A templom évfordulójának ünnepe

A fogadó családom nagyon kedves, és szombaton elvittek magukkal Yilan-ba (országrész), ahol a rokonaik laknak. Az egyik rokonuknak egy ilyen reggelizős büféjük van, éppen ott ücsörögtünk és eszegettünk, amikor kiderült, hogy ott megy el mellettünk a helyi templom évfordulója alkalmából rendezett ünnepi menet. Először úgy volt, hogy csak 10 percre csatlakozunk hozzájuk, aztán visszajövünk, de aztán Louis (a fogadó családban az apuka) felajánlotta hogy eljön velem a végéig, és ott megnézhetjük a “műsort” is.

 A menetben voltak virággal díszített autók, zászlóvivők, dobosok, kung-fusok (véletlenül pont a Jian Shan kung-fu csapatába botlottunk bele), és ami nekem a legjobban tetszett, kis kövér isteneknek beöltözött emberek. Végig szólt valami szörnyű nyekergős keleti zene, ami az én fülemet bántotta, de az más kérdés.🙂 A menethez bárki csatlakozhatott, aki akart, és viszonylag sok ember meg is tette, mert ez szerencsét hoz állítólag. Nem tudom, honnan indultak, mindenesetre a végállomás a templomnál volt. Tajvanban állítólag nagyon sok az ilyen kis helyi felvonulás, mindenfélét ünnepelnek, pl. a helyi isten születésnapját, vagy egyéb isteneket (van legalább száz istenük).

A menet során végig valami petárdaszerű izéket robbantgattak fel a földön, jó hangos meg füstös volt és piros darabkákat hagyott maga után. Ezen kívül néha meggyújtottak a földön egy kis tüzet, ami fölött át kellett lépni, ez is szerencsét hoz szerintük – én is átléptem fölötte kétszer is, úgyhogy mondták, hogy milyen szerencsés lány leszek ezután.🙂 Ráadásul az elején még az egyik istenkének öltözött ember is odajött, hogy fényképezkedjen velem – persze mindenhol könnyű kiszúrni engem, hogy “turista” vagyok. Baromira érdekes volt az egész számomra, és nagyon élveztem, a párás melegben való gyaloglás ellenére is (izzadtam rendesen, nem tagadom).

Végre elérkeztünk a templomhoz, és a pomelo fák árnyékából (jó nagy pomelók lógtak ám rajta), aztán a templom lépcsőiről nézhettük a műsort, miközben a menet szép lassan bevonult utánunk. Jöttek a virágos autók, aztán bemutatót tartottak a kung-fusok. Ez egy kicsit másfajta volt, mint amit korábban már láttam, és lányok is voltak benne, ami szintén újdonság volt nekem. Végre láttam a tanárt is “akcióban”, baromi jól csinálta, és nagyon komoly volt, máskor meg mindig mosolygós meg az összes diákkal viccelődik, elég népszerű. Egyébként a kung-fu mellett kínait is tanít. Bocsánat, ez egy kis mellékvágány, csak eszembe jutott, mert nekem ez érdekes, bár gondolom nem teljesen ugyanaz, mintha nálunk a magyartanár egyben tesitanár is lenne. Volt még dobbemutató, és jöttek az oroszlánok is, hogy eljárják a szerencsét hozó táncukat. Mindegyik oroszlánban két emberke volt, és baromira jól nézett ki, ahogy mozgatták a figurát. Ez az oroszlántánc nagy attrakció, és állítólag minden évben tartanak Hong Konggal egy versenyt belőle – egy erre szakosodott bizottság dönti el, hogy kinek az oroszlánjai táncoltak jobban. Az oroszlánok a tánc végén bementek a templomba, és egy kicsit még ácsorogtak meg meghajoltak az istenek szobrai előtt, gondolom ez is fontos része az ünnepnek. Az oroszlánok után következtek az istennek öltözött figurák – ők hárman voltak, egy fehér, egy sárga és egy fekete. Nagyon aranyosan néztek ki, ők is táncoltak egyet, aztán szintén bementek a templomba. Végül díszes ruházatú és csíkosra festett arcú emberek szuronyokkal a kezükben tartottak valamilyen harci bemutatót, miközben többen hosszú trombitákat fújtak – Louis mondta nekem, hogy ezeket hogy hívják, csak sajnos nem tudom hogy kell leírni, és hangzás alapján nem találtam meg a neten, majd még rákérdezek. A trombitákon kívül még egy kb. 3 méter magas dobon ütötték az ütemet a bemutatójuk alatt.

