Kivételesen 100% személyes poszt

Eredetileg nem állt szándékomban ilyen jellegű bejegyzéseket írni, de most ez jön.
Menjünk vissza az időben kevesebb, mint egy évet, mondjuk nagyjából akkortájt, amikor ezt a blogot indítottam. Azt kell  hogy mondjam, mai szemmel nézve, akkoriban az életem tökéletes volt. Megvolt mindenem, sőt több is, mint amit kívánhatok, és boldog voltam. Egyszerűen irigy vagyok az akkori életemre, az akkori önmagamra.
A családi életem abszolút harmonikus volt, a szüleim szerettek és támogattak, és a közös, jól megérdemelt nyugdíjas éveik küszöbén álltak. A fiú, akihez hozzá akartam menni feleségül, viszontszeretett (legalábbis akkor így gondoltam) és egy szép közös jövő lebegett a szemünk előtt. Az egyetemi akadályokat gond nélkül vettem, és teljesen jó úton haladtam afelé, hogy idén júliusban szociálpolitikus diplomát szerezzek.

Most árva vagyok. Apáról kiderült, hogy rákos, és januárban meghalt. Nagyon gyorsan történt. A családunk már sosem lesz ugyanaz nélküle. Még most sem tudom elhinni, hogy mindez igaz, és nap mint nap elmondhatatlanul hiányzik.
A fiú, akihez hozzá akartam menni feleségül, már más lánnyal van, és nekem óriási fájdalmat okoz a tudat, hogy már nem engem szeret, hogy elveszítettem, és minden amit elképzeltem vele, már sosem válik valóra.
Az egyetemmel csúszom, és egyáltalán nehézséget okoz az is, hogy az ottani feladatokat megcsináljam, meg hogy tanuljak a zh-kra stb.

Tudom, hogy még ebben a helyzetben is több van nekem, mint sok más embernek…hiszen van tető a fejem felett, nincsenek megélhetési gondjaim, és vannak szerető barátaim.
De nagyon nehéz nekem ez a helyzet. Én világéletemben optimista voltam, nem voltam depresszióra hajlamos, de most kicsit kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Minden nap sírok és egyszerűen néha vonzó opció a halál. Nem kell aggódni, nem leszek soha öngyilkos, de valahol meg tudom érteni azokat, akik megteszik, még ha nem is értek egyet velük.

Szóval azt akarom mondani, hogy veszteségben, fájdalomban elképesztően átértékelődnek a dolgok. Bizonyos problémák nevetségesnek tűnnek, korábban természetesnek, alapvetőnek gondolt dolgoknak pedig rádöbbenünk a valódi értékére. Sajnos az ember csak utólag tanul.
Remélem, hogy egyszer majd jobban leszek, de erre akkor is emlékeznem kell. Az életben minden apróságnak örülnünk kell, amíg még lehet, mert sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.
Szeretném, ha most már szebb napokat hozna…

(PS1: Igen, ezek miatt döglődik a blog. Idővel majd lesznek új posztok, ígérem…
PS2: A szegény embert még az ág is húzza: kedden lelopták a bringámról a nyerget nyeregcsövestől, a szép nyeregvédőmmel együtt… már vettem új nyerget azóta, mert biciklizni muszáj, de másra is el tudtam volna költeni azt a pénzt…)

Kivételesen 100% személyes poszt” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Bár tudom, hogy nem vagyok ismerős, de csak annyit mondok kitartás! El fognak múlni ezek a gondolatok idővel és újra optimista leszel, csak addig bírd ki. Jönnek majd a szép napok…

  2. Igen, néha rövid idő alatt is nagyot fordul a világ… de rossz sem marad örökre, pláne mivel mindannyian vágyjuk a jót! Az elvesztett szeretteink pótolhatatlanok, majd’ minden nap eszünkbe fognak jutni most már életünk végéig… csak egy idő után már fájdalom és könnyek nélkül. A kölcsönös szerelem pedig jönni fog, ha eljön az ideje! *virtuális ölelés*

  3. Ha már megírtad, hozzászólok, bár ez a része csak ránk tartozik. Tudod, hogy nekem is minden vágyam az volt, hogy azt érezzem irántad amit megérdemelnél és megvalósulhassanak az álmaink. Sajnos az érzéseket így nem lehet befolyásolni, hiába vártam és reménykedtem benne. Nekem is óriási fájdalom ez.

  4. I never know what to say at times like this, but stop your sadness because you’re making me sad🙂 But it isn’t sadness or pity you need at this time. You’ve written something very personal which will touch the hearts of many – so let this be part of your healing process. Your dear father would never want you to be sad for long, so be strong again for him. He will be around you when you cycle, when you study, when you make muffins🙂 Accept things will never be the same, that they will different from now, because you still have a lot to give and a lot to gain.

    • You’re right Kenny. And I do think that this is part of my healing process. Usually I would write something like this in my personal diary, but for some reason I felt like putting it here this time.
      I know my father wouldn’t want me to be sad. I could hear him in my head saying that I shouldn’t cry. It’s just that I also lost who I had thought to be the love of my life, and the two losses together are a bit too much for me to take. But I know I have to move on.
      And you are also right that it is not pity that I need…I should probably stop complaining.
      Thank you for your sympathy and encouraging words!!

      • Yeah, I did get the second part. The pain will subside with time, but memories will last forever. Everything happens for a reason. You’ll come out of these life experiences a stronger person. Your trusting heart may become like a fortress, unable to penetrate at least for a while.

  5. Egyetértek Eszterrel, és nagyon jó hozzáállás tőled hogy az apró örömökre koncentrálsz, tényleg csak ismételni tudom az előttem szólókat, kitartás, egészen biztos hogy jönnek majd azok a szebb idők!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s