Dawnride

Nem vagyok egy koránkelő típus, sőt, leginkább éjszakai bagolynak mondanám magam. Nem is emlékszem, utoljára mikor voltam fenn (és főleg kint) ilyen korán – mindenesetre ma reggel 3/4 6-kor indultam haza Petitől, át a városon bringával. Annyira nem volt fényes a hangulatom, de a kezdeti, kialvatlanság okozta kábultság csökkenése után ez megváltozott, mert nem tudtam nem észrevenni e korai óra szépségét a városban.

A városi lét alapvető jellemzője a nyüzsgés, a tömeg, egyes nagyvárosok pedig sosem alszanak. Ez utóbbi Budapestre talán nem igaz, de valószínűleg mégsem tud az ember a nap bármely szakában úgy átmenni a városon, hogy egy autóval vagy egy lélekkel se találkozzon. (Bár van azért néhány környék, ahol kis szerencsével lehetséges.)

Mindenesetre egy munkaszüneti nap reggelén 6 órakor elég üresek voltak az utcák ahhoz, hogy számomra élménnyé váljon a hazaút, és úgy lássak bizonyos dolgokat, ahogyan máskor sosem.

Ha nem arra kell minden figyelmemet összpontosítani, hogy kellően jobbra tartsak, kikerüljem a buckákat és nehogy elüssenek, a Petőfi-hídról nagyon szép a kilátás. Még kicsit sötét volt, mikor indultam, és égtek a lámpák: a Gellért-hegyen kivehetőek a sétautak, a Gellért szálló ki van világítva, és tükröződnek a fényei a Dunában (ahogy az összes többi fény is), a Lágymányosi-híd mögött pedig már dereng az ég kékje, és néhány madár repked magányosan a folyó fölött. Egy maroknyi ember fázósan álldogál a 4-6-os és a távolsági busz megállójában. A galambok szorosan egymás mellé ülnek a lámpaoszlopok tetején a Móriczon. Rájövök, hogy egész utam során nyugat felé tartok, ezért a napfelkelte nem a szemem előtt, hanem a hátam mögött zajlik. Előttem a budai hegyek ködbe burkolóznak, és még sötétek, de néha azért hátratekintgetek, a piros lámpáknál hosszasabban is. Keleti irányba nézve egész más kép fogad: az ég a pirostól a rózsaszínen át a kékig mindenféle árnyalatú. Mire a BAH-csomópontra érek, már elég világos van ahhoz, hogy kikapcsoljam a lámpáimat. Félreállok az út szélén, és ismét megfordulok. A látvány számomra nem mindennapi: a kék égen a bárányfelhők fodrosak és rózsaszínek meg sárgák, köztük pedig még dereng a Hold keskeny sarlója, de már kezd lejárni az ő ideje. A már jócskán megcsupaszodott fák feketén rajzolódnak ki az ég színkavalkádja alkotta háttér előtt. Szinte fáj, hogy nincs nálam fényképezőgép.

Szeretem a biciklimet, szeretem, hogy ha úgy tartja kedvem, akkor egy másodperc alatt félreállok, és nézelődhetek, vagy menet közben is simán “városnéző módba” kapcsolhatok. Ez persze főleg az ilyen kis forgalomnál élvezet. Az égen kívül minden házat is egyenként szemügyre vehetek, ahogy elhaladok mellettük. Odabent még mindenki alszik, egy átlagos napon én is ezt tenném.

Örülök, hogy ez a nap nem volt átlagos. És szeretném ezt még máskor is látni. Legközelebb fényképezőgép is lesz nálam. Már hazaérkezés előtt kész a fejemben a terv, hogy nekem fel kell majd mennem a Gellért-hegyre, hogy a Citadellától nézhessek le a hajnali fényben fürdő Budapestre. Vagy fel kell sétálnom néhány utcányit tőlünk, ahonnan már látszik a Budai vár, és látszanak a hidak. Apropó hidak. A hidakról is újra meg kell néznem. Úgy szeretem ezt a várost…

• Elgondolkodtat, hogy mekkora élmény a mai modern ember számára az, ha egy hely üres, kihalt, ha nincs ott más, csak ő. Ez persze lehet negatív vagy félelmetes élmény is, de nagyon pozitív is lehet, mint az én fent leírt esetemben. Egyszerűen mindig minden tele van emberekkel, és már sosem fedezhetsz fel valamit elsőként, mindenhol járt már valaki. Ritka pillanat, ha egy nyilvános helyen vagy egyedül, és nem a saját lakásod magányában. Persze vidéken, vagy egy kiránduláson azért van rá lehetőség, de egy nagyvárosban különlegesnek számít az ilyesmi. Keresni kell az alkalmat.
Még gimnáziumban a némettanárom mesélte, hogy nekik régi szokásuk, hogy január elsején reggel mennek a második kerületi erdőbe sétálni: ilyenkor egy lélek sincs ott, és mindent beborít a hó és a csend.  Így 23 évesen már elég “öreg” vagyok hozzá, hogy ezt ugyanolyan vonzónak, vagy még vonzóbbnak találjam, mint egy szilveszteri bulit. Majd meglátjuk, hogy 2 hónap múlva is eszembe jut-e, de tényleg nagyon jó ötlet. •

Dawnride” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hehe, tenyleg szep tud lenni… amikor elkezdtem dolgozni, akkor meg en is szepnek talaltam, hogy hajnali otkor uresek az utcak, csak nehany ember maszkal, var a buszra, es mire beerek dolgozni, mar latom az elso napsugarakat is, aztan pedig roszaszinne, pirossa valik az egesz egbolt, de a hold meg mindig szepen latszik.. ez volt az elso heten… aztan rajottem, hogy szivesen lemondanek rola plusz nehany ora alvasert!😀 De neha persze okes a dolog, es elgyonyorkodom benne. Mi januar elsejen mindig szankozni megyunk fel az erdobe, es tenyleg nincs ott egy lelek sem… szep es nyugodt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s