Antique Typewriter

Megfogyva bár, de törve nem

A Balcsi partjáról jelentkezem őszinte beszámolóval: sacc per kábé 200 építőipari újságcikk után végre a blog is kap némi figyelmet.

Néhány nap híján három hónapja már, hogy az írás hobbiból munkává vált az életemben, és újságírónak álltam. A fizetésért írt cikkeim számának növekedésével párhuzamosan drámaian lecsökkent a pusztán élvezetből a blogra írtak száma; következő lépésként most már illene annak következnie, hogy a blogposztok mennyiségét is relatíve magasan tudom tartani.

Annak ellenére, hogy jelen sorokat Tihanyból, egy elképesztő balatoni panorámával rendelkező nyaraló teraszáról írom (végre nyaralok, jeee!), egyre nagyobb esélyt látok arra, hogy akkor is fogok tudni írni, amikor nincs annyi szabadidőm, mint ezen a héten. Mindenesetre ezt a mostani posztot jó jelnek kell tekinteni: nincs szövegundorom, még csak két napja vagyok itt, de máris klaviatúrát ragadtam. Azt is érzem, hogy a megírandó témák szintén ott mocorognak a felszín alatt, de egyelőre valamiféle helyzetjelentésnek kellett utat engedni. Bővebben…

13475198_10153849908329005_1626670940347721702_o

Örök szerelem 5. epizód – a Nova Rockon jártam Red Hot Chili Peppers koncerten

Van egy banda, akikért 15 éves korom óta töretlenül rajongok: szeretem az életemben azt a folytonosságot, amit a Red Hot Chili Peppers jelent. A legtöbb szám meghallgatása még mindig elő tudja belőlem csalogatni azokat az intenzív érzelmeket, amiket 13 évvel ezelőtt, amikor eldöntöttem, hogy márpedig ők a kedvenc együttesem. Az intenzitás azóta tulajdonképpen még fokozódott is, hiszen annyi plusz év és dal és tapasztalat halmozódott fel. Ezeknek a kicsúcsosodása pedig mindenképpen az élő koncert, amikor ez a négy fickó droghoz hasonlóan hat rám: nem fáj és nem számít semmi, csak a zene van és boldogság.

Vasárnap, június 12-én ötödik alkalommal kerültem viszonylagos testközelbe velük, az utolsó találkozás majdnem négy évvel ezelőtt, Zágrábban volt. Abban a posztban, amit erről írtam, még szomorkodtam is egy sort, hogy vajon lesz-e még  lehetőségem látni őket, a fene se gondolta, hogy 2016-ban kétszer is, mert Budapestre is eljönnek. Bővebben…

LGs

Az áldozathibáztatás a jéghegy csúcsa, avagy megreformálnám a szexuális oktatást

Honnan tájékozódhat, honnan kaphat információt egy mai átlagos fiatal, ha a szexualitással, párkapcsolatokkal, testképpel kapcsolatos kérdései merülnek fel? Ideális esetben például fordulhat a szüleihez. Ez azonban sokszor tud kínos lenni, úgyhogy akkor jönnek a barátok, aztán a tinimagazinok intim rovata. Esetleg a háziorvos, az iskolapszichológus, a biológiatanár? Vagy maradnak a pornófilmek? Van-e megbízható forrás, ahonnan a felelős és toleráns szexuális viselkedésről is hallhatunk, és nem csak arról, hogyan lesz a gyerek, vagy esetleg, hogy 18 éves korig ne?

Miközben az elmúlt hetekben a Kiss-Takáts ügy fejleményeit figyeltem, amellett, hogy többször kirázott a hideg, rengetegszer arra gondoltam: bár végre elindult némi normális hangvételű társadalmi párbeszéd, melynek keretében elítélték az áldozathibáztatókat – ami nagyon fontos! -, még mindig csak az út elején vagyunk. Nem csak magyarországi probléma, hogy nincs átfogó, pozitív hangvételű, toleráns, a testin kívül a lelki témákra is kiterjedő szexuális oktatás. Hellyel-közzel nyilván találunk ilyen témában infót, de biztos vagyok benne, hogy közel sem érnek el mindenkit, bőven van még hova fejlődni.

