Budapest cycle chic?

A Corvinuson is beindult ma a tanítás (bár már éjjel van, szóval tegnap) így hát bebicikliztem az egyetemre. Régen tekertem már a hétfő reggeli forgalomban, meg régen éreztem azt, hogy van a napomnak valami struktúrája, úgyhogy ez jó érzés volt. Ezt a posztot viszont a ma viselt miniszoknya ihlette – sok korábbi tapasztalat eszembe jutott miatta, meg még más dolgok is, de majd meglátjátok, ha továbbolvastok.
Problémamentesen lehet miniszoknyában biciklizni (azért ha nagy szél van, be kell vetni egy-két trükköt, de ma nagyon szép idő volt), meg harisnyában is, direkt jó, hogy nem akad bele semmibe. Ennek ellenére rosszul érzem magam tőle, hogy az emberek néznek, kihajolnak a kocsiból, miután leelőztek, meg néha még oda is mondanak valamit. Persze pozitívan is felfoghatnám ezt, mégis azt olvasom ki belőle, hogy “na, a kiscsaj meg mit csinál, hogy ilyen ruhában teker”. Mindig az jut eszembe, hogy ha Amszterdamban vagy Koppenhágában élnék, nem lenne ez.
Ott nem fordulhatna elő, hogy az Üllői úton a taxiból kihajoló ürge arról érdeklődik, van-e rajtam alsónemű (és nem csak azért, mert ott nincs Üllői út), és talán az sem, hogy a srácok, akik mellett elhajtok, rácsapnak a seggemre.
És ez azért van, mert ott tudják, hogy csinos ruhában biciklizni természetes, mert biciklizni és csinosan öltözni is az. Néhányan már itt is tudják, de azért még van hová fejlődni.

Nézzük, hová. Most lány példákat fogok hozni, mert lány szemszögből nézem, de nyilván a fiúk is ugyanúgy tekerhetnek sikkesen.cyclechic
Ez egy igazi jó kis városi bringa, szoknyavédővel és láncvédővel, hogy nehogy beleakadjon bármi. Úgyhogy nem is okoz gondot egy ilyen szép hosszú ruha. A sárvédők is meg vannak hosszabbítva, ami eső vagy latyak esetén nagyon jól jön.

A következő, bár kissé bemozdult kép, jól látszik rajta a lényeg. white skirt Fehér szoknya, magassarkú cipő, neccharisnya. Innen sem hiányzik a láncvédő, plusz táska a csomagtartón, ami jól jön, ha nem akarjuk, hogy esetleg a hátizsák ránk izzadjon. De az ilyen pántos táskák is működnek, ez tapasztalat🙂

És a kreativitásnak nincsen határa. Mindenki megtalálhatja a maga stílusát itt is. adorableSzínes vagy letisztult? A bringához minden megy. 

A következő kép remélem azokat is megnyeri, akik végképp szkeptikusak – mert őt nem lehet nem szeretni. I give you – Audrey Hepburn! Audrey Hepburn riding her bike

Már várom azt az időt, amikor Budapesten is mindenki szoknyában, öltönyben, vagy bármi másban biciklizik majd akkora mosollyal, mint Audrey. Amikor nem kell majd kétszer rámköszönni, hogy odafigyeljek, ha valaki útbaigazítást kér, mert elsőre sem fogom azt gondolni, hogy csak megint be akar szólni valaki.

Béke.

cuteZáró megjegyzésként el kell mondanom, hogy boldog vagyok, mert a hatásomra a napokban egy, azaz egy ember elkezdett biciklivel járni🙂 Ezt a posztot neki (is) ajánlom.

Budapest cycle chic?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Budapesten öltözködni sem lehet annyira kirívóan ha nem akarod hogy beszólogassanak, nem rólam van szó, barátnőmről, aki kinn volt fél évet Londonban, ahol megimádta hogy úgy öltözik ahogy akar (a jóhoz könnyű hozzászokni), itthon meg már át kell gondolnia, hogy mikor ér haza, mert a belvárosban késő este nem túl életbiztosítás a fűző feltűnő hordása, hozzá csinos, kicsit “kosztümös” életérzésű ruhákkal.

    • Egyetértek…tök jó, hogy ezt leírtad, így sokkal könnyebb elviselni ezt az egészet:) Valóban nem csak a bringásokról van szó, hanem általánosságban ez a helyzet.
      A belvárosban késő este nekem viszonylagos biztonságérzetet nyújt a paprika spray, hál’ Istennek még sosem kellett használnom, de mindig jó a zsebemben tudni. Bár mióta bringázom sokkal kevésbé hordom magamnál, de ha esetleg éjszakai buszozásra kerül a sor, mindig nálam van.

    • Jaja ez tök jó! A tavaly őszi BAM kampányban az egyetemen is benne voltam az egyik csapatban, számolgattuk a kilométereket, persze nem nyertünk semmit de azért jó volt:) (A mostani kampányban is lehetne de már vhogy mindenki elfelejtette.) A közlekedési naplódba amúgy mindig lehet rögzíteni, ha aznap szoknyában tekertél:P Vagy gyerekkel, bár ezt egyszer sem ikszeltem be:)

    • Ja és még azt akartam mondani, hogy legközelebb nyugodtan írd bele a kommentbe a linket, mert így a nevedet alakítja linkké, mintha a te weboldalad lenne. Sőt, valamiért spamnek érzékelte a hozzászólást és nem tette ki, de szerencsére megtaláltam:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s