A házasságról

brideAz előző bejegyzés megírása közben szinte hallottam a fejemben az olvasók gondolatait – hozzá akartál menni feleségül? 23 évesen? (Aztán nem tudom, hogy valaki tényleg gondolt-e ilyet…🙂 )
Erről viszont eszembe jutott, hogy írhatnék egy kicsit arról, mit is gondolok a házasságról úgy általánosságban, miért mertem ilyet leírni.

Igen, hozzá akartam, nem feltétlenül azonnal, de  szerettem volna, mert nagyon sok szempontból szerintem tökéletes volt a dolog – persze csak ha ő is úgy érzett volna, ahogy én. Nem hiszem, hogy túl fiatal vagyok ehhez. Élni akkor is lehet, ha már az ember elkötelezte magát valaki mellett. Sőt, ez biztonságot ad, lesz egy társad, akivel együtt járhatjátok be a világot, közösen valósíthatjátok meg az elképzeléseiteket, bulizni is lehet, nem jelenti az ilyesmi azt, hogy most akkor már “öregek” vagyunk és nem élhetünk, nem tehetjük azt amit akarunk. Akinél ez nem így van, az még nem biztos a másik iránt érzett érzelmeiben – ha biztos vagy bennük, akkor a házasságnak is könnyűnek kellene lennie szerintem.
Akkor a házasság csak egy papír? Nem. Nem változtatja meg a kapcsolatot, de a külvilág felé egy jelzés, hogy mi összetartozunk, és ezután mindenki máshogy tekint ránk. Ez egy fontos lépcső az életben, a társadalomban, egy szertartás – sok ilyen van, ami megkezd vagy lezár egy időszakot, például a ballagás, a temetés mind ilyen események. A házasság esetében nem feltétlenül a pár számára változnak meg a dolgok, hiszen ők eddig is úgy éreztek egymást iránt, ahogy azután fognak, jó esetben. Nekik ez szerintem a szerelmük, az összetartozásuk ünnepe. Ezért is fontos ennek az évfordulója, a saját kis privát ünnepükké válik ez, amiről minden évben meg lehet emlékezni.

Azokat is meg tudom érteni, akik inkább az élettársi kapcsolatot választják ehelyett, mert úgy érzik nincs szükségük a felhajtásra, attól még ők ugyanúgy szeretik egymást, ugyanúgy összetartoznak. Igaz. Az esküvő valószínűleg csak egy kis pluszt ad, viszont nekem tetszik az a plusz dolog, amit ad. Arról nem is beszélve, hogy szerintem kevés lány van, aki ne álmodozna kicsi kora óta arról, hogy majd milyen szép menyasszonyi ruhája lesz, és milyen romantikus lesz ez az egész.🙂 Hát én is.

Egy nagyon jó barátnőm férjhez megy a nyáron, annyi idős mint én. Több, mint 6 éve vannak együtt a vőlegényével. Amikor megtudtam, hogy eljegyezték egymást, annyira boldog voltam, hogy szinte szóhoz sem jutottam. Szerintem nagyon-nagyon szép az ilyesmi, és nagyon sok boldogságot kívánok nekik. A világ szebb hely lenne, ha több olyan pár lenne, mint ők. Már korábban érintettem ezt a témát, amikor a kötődésről írtam. Még most is úgy gondolom, ahogy ott szerepel. Nem azt mondom, hogy mindenkinek azonnal házasságot kell kötnie, vagy hogy nem egész ember az, akinek nincs társa. Persze hogy az. De a világ összes egy éjszakás kalandja és néhány hetes románca sem ér fel egy kölcsönös szeretetre épülő meghitt kapcsolattal. Ha az volt az egyetlen párkapcsolat az életedben, akkor sem. Hát ezért szerettem volna én ezt… Romantikus vagyok? Naiv vagyok? Kövezzetek meg érte… Kiábrándultnak, cinikusnak, keserűnek lenni nem hiszem hogy jobb állapot. Bár nem tagadom, pillanatnyilag ezekből az érzésekből is nem kevés van bennem, most próbáltam ezektől elrugaszkodni, és leírni hogy elviekben mi a véleményem minderről. Nektek mi?

