2012 in review

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2012 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

4,329 films were submitted to the 2012 Cannes Film Festival. This blog had 15,000 views in 2012. If each view were a film, this blog would power 3 Film Festivals

Click here to see the complete report.

Absztrakt műalkotás

Amíg az újságcikkeim fordításával kapcsolatban kisebb krízist élek át, gondoltam megosztom veletek, hogy milyen random szövegeket nyom Anthony és Flea egy átlag koncert alatt egy-egy szám között. Az alábbi idézetek az Off The Map DVD-ről származnak. Van köztük elvont és kevésbé elvont bölcsesség.

funky monks

Flea: ‘My heart is open in the cosmos…that shit is all opened up in the cosmos.’

Anthony: ‘I may look tough, but I’m a big pussy in my heart.’

Flea: ‘You know what I smell like?’
Anthony: ‘What do you smell like? Vitamin C?’
Flea: ‘I smell like vitamin C and rose oil and old dirty socks.’
Anthony: ‘That’s better than smelling like the reproductive fluids of Ol’ Dirty Bastard.’
Flea: ‘Yes. It’s better than smelling like Bobby Knight shit.’
Anthony: ‘Yesss.’

Egy nap Ammar-ral (PTHTH)

Az április ötödikei napról szól a bejegyzés, mely eredetileg itt jelent meg.

A Minar-e-Pakistan-nal a háttérben.

“Csütörtökön megint nagyon élményekben gazdag napom volt. Ismét Lahor óvárosának kultúrájában és történelmében merültünk el, ezúttal Ammar társaságában.

Az első megállónk a Mariyam Zamani Begum-ról elnevezett mecset volt, amit Begum Shahi Mecsetnek is hívnak. Jalaluddin Muhammad Akbar mogul uralkodó feleségéről, Mariam-uz-Zamaniról (“a kor Máriája”) nevezték el. A mecsetet fiuk, Nuruddin Salam Jahangir építtette a 17. században.

A szemem még nem szokott hozzá a színpompás mintákhoz és a mélyértelmű szúfi szimbólumokhoz, amikkel ezt a mecsetet (és a korábban látottakat) díszítették, de nagyon érdekes volt legalább néhány növényi szimbólumnak megtudni az értelmét. A falakon sok váza látható benne virággal, ciprusok, szőlőindák és sok más növény. A csillagok is mindenfelé megtalálhatók. Tudom, hogy a szimbólumok mögötti fő gondolat az, hogy a világ, amelyben élünk, nem fontos, és ahhoz, hogy feladjuk a testi vágyakat ,el kell vesznünk az Isten iránt érzett szeretetben. Azt is megtudtam, hogy ugyanez vonatkozik a böjtölésre is: a muszlimok így bizonyítják, hogy képesek úrrá lenni a napközben érzett éhségükön, mert az Istennel való kapcsolatuk ennél sokkal fontosabb. Rengeteg még a mögöttes jelentés és megfejtendő részlet a mecset falaira festve, az azonnal világossá válik, hogy rengeteg gondolat volt az elkészítése mögött. Amiatt megint egy kicsit szomorú vagyok, hogy ez a mecset sincs a legjobb állapotban. Habár valahol aranyos és kedves, hogy madarak fészkelnek és csiripelnek a mennyezetében, megosztozva a területen az imaszőnyegeken elnyúlva alvó fáradt emberekkel.

Téglaégetők és a Bunyad Alapítvány további iskolái (PTHTH)

A látogatás április 4-én volt, és az eredeti cikket április 6-án írtam.

“Ha olvastátok a korábbi cikkemet a Bunyad Alapítványnál tett látogatásról, emlékezhettek, hogy ott említettem, hogy majd a téglaégetőkhöz is elmegyünk. Ez a cikk erről szól, ha az előzőt nem olvastátok, esetleg érdemes ott kezdeni.

Szerdán, miután a LUMS-ból autóztunk egy kicsit, újra kijutottunk a Lahort körülvevő falusias területre. Olyan, mintha lemenne az ember a térképről: elhagytuk a jó burkolatú utat és rátértünk a rázós, porosra ami az égetőkhöz vezet. Az út mindkét szélén a helyiek düledező házai sorakoznak, bivalyok vannak kikötve a néhány fa csekélyke árnyékába, kecskék mászkálnak mindenfelé és persze maguk az emberek, akik nincsenek a hozzánk hasonló látogatókhoz szokva.

