Tudod, hogy nincs bocsánat

Néhány hete a Kamaraszínházban voltam egy számomra nem szokványos előadáson, és valahogy eddig elmaradt, hogy írjak róla, pedig igazán érdemes. József Attila verseit adta elő Hobo a Tudod, hogy nincs bocsánat című előadásában. 2005 óta fut, de még mindig nagyon népszerű – most is telt ház volt, bár tény, hogy azért a Kamaraszínház nézőterét méreténél fogva nem olyan nehéz megtölteni.🙂
Mindenesetre én nagyon örülök neki, hogy elmentem. Rájöttem, hogy nem olvasok elég verset, és hogy a középiskolai magyarórák végetérte óta túlságosan megszakadt a kapcsolatom a költészettel. Nem azt mondom, hogy nem vettem azóta verseskötetet a kezembe, de közel sem annyit, mint amennyit kellene. A másik dolog, ami az előadás hallgatása közben eszembe jutott, hogy a középiskolai tanulmányok során jó lett volna, ha ilyen formában is hallgatjuk a verseket, nem csak olvassuk és beszélünk róluk.

Be kell valljam, az előadás elején egy kicsit fejbevágott az a hangulat, ami József Attila verseiből árad – tudjuk, hogy nem épp a legvidámabb, és nekem ez mostanában annyira nem hiányzik. De aztán túltettem magam ezen, és tudtam élvezni, át tudtam élni a verseket. Nagyon szeretem Hobo mély hangját, és látszik, hogy ezek a versek neki is mennyire sokat jelentenek. Helyenként jól eltalált zenei betétek is voltak az előadás közben, de a verseket most nem énekelte.

A Kései sirató volt az egyik vers, ami a legnagyobb nyomot hagyta bennem. Maximálisan meg tudom érteni azt az elemi fájdalmat és dühöt, ami belőle árad, bevallom meg is könnyeztem egy kicsit, még jó hogy a színházban sötét van. Annyira kegyetlen és őszinte ez a vers, és hát nálam most nagyon eltalált egy fájó pontot, még ha alapvetően én nem is így érzek a történtekkel kapcsolatban.

Az előadásban elhangzott szerelmes versek aztán valamiért egy kicsit könnyítettek a hangulatomon. A költészetben, az irodalomban, a színészetben, egyáltalán a művészetben az az egyik legjobb dolog, hogy a hétköznapi dolgokat nem hétköznapi módon tudják előadni, úgy tudják eléd tenni, hogy rácsodálkozz a szépségükre, a csúfságukra, szóval arra, hogy milyenek. Sőt, hozzá is tesznek ehhez valamit, hogy aztán olyan töményen és intenzíven érezz velük kapcsolatban, ahogy a valóságban csak ritkán. Most is ez történt, és nagyon sokáig el tudtam merengeni például az Óda egy-egy során, szófordulatán, megfogalmazásán. Néha szerintem az ilyen intenzív érzés segít feldolgozni bizonyos élményeket.

Már sajnos nem tudom felsorolni az összes verset, ami elhangzott, de hogy néhány jelentősebbet kiemeljek, volt A hetedik, a Nagyon fáj, és persze a címadó Tudod, hogy nincs bocsánat. A darab dinamikájáról szerintem sokat elmond, hogy pontosan éreztem, mikor fog ez utóbbi vers következni. Egyébként ami a díszletet illeti, a fő (és szinte egyetlen) eleme a színpad közepe fölött felfüggesztett nagyobb méretű szikla volt. Hobo ezt lökdöste, ölelte, vagy éppen befeküdt alá.🙂 Hogy igazán “humoros” legyek, ez súlyt adott az előadásnak🙂 – de egyébként valamennyire tényleg így volt. Voltak azért Hobónak könnyedebb beszólásai is – pl. a darab elején kis ólomkatonákkal játszott a homokban, majd igyekezett leporolni magát, mondván ő nem homokos, hanem Földes.

A sokszoros visszatapsolás után még meghallgathattuk a Tiszta szívvelt, ami igazán méltó zárása volt az estének, még egyszer utoljára megborzonghattunk az üzenet tragikusságán.
Hobo utána még egy pár szóban mesélt az előadás történetéről és megköszönte nekünk, hogy eljöttünk. Elmondta, mennyire örül, hogy van még igény a kultúrára, nem csak a Való Világra, és ez a fiatalabb generáció körében is így van. (Ült egy kisfiú is az első sorban, tőle megkérdezte, hány éves – a válasz egy meglepett “Ööö, tíz.” volt🙂 )

Ha Hobót a Hobo Blues Band keretei közt nem is láthatjuk már, legalább a színházban még igen, és nem is rossz előadás keretében. Azt hiszem olyan élmény ez, ami nem is az előadás közben, hanem utólag hat leginkább: az embernek újra eszébe jut egy-egy sor vagy gondolat, amit elkapott, és otthon van ideje előkeresni a verset és újra végigolvasni. Ha jól emlékszem, ez az előadás leírásában is kitűzött célként szerepel. Nálam elérte.🙂

Tudod, hogy nincs bocsánat” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jaj, most nagyon megirigyeltelek az előadás miatt: József Attila nálam az első számú költő és a Tudod, hogy nincs bocsánat a nem túl optimista szövege és tartalma ellenére is a legnagyobb kedvencem tőle… Nem tudom, hogy az előadáson milyen volt, de eddig a Kalaka változata tetszik a legjobban: http://youtu.be/LrNgJjF_zG4

    • Hobo nem énekelt most, csak szavalt, és zene sem végig volt, csak helyenként. De ez a Kaláka verzió is nagyon tetszik, köszi!
      A megzenésített József Attila versek közül (legalábbis amiket hallottam) eddig ez hagyott leginkább nyomott bennem: Kex: Tiszta szívvel, de leginkább a hangzása miatt, a vers maga szerintem sokkal drámaibb szavalva, pl. Hobo előadásában is jobb volt.

  2. Én is kevés verset olvasok, aaannyira nem is szeretem őket, Pilinszkyt és Kányádit bújok időnként… Nekem ezt a “kultúrát” a Kaláka hozta, régebben rendszeresen mentem koncertekre, sajnos mostanság nem, ezen változtatni kéne…

  3. hobo valóban szuggesztív előadó, rendesen be tudja paráztatni a közönséget.🙂

    j.a. viszont szenvelgően modoros. mindenki tele tud írni másfél oldalt a világfájdalmával, próbálná úgy mint az emlegetett pilinszky: négy sírkú-súlyú sorban odatenni a mondanivalót, na az igen. (persze tudom, minden festő egy témát fest, minden költő egy témát ír, de akkor is. satöbbi, nem fejtem ki.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s