Bejegyzés ami szomorú dolgokról szól és Zsófi képtelen neki címet adni

Három héttel ezelőtt leírtam apa betegségének történetét ide, amit jó sokan olvastak is. Az a bejegyzés még a legelső fájdalmamból született, és a célom az volt vele, hogy mások tanuljanak a mi esetünkből, és változtassanak a hozzáállásukon, illetve, hogy ha már megvan a baj, talán egy kicsit felkészültebbek legyenek.
A megíráskor nem vettem kellően figyelembe, hogy ez a történet nem csak az én magánügyem, amivel azt kezdek amit akarok, hanem a családé is, és nem mindenki gondolkozik az ilyesmiről egyformán. Így aztán abban a formában nem maradhatott itt az a bejegyzés. Aki még olvasta, nagyon remélem, hogy tényleg tanult belőle, mert ott részletekbe menően írtam a rák és a leépülés szörnyűségéről…

Egyébként sokat gondolkoztam azóta azon, hogy tulajdonképpen miből is tanul az ember. Leginkább az a véleményem, hogy csak a saját kárán tanul (de néha még azon sem). Én a történtek után biztos, hogy soha nem fogok tudni ugyanúgy gondolkozni egészségről és betegségről, életről és halálról, mint azelőtt. Ugyanakkor a közvetlen környezetemben alig látom ezt valakin, hiába tudják pontosan, mi történt. Aki mégis fogékonyabb a témára, az már a történtek előtt is az volt.

Van aki azt mondja, fogadjam el, hogy a rák egy gyógyíthatatlan betegség, és hogy az orvos is ember, vét hibákat.
Nekem erről az a véleményem, hogy pontosan azért mert nem isten, nem dönthet úgy, és nem is cselekedhet úgy, mint egy mindentudó: ha van akár 1% esély is arra, hogy a diagnózis más, mint amit ő gondol, le kell ellenőriznie, meg kell vizsgálnia.
A gyógyíthatatlanságról pedig annyit, hogy ha időben felfedezik, akkor az esetek nagy többségében igenis gyógyítható betegség. Számtalan példa van a gyógyulásra.
Néhány információt azért itt is le akarok írni, most már nem abban a sokkoló környezetben, hanem tárgyilagosan – akit érdekel, aki törődik vele, annak ez is elég.
A tény az, hogy apánál borzasztó későn diagnosztizálták a rákot. Neki egy ritka típusú neuroendokrin prosztatarákja volt, ami nagyon agresszív, és amit a szokásos PSA szűrővizsgálat nem mutat ki igazán. A PSA szintjét csak enyhén emelte meg még előrehaladott állapotban is. Az enyhe emelkedés és a fájdalmak alapján az orvos pedig arra következtetett, hogy ez “csak” gyulladás, és hónapok teltek el, mire kiderült az igazság.  Addigra már jöttek az áttétek, és hiábavaló volt szinte minden. Nem tudom, hogy alternatív gyógymódokkal mit lehetett volna elérni, mi már túl későn kezdtünk ilyesmin gondolkozni, bár eleve nem is volt sok időnk… Szerintem a tanulság minimum az, hogy érdemes több orvoshoz is elmenni, pláne egy bizonyos életkor fölött, amikor a rák kockázata már magas. Bár könnyű belenyugodni a kedvező diagnózisba, hosszú távon nem jó taktika…

A kulcs valójában azonban a megelőzésben van, ez egyértelmű. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem vagyunk minden tényezőre befolyással, ami a rák kialakulását okozhatja. Azt sem gondolom, hogy az életünket a ráktól való rettegés kell, hogy meghatározza, úgy nem lehet élni, nem lehet folyamatosan erre gondolni.
Ugyanakkor vannak dolgok szép számmal, amikre igenis van befolyásunk. Én alapvetően azt gondolnám, hogy mindenki szeretne hosszú ideig élni, bár azt kell látnom, hogy tenni ezért már nem mindenki hajlandó, részben erről írtam korábban a dohányzással kapcsolatban.

Számomra a választ arra a kérdésre, hogy mit tehetünk, elsősorban Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyve adta meg. Megdöbbentő dolgok vannak benne leírva a nyugati étrend káros hatásairól (többek közt). A tapasztalatom azonban az, hogy Szendi már-már hírhedtté vált sok ember szemében, és heves ellenérzéseket vált ki, mikor megemlítem, hogy én egyetértek vele. “Minden alap nélkül osztja az észt bölcsészdiplomával” – ez az általános kritika. Nos, nem bölcsész, hanem klinikai pszichológus, és a helyzet az, hogy a paleolit táplálkozás elmélete nem csak úgy kipattant a fejéből, hiszen az már évtizedek óta létezik, csak Magyarországon ő az első, aki könyvet írt a témában. A könyvnek egyébként 34 oldalas irodalomjegyzéke van, tehát szerintem nem mondható, hogy minden alap nélkül állítja, amit állít. Lehet vele vitatkozni, csak előbb el kellene olvasni a könyvet…

Nem tudok most többet írni. Tulajdonképpen még az az állapot van, amit az előző kis nyúlfarknyi posztban közöltem, meg minden másról írni hazugság is lenne, felszínesség. Nagyon mélyre viszont nem megyek itt le, mert oda most nem kell másoknak lenézni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s