbnál furcsább babonák.

          Off: Most látom csak, hogy az előző kommentben elcsűrtem a html-t a linkelésnél. Megnyitás után ki kell törölni az URL sávban az idézőjelet a végéről, és rögtön működni fog a karikatúra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s