Tépelődés

Nem tudok aludni, már múlt éjjel is órákig álmatlanul forgolódtam és gondolkoztam a blogomon, hogy mikről kellene írnom, vagy hogy hagyjam a fenébe az egészet. Néha úgy érzem, teljesen elveszek és csak egy csepp vagyok az internet tengerében, nem számítok semmit, nem is hiányoznék senkinek, ha nem lennék. Ez valószínűleg így is van. De én általában élvezem a blogírást, és amikor a “Közzététel” gombot megnyomom, többszöri újraolvasás után elégedett is szoktam lenni azzal, amit bepötyögtem. Aztán pár óra vagy nap múlva már nem mindig, de ez változó. Mindegy. A lényeg, hogy zavar ez a közléskényszer, a saját közléskényszerem is, hogy ma az interneten már mindenki megmondja a frankót, leírja a véleményét, mikor lehet, hogy senkit nem érdekel. Mitől gondolja azt, hogy érdekel másokat? A kommunikáció persze alapvető emberi igény, csakhogy itt széles közönség elé tárjuk a lehet hogy kis vagy személyes közönség elé való mondanivalónkat. Egyébként nem akarok én senkit sem bántani azért, mert írja a blogját, írogat Twitteren, írogat Facebookon, írogat bárhol. Ez rengeteg hasznos információ áramlásának a forrása, rengeteg örömé, az azonos érdeklődésű emberek egymásra találhatnak, megbeszélhetik, az egész internet egy nagy globális diskurzus. Ha meg nem tetszik, ott van a jobb vagy bal felső sarokban a kis iksz, rá kell kattintani, és kész.
De ha saját magamra gondolok, mégis mindig felmerül bennem a kérdés: szükség van rám? Szüksége van bárkinek arra, hogy ezt leírjam? Én is “megmondom a frankót” és leírom a véleményemet, mert ez nekem örömet okoz, és élvezem, amikor más emberek reagálnak azokra a gondolatokra, amik aktuálisan engem foglalkoztatnak, akár idegenek, akár ismerősök. És kicsit lehangol, ha nem reagálnak. Pedig tisztában vagyok vele, hogy ettől nem leszek népszerűtlenebb vagy értéktelenebb, maximum olyat írtam ami épp érdektelen volt annak, aki véletlenül idetalált.
Több mint tíz évig leginkább csak a személyes, papíralapú naplómba róttam a sorokat. Még manapság is írok néha, de már közel sem annyit, amennyit régen, már kissé elveszítette a segítő, terápiás funkcióját, amikor a legjobb barátom volt, aki mindent megértett, és miután leírtam bele a dolgokat, általában sokkal jobban éreztem magam.
A blogírás mindig is szimpatikus volt, habár sosem gondoltam, hogy helyettesítené a papíralapú naplómat. Inkább mindig úgy képzeltem el, ahogy végül a mostani formában is csinálom, miután pár hónapja úgy döntöttem, hogy belevágok: próbálok érdekes dolgokról írni, több témáról, és nem arról, hogy ma mit ettem és hány emberrel beszéltem telefonon. Csakhogy hazugság lenne azt állítani, hogy a személyes faktort 100%-ig ki tudom kerülni. Nem újságot írok, és ez nem is egy tematikus blog, hanem, ahogy a címe is mondja: “Sophie writes”. Zsófi ír, mindenféléről, amit tapasztal, ami eszébe jut, amit megmutatna. De miért ír? Tud ő újat mondani? Van neki írói vénája? Nagyon szeret írni, de mi van, ha tehetségtelen benne?

Így egyes szám harmadik személyben gondolva magamra ezt a választ adnám, ha én egy idegen lennék: semmi, hadd tegye, ha öröme telik benne. Nem bánt vele senkit (remélhetőleg), akkor meg miért ne.
Sajnálom és bocsánat, ha untatnak a bejegyzések, persze én is tudom, hogy nem mindegyik sikerül egyformán jóra. Talán nem is érdemes elnézést kérni, de bennem van ez a bizonytalanság, ez a szégyenlősség, hogy én is idetolakszom, hogy én is elfoglalom az internet egy szeletkéjét, mikor az már így is túltelített, és átláthatatlan, és mindenkinek a képébe nyomul.
Ha ez a fenti eset áll fenn, javaslom a már említett ikszet.