A házasságról” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Juj már hogy lennél hozzá fiatal? Én pont ezért szakítottam BFtal ilyen “itt és most” hangulatban. Mert rájöttem, hogy bár hihetetlenül szeretem, kizárt dolog hogy le tudjam vele élni az életem, és ha még eltökörészünk és szeretgetjük egymást 1-2 évig, akkor már totál vénlány leszek.😀 Lehet hogy most 23 vagyok, de én annál racionálisabb vagyok hogy ha találkozom egy következő nagy Ővel (mert BF is az volt sok tekintetben, vele is másfél évig komolyan házasságot terveztünk), min. 2-3 év ismeretség szükséges (no meg az egyetem befejezése) ahhoz hogy hozzámenjek, és ha véletlenül ma összefutok vele, no akkor is 25-26 leszek mire arra jutok hogy házasság.🙂
    És nálam a 25 év körül van az ideális házassági időpont. Amitől pluszba és minuszba is simán el lehet térni.

    A házasság szerintem igenis számít kifejezetten a bentlévőknek is.🙂 Olyasmire gondolok, hogy habár ma már mindenki válik, de én ha eljegyződöm (😛 ), vagy hozzámegyek valakihez, akkor nem fél évet fogok küzdeni a kapcsolatért ha elkezd kisiklani, hanem többet és jobban, mert ha ezt eldöntöttem, hogy vele élem le az életemet akkor emellett tartsak is ki.
    Persze nem vagyok teljesen válás ellenes. Csak az embereknek jobban meg kéne gondolni hogy kivel házasodnak össze és mennyi energiát fektetnek a házasságba és mikor kell elválni.

    Amikor az első korombelinek lett gyereke akkor aszondtam ó jaj le vagyok maradva.
    De amikor tavaly ősszel velem korombelinek volt a MÁSODIK esküvője akkor csak azt tudtam mondani hogy őőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő…

    • Igen, ez tényleg igaz, hogy a házasság az egy ilyen extra “commitment”, azt már nem dobja csak úgy el az ember. Bár nálam az a helyzet, hogy házasság ide vagy oda, nem dobok el semmilyen kapcsolatot könnyen, sőt még akkor is ragaszkodom amikor már nem kéne, talán ezért nem is írtam bele.
      Amit a válásról írsz az meg szerintem hasonlít arra amit írtam a kötődéses posztban, úgyhogy abban is egyetértünk.🙂
      Ja, és rájöttem, hogy ami veled és BF-tal volt az is egy variáció arra a témára amit ott feszegettem a poszt elején. Szerelem együttélési képesség nélkül? Hát igen, sajnos.😦

  2. Lányok,

    no, ez tipikusan az a téma, amire nincsenek szabályok: van, akinek pluszt ad a házasság, van, akinek nem, és akad, akit kimondottan taszít a “társadalmi beidegződés”. Van, aki 16 évesen megtalálja az igazit és örökre vele marad, akad, aki tizenöt év után mondja ki az igent (aztán válik), és van, aki pár hónap együttjárás után házasodik, mégsem válik el soha. Erre tényleg nincs szabály, ahány ember, annyiféle. Senkihez nem kell hasonlítanod ebben, annyi a lényeg, hogy a pároddal hasonlóképp gondolkozzatok a témában.

    Az pedig, hogy ki hány évesen érzi magát vénnek, tényleg mentalitás dolga, de sztem fölösleges saját magunkat beskatulyázni ezzel. A dolgok nem naptárszerűen nyílnak meg előttünk, hanem lelkileg válunk éretté rájuk, ez pedig kortól független.

    Amit végképp nem értek, az az, hogy mi ez az “élni kéne még” duma akárhány évesen is, akár házasságlevél, akár komoly együttjárás a téma. Miért, aki elkötelezte magát egy társ mellett, az már egyből halott? Ezt képtelen vagyok felfogni. A promiszkuitás nem egyenlő az élettel, inkább egy életmód – ami igény esetén házasságon belül is folytatható (ismerünk rá elég példát, ízlés dolga).