Az út végén van a Bunyad egy másik iskolája, ez az egyik olyan helyszín, amit a téglaégetők tulajdonosai bocsátottak rendelkezésre. Picike: csak két osztályterem és egy udvar, amit szintén osztályteremmé alakítottak azáltal, hogy kitettek néhány sornyi széket és két állványon táblákat eléjük. Elmondták, hogy eredetileg ennek csak a felét kapták meg, de miután látták, hogy az iskola hatékonyan működik, megkapták a maradékot is. A különbség ezen iskola és a között, amit a múltkor meglátogattunk, az, hogy az itt tanuló gyerekek kivétel nélkül a téglaégetőkben dolgoztak korábban. Most már csak otthon kell besegíteniük, az iskola vált fő elfoglaltságukká. Néhányuk annyira csöppnyi, hogy el sem tudom képzelni, hogyan dolgoztathatták őket, főleg ilyen helyen – nehéz elhinni. Annyira ártatlanok, és amikor rád néznek a nagy barna szemeikkel és a kis vidám arcukkal, nem látszik, min mentek keresztül. Ha ez egyáltalán lehetséges, még lelkesebbek, mint a gyerekek, akiket a másik iskolában láttunk, ők is énekeltek és versikéket is mondtak nekünk. Megérdemelnek minden lehetséges segítséget, és mélyen tisztelem a tanárokat, akik foglalkoznak velük, nekik szentelve a tudásukat, energiájukat és életüket, nem elsősorban a nagyon kis pénzért cserébe, amit ráadásul néha hónapokig meg sem kapnak, hanem sokkal inkább szeretetből, amit a gyerekek iránt éreznek. A gyerekek fele maga is tanár szeretne lenni így, hogy végre ezt a pozitív példát látják maguk előtt.

Bepillantás Lahor óvárosába (márc. 31. – ápr. 1., PTHTH)

Ímhol az eredeti bejegyzés. Ha másért nem, a kommentekért érdemes őket megnézni egyébként, sok paki hozzászólt még főleg a projekt elején.

Zsófi a Wazir Khan mecsetnél

“Pakisztánba érkezésem első napjától kezdve mondogatták nekem, hogy mennyire más Lahor régi és új része, ezért mostanra nagyon kíváncsian vártam, hogy saját szememmel is láthassam. Erre az első lehetőség szombat este nyílt, amikor megint jó sokan bezsúfolódtunk néhány riksába és elmentünk a régi-új éttermes utcába. Most kezdem csak érzékelni, milyen nagy Lahor, mert eddig főleg csak a Defence Housing Authority területén mozogtam. Remélem, még nem unjátok az összehasonlításokat – szerintem nagyon érdekes, amikor rájön az ember, mennyire relatív a távolság, a mennyiség és az idő érzékelése, és hogy a világ különböző pontján más mércével mérik őket az emberek. Ahogy rájöhettetek a korábbi posztokból is, sokkal kisebb mércéhez vagyok szokva. Lahor háromszor akkora, mint Budapest, viszont a népessége ötször annyi, vagyis megegyezik Magyarország teljes népességével. Gondolhatjátok, milyen ironikusan hangzik, mikor a Karacsiból jött LUMS diákok kicsinek tartják Lahort.

Tehát, amint mondtam, nekivágtunk az egykor városfallal körülvett résznek. Kezdem megszokni a riksázást, bár pár nappal ezelőtt rájöttem, hogy a dodzsemekre emlékeztetnek. De még mindig nem győzök csodálkozni rajta, hogy nem mennek neki egymásnak. Körülbelül egy órányi utazás után megérkeztünk, és lélegzetelállítóan gyönyörű látvány tárult elénk. Már sötét volt, az összes épületet kivilágították, az éttermeket meg a fákat égősorokkal is. Megláttam a Badshahi Mecsetet a holdfényben, és a Lahori Erőd falait is – sötétben is jelentékenynek tűntek.

Látogatás a Bunyad Alapítványnál (PTHTH)

Az eredeti poszt első és második része.

“Március 29-én reggel lehetőségem nyílt meglátogatni egy olyan helyet, ami teljesen más, mint amit eddig Pakisztánból láttam: a Bunyad Alapítvány központját. Lahor közelében találhatóak, de falusi környezetben. Az ott lakó embereknek nagyon más jellegű problémákkal és kihívásokkal kell szembenézniük, mint a lahoriaknak. Mielőtt az alapítvány céljairól részletesebben is írnék, szeretném jellemezni a szituációt, hogy kicsit belelássatok az emberek életébe, akiken segíteni próbálnak. Mindez számomra is új volt – mivel szociálpolitikát tanultam, láttam már mélyszegénységet korábban is a saját szememmel, de a probléma mértéke jóval súlyosabb Pakisztánban, mint nálunk. Fedezzétek fel velem együtt, más perspektívába helyezi a dolgokat és felnyitja az ember szemét.