Ha nem, azzal csodálatosan boldoggá teszel, és kérlek légy részese a beszélgetésnek.🙂

Tépelődés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “Én is “megmondom a frankót” és leírom a véleményemet, mert ez nekem örömet okoz, és élvezem, amikor más emberek reagálnak azokra a gondolatokra, amik aktuálisan engem foglalkoztatnak, akár idegenek, akár ismerősök.”

    Ez a kulcs, ezért “kell” írni. Az már a külső világ elvárása, személytelen versenye, hogy légy agyonkattintva, lájkoljanak millióan, szóljanak hozzád nagy koponyák etc. az online világban – ezek azonban csak ideiglenesen teszik elégedetté az embert, a végén azonban kimozdítanak az irányból, hiszen tudat alatt meg akarhatsz potenciálisan felelni nekik. Sokkal értékesebb a belső kreativitás megélése, kiadása és fejlesztés által generált örömérzet, a pszichoterápia és gondolat-rendszerezés, ami a blogírással jár, továbbá egy-egy blogon születő barátság, szerelem, bizalmas üzleti viszony, mint millió névtelen kattintó vagy különféle komoly és komolytalan díjak!🙂 Én örömmel jövök mindenképpen.🙂

  2. Teljesen egyetértek az előttem szólóval. A lényeg, hogy élvezed és lehet, zavaró is lenne, ha boldog boldogtalan véleményt alkotna. Az a legfontosabb, hogy ez neked fontos, hogy kiéled a kreatív energiákat, másrészt tény, hogy az online világban sok minden nem reális, sokan név-arc nélkül irkálnak össze-vissza, csak hogy jelen legyenek, szóval nem azokon a kattintásokon, kommenteken múlik… Hanem azon, hogy van egy lány, Te, aki jól ír, nem össze-vissza firkál, hanem tartalmasan, alkot, kreatívkodik és ezt élvezi. És milyen jó lesz sok év múlva újraolvasni mindezt, nem? És fejlődünk az írással, ami szintén nagyon fontos, mert nem csak az írásban fejlődünk, hanem az életünk sok más területén az írás által.
    Vannak olyan blogok, ahol leírnak három mondatot, amiben szerepel három kulcsszó (valami celeb neve, egy aktuális tv műsor címe, stb) és hozza a kattintást, de engem pl. nem köt le, pedig biztos annak is van értelme.
    Én az olyan blogokat szeretem, mint ez itt, az utazásos rovatod is fantasztikus. Szóval eszedbe ne jusson leállni. :-)))

  3. Ja, és még egy statisztika: mostanában elkezdtem olvasni egy ismert magyar tv-s, író, újságíró blogját. A srác elég ismert, ráadásul az egyénisége, életvitele eléggé megosztó, nagyon szuperül ír, a témák érdekesek, ő maga is érdekes, de… jó ha 1-2 (ritkán 3-4) komment van egy-egy bejegyzéshez és azokat is többnyire ismerősei, barátai írják.

  4. Nagyon köszi lányok!!! Megnyugtattatok, de tényleg.

    Marcsi (ugye jó, ha így szólítalak? mintha a blogodban ezt láttam volna): abban mindig is biztos voltam, hogy később jó visszaolvasni és fejlődik tőle az ember, csak abban kételkedtem néha, hogy ezt online, nyilvános formában tegyem, vagy csak a fióknak, a naplómnak. De meggyőztetek. Igaza van Eszternek, hogy sokkal kreatívabbnak kell lenni, ha másoknak is írok, mintha csak magamnak, szóval így még jobban fejlődöm.
    Szabad tudni, hogy ki az illető, akinek a blogját említed? Kérek szépen linket.

  5. Szerintem érdekes dolgokról írsz, mindig szívesen olvasom el őket, habár én sok blogot olvasok, és ezek között sok az öncélú énblog, (mit ebédeltek🙂 ) vagyis nem vagyok válogatós, de el szoktak gondolkodtatni a dolgok itt, a képeslapos poszt, a bringások, mind mind érdekesek voltak amióta olvaslak.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s