A szaporítószervekről és a szex pusztán biológiai aspektusairól még általában hallunk az iskolában. De a legtöbbünknek vannak, voltak, lesznek olyan kérdései, amelyek a biológiaórán bőven túlmutatnak. Például sok kamaszban, de felnőttekben is felmerülhet, hogy… Bővebben…

254540-Hard-Work-Puts-You-Were-Good-Luck-Can-Find-You

Most aztán végképp nem bánom, hogy felmondtam

Bő egy hónapja nagy lendülettel megírtam, hogy mi vezetett el a karriermódosítás gondolatáig, hogy miért mondtam fel és mik a terveim. A poszt kikerülése után nagyon sok visszajelzést kaptam. Egyrészt mindenki biztatott, de jó néhányan azt is írták: inspiráló a történet számukra, ők is gondolkoznak valami hasonlón, csak még nem merték meghozni a döntést, félnek elrugaszkodni a nagy sötét ismeretlen felé. Nagyon örültem, hogy ösztönzőleg hatottam másokra, bár akkor csak az első lépést tettem meg, még nem volt – úgymond – “sikersztori”. Jelentem: most egy kicsit már az!

Amikor március 31-én utoljára kisétáltam az előző munkahelyem ajtaján, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy most több hónapnyi munkanélküliség következik, fel voltam készülve a (nem is annyira kényszer)pihenőre. Reméltem, hogy azért mondjuk az őszre már adódik valami, számolgattam, hogy addig talán a pénzem is kitart, ha vigyázok. Ehhez képest holnap, azaz május 11-én kezdek életem első igazi újságírói állásában. Bővebben…

papierschiff-429747_1280

A nyomtatott sajtó halála – vagy mégsem?

Gyerekkoromban a reggel természetes és elmaradhatatlan része volt az újság. Apa néha már öt óra felé, néha kicsit később reménykedve lesétált a postaládához, amiben szinte mindig ott várta a friss Népszabi. Ha később hozta a postás, kilopták, elázott, vagy valami más baj történt vele, az szörnyű eseménynek számított, de az ilyesmi szerencsére csak ritkán fordult elő, ezért a legtöbbször a megszerzett zsákmánnyal apa a fotelbe helyezkedett. Onnan aztán legtöbbször fel se kelt, amíg végig nem olvasta, nem szerette, ha ilyenkor zavarják. Ha pedig mégis menni kellett valahová? “Jó, csak a címeket elolvasom…”

A kilencvenes évektől a válságig tartó időszakban nagyon pörögtek Magyarországon az újságok, mert végre mást is meg lehetett írni, mint ami egyezett a párt nézeteivel, viszont az internet még gyerekcipőben járt. Ma azonban még a legolvasottabb lapok is (jó esetben) csak feleakkora példányszámban kelnek el, mint ami az említett bő 15 éves periódusban jellemző volt. Bővebben…

big-and-small-tree-field-wallpapers-1024x768

8 dolog, amit anyukámtól tanultam

Ahogy az ember felnő és önálló életet kezd, egyre inkább rádöbben, hogy mik azok a fontos értékek és tudásdarabkák, amiket otthonról hozott magával, és amikkel aztán később is azonosul. Én legalább azt tapasztaltam, hogy míg tizenévesen túltengett bennem a lázadás, huszonöt fölött rájöttem, hogy annyira azért nem is vagyok más, sőt…

Anyák napja alkalmából összeszedtem 8 dolgot, amit anyától tanultam és amit azóta is értékes kavicsként cipelek magammal. Persze ennél sokkal több van, de ezek jó nagy és szép kavicsok. Bővebben…

_89422366_idomeni1

Az aranyszívű nagyi kinyitja az ajtót

Az ENSZ katasztrofálisnak nyilvánította a helyzetet a szíriai Aleppóban, miután az egyébként is gyenge lábakon álló tűzszünet ellenére újabb kórházat bombáztak le. Öt év háború után sincs semmi remény a békére. Eközben egy Idomeniben élő nagymama megnyitotta otthonát a pusztítás elől menekülőknek…

Az MSF nemzetközi segélyszervezet kórházai közül csak idén ez volt a hetedik, amit Szíriában megtámadtak. A robbantásban a környék utolsó gyermekorvosa is meghalt, az áldozatok száma megközelíti a harmincat. Az elmúlt 48 órában huszonöt percenként életét vesztette egy szíriai, szinte felfoghatatlan. Nem is csoda, hogy a menekülők újabb ezrei indultak meg Európa felé.

A görög-macedón határ keletebbi felén található kis falu, Idomeni a helyszíne az elhíresült menekülttábornak, ahol több, mint tízezer ember talált átmeneti szállásra. A falu lakossága korábban 150 fő körül volt, el lehet tehát képzelni, hogy mekkora a változás. A körülmények nyomorúságosak, a macedón-görög határ zárva, s bár állítólag megkezdték a menekültek átterelését más, újonnan létesített táborokba, egyelőre nincs sok változás. Bővebben…