    • Nagyon igazad van.
      Egyébként szerintem “a nem lehet élni”-t nem csak a promiszkuitásra értik azok akik ezt mondják a házasságra, hanem egy kapcsolat minden egyéb kötelezettségére, megkötött egyezségére is, mert általában igenis vannak ilyenek. De igazából persze ez sem szabály, attól még, hogy valaki házas, tény hogy élhet bárhogy…csak más kérdés hogy mi a gyakori meg mi a lehetséges.🙂

  3. Ez most off-topic, de Eszter, ezzel a hozzászólással meggyőztél, hogy olvasgassam a blogod.🙂
    Zsófi, bocs, hogy ezt így ide ültettem anélkül, hogy hozzászólnék a házasság témához, de az nálam egy ideje [már egy éve] tabu.

      • Köszi nektek.🙂 *pirul*

        Az a baj, hogy sokan a felelősségtől félnek, ezért tanulnak 30 éves korukig és élnek a szülőkkel. Persze, minden emberi kapcsolat felelősség. Sőt, a nem emberi is: az állatainkért is felelősek vagyunk. Nyilván kényelmesebb minél csekélyebb felelősséggel élni (értsd. lazább kapcsolatok), de a mérleg másik serpenyőjében több kell, hogy legyen a plusz. Ha nem több, akkor bukó az egész kapcsolat.

      • Ezt nem lehet általánosítani. Van, aki a felelősségtől fél, de van, aki nem azért nem házasodik. Függ az embertől, neveltetéstől, a szülei közti kapcsolatról, attól, hogy mit lát maga körül, a társadalomtól, amelyben él és még sok mástól. Én például egy negatív élmény miatt hallani sem akarok házasságról [vagy legalábbis most egy ideig nem], pedig azelőtt mindig úgy képzeltem el a jövőmet: férjjel és sok gyerekkel. [Ja igen, a becenév ellenére lány vagyok:)] De millió okok vannak arra, hogy az ember ne akarjon házasodni. Van, aki magányos természet, és még összeköltözni sem képes senkivel, nemhogy összeházasodni. Ehhez viszonylag közeláll az a típus, aki ugyan végtelenül szerelmes valakibe, mégsem akarja magához kötni a kedvesét, mert úgy gondolja, csak ártana neki, boldogtalanná tenné, lásd Kierkegaard. Az elvált emberek között van egy kategória, aki magától a házasságtól fél, és egy válás után ezt meg is tudom érteni. És van, aki még nem talált olyan embert, akivel több ideig együtt tudna lenni.
        Rengeteg ok van, amiért az emberek nem akarják lekötelezni magukat, és rengeteg ok van, amiért mások le akarják.
        A lényeg az, hogy a saját meggyőződésed szerint élj. Ha házas életet szeretnél, keress valakit, aki ugyaígy gondolkozik, és házasodjatok össze, ha meg nem akarsz, akkor olyant keress, aki nem akar.

        • Igen, az tényleg nagyon szomorú amikor valaki kiábrándulttá válik és már nem mer megházasodni (vagy akár csak komoly kapcsolatba kezdeni sem). Sajnos ha valakiben nagyot csalódunk, vagy egyáltalán csak véget ér egy kapcsolat ami nagyon sokat jelentett, akkor utána nehéz belefektetni a bizalmunkat másvalakibe újra…😦

  4. Érdekes, hogy én például sosem képzeltem még el, hogy férjhez megyek. Úgy értem, szerintem a legtöbb kislány az esküvőről álmodozik, de nekem ez valahogy kimaradt. Lehet velem volt a baj. Később sem merült fel bennem a téma, akkor gondolkodtam el ezen igazán, amikor egyik barátnőm mondta, hogy hát jó-jó, de azért férjhez nem mennék hozzá sosem.
    Bár valószínűleg más oka is van annak, hogy ezen még nem gondolkodtam.
    Annyit tudok, hogy ha már arra szánom el magam, hogy férjhez menjek, akkor abszolút 100%-ig megbízok a férfiban. El tudom képzelni támasznak, apának, társnak egy életre, bízom benne, és tudom hogy a szerelem megmarad köztünk, és mindenben számíthatok rá.

  5. Számomra új megvilágításba helyezted a házasságot. Eddig soha sem gondoltam arra, hogy ez egy ugyanolyan szertartás, mint egy ballagás, bérmálkozás, stb., amivel elkezdünk, lezárunk egy időszakot. Tetszik ez a nézőpont…:-)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s