Nem tudom, hogy sok minden volt-e még a műsorban ezeken kívül, mert mi ezután elmentünk a templom mellett felállított pavilonba ebédelni – baromira bőkezűek, hogy csak úgy meghívtak mindenkit, aki a menethez csatlakozott. A változatosság kedvéért megint izgalmas és finom kajákat ettem, pl. garnélarákot, sült halat, nyers halat wasabival, polipot, tavaszi tekercset, tofut, disznóagyat (!) és gyomrot (ez utóbbi nem ízlett mondjuk annyira), és nem tudom, hogy még miket – baromi sokféle kaját szolgáltak fel. Akkor is iszonyúan jól lakik az ember, ha mindenből csak egy kicsit eszeget. Egyébként volt lehetőségem megkóstolni a tajvani sört is, jó volt, bár én nem vagyok nagy szakértő.

Most jöjjenek a képek, amik valószínűleg megint többet mondanak el, mint a sok szöveg amit eddig leírtam. És megint csak hozzá kell tennem, hogy még mindig van egy csomó izgalmas dolog, amit nem meséltem el, úgyhogy to be continued…

A templom évfordulójának ünnepe” bejegyzéshez ozzászólás

    • Hát, most már láttam, hogy hogy néz ki.🙂 Enni még mindig nem ettem, de talán lesz még alkalmam, amíg itt vagyok. Viszont ettem például licsit, az annnnyira finooom.🙂 Otthon mindig csak láttam, de sose vettem. Ezek után kénytelen leszek néha.

  1. Elképzelhető, hogy a hosszú trombita Lǎbā (喇叭) névre hallgat. A wikin találtam egy hagyományos kínai hangszereket tartalmazó listát; ott az egyetlen trombitaként szerepel. Ugyanakkor egy – elég kimerítő – hangszerekkel foglalkozó kézikönyv nagyon jó leírást ad a hangszerről. Ha mégsem Lǎbā lenne, akkor a linkek alapján biztos ki tudod majd deríteni, hogy micsoda.🙂

    Szintén a wikin találtam az oroszlántáncról egy szép hosszú szócikket. A legmurisabb, hogy a tajvani oroszlánok két csoportra bonthatóak: nyitott és csukott szájúakra.🙂

    Én szívesen “megszakértenék” egy kis tajvani sört! Ha a repülőtéri, folyadékra vonatkozó korlátozások és a csomagod súlya engedi majd, nagyon megköszönném, ha hoznál egy kis üveg tajvani sört a gyűjteményembe.🙂

    • Bocsánat, félreérthetően fogalmaztam: nem a trombita nevére gondoltam, hanem a festett arcú jelmezes emberekére. Ettől függetlenül biztos a trombitának is van neve, lehet, hogy az, amit megtaláltál.🙂
      Igyekszem hozni majd tajvani sört.🙂 Egyelőre még messzinek tűnik a hazaút, de lassan majd elkezdek gondolkozni az ajándékokon meg ilyesmi.

  2. Az előző posztban a Művésznő felvetette, hogy kényelmetlen görgetni a nagy méretű képeket. Volna egy megoldási javaslatom ezzel a problémával kapcsolatban:

    Egy pár blogban már találkoztam az Indafotó diavetítőjével (bár én csak lapozónak hívom); szerintem nagyon ízlésesen mutat a posztokba beágyazva, kényelmes az olvasónak, és nagyon pontosan testre szabható a megjelenése. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek – itt ki lehet próbálni a működését. Az eredményt képzeld el a poszt szélességével megegyezőnek, olyan szép nagy képekkel, mint a korábbi posztokban. A Picasanak is van ugyanilyen beágyazható megoldása. Nézd meg őket – ha tetszik valamelyik, használd bátran.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s