A Pakisztán falvaiban élő emberek többségében törzsi, patriarchális társadalomban élnek. A törzsek idősebb férfi tagjai döntik el, mi számít jónak és rossznak, ki mit csinálhat és hogyan büntessék meg a vétkezőket. Sajnos nagyon nagy mértékű az iskolázatlanság, főleg, mivel a nők hagyományosan háziasszony szerepben vannak, s ezért számukra nem tartják értékesnek az oktatást. Nem beszélhetünk áldott tudatlanságról, ezek az emberek nagyon szegény körülmények között élnek és nincs túl sok esélyük a kitörésre vagy az előrelépésre. Nem jutnak hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz és nincs módjuk jogaikat gyakorolni sem. Az írástudatlanság igen magas arányú, és a gyermekmunka széles körben elterjedt. Ezen családok számára a gyerekek a gazdaság részét képezik, elvárják, hogy segítsenek és pénzügyileg is támogassák a családjukat, már igen fiatal koruktól kezdve. Ha iskolába küldik őket, az bevételkiesést jelent.

Második és harmadik napom Lahorban (PTHTH)

Az eredetit itt találjátok.

“A második és harmadik napomon belekóstolhattam abba, hogyan szórakoznak a lahori fiatalok, és hogy a nők hová szeretnek járni csinos ruhákat és kiegészítőket vásárolni.

jalebi készítés [másik este készült a fotó, de a lényeg, hogy erről van szó]

Kedd este néhány AIESECes elvitt engem, és egy másik gyakornokot, Christiant minigolfozni és aztán vacsorázni. Odafelé megálltunk egy zsúfolt árusnál és megosztoztunk egy tál jalebi-n. Korábban még sosem hallottam erről az édességről, ezért poén volt végignézni, hogyan kanyarítják spirál alakúra a fincsi masszát, csőből kinyomva. Állítólag nehezebb megcsinálni, mint amilyennek tűnik. Végül a spirálokat sűrű cukorszirupba mártják, és már ehetjük is. Ez nem az első és nem is az utolsó alkalom volt, amikor felhívták rá a figyelmemet, hogy ne aggódjak a kalóriák miatt – különben nem fogom jól érezni magamat Pakisztánban. A minigolfpálya egy kis vidámpark mellett volt, ezért választanunk kellett a kettő közül. Az én gyomrom sajnos rosszul tolerálja, amikor körbe-körbe pörgetik, ami végülis úgy befolyásolt a csoport döntését, hogy a minigolf mellett tettük le a voksot. Azt hiszem, nem bántuk meg, jókat nevettünk, mert egyik lyukat sem volt könnyű eltalálni, de néha mindenkinek voltak szerencsés lövései. De aztán nem mentünk végig az összes pályán, mert a gyomrunk korgása közbeszólt. Most ettem először rendes pakisztáni kaját. Az AIESECesek naan-t, karahi-t és csirke boti-t rendeltek chutney-val, raitával és rotival. Lassacskán tanulgatom az új ételek neveit. Ez úgy látszik, elég fontos, mert az egyik első dolog, amire Pakisztánnal kapcsolatban rájöttem, hogy igencsak szeretnek enni. Büszkék is a konyhájukra, és nagyon elszomorodnak, ha a hízás miatt aggodalmaskodom. Nagyon aranyos, felvilágosítottak, hogy Pakisztánban a pocak a jó egészség jelzője. Arra is biztatnak, hogy evőeszközök helyett inkább a kezemmel egyek, aminek kapcsán még egy pakisztáni bölcsességet megtanulhattam: minél maszatosabb lesz a kezem, annál finomabb lesz az étel és annál jobban fogom érezni magam. Jót nevettünk, amikor elmeséltem, hogy a tajvani gyakorlatom során a pálcikával való evést kellett megtanulnom, itt pedig a puszta kézzel evést erősítik. Be kell valljam, az utóbbi módszer sokkal egyszerűbb.

Első benyomások Pakisztánról (PTHTH)

Tavasszal írtam ugyan néhány posztot ide Pakisztánról, de mindig is többet szerettem volna, soha nem sikerült mindent kiírni magamból a témában. Azért is volt ez, mert a kinntartózkodásom alatt az ottani feladataimra és újságcikkeimre koncentráltam. Ezeket néhányan biztos olvastátok, de sokan meg biztosan nem, és többször felmerült már, hogy le kellene fordítanom őket. Nos, ezennel belevágok a dologba. Az alábbi poszt az itt megjelent cikkem fordítása. Reményeim szerint most szép sorban mindet meg fogom csinálni, a zárójeles PTHTH azt jelzi majd mindig, hogy a poszt a Pakistan, Tum He To Ho projekt keretében született eredetileg.

“Még csak kicsit több, mint egy napja vagyok itt, ezért abszolút korai lenne, hogy mélyre ható véleményt alkossak az országról, de leírom, mit gondolok eddig. Érdekes lesz látni, hogyan változik majd meg ez a percepcióm az ittlétem két hónapja alatt.

Hol is kezdjem? Azt hiszem, a repülőtéren. Néhány idegen már ott érdeklődést mutatott irántam, örültek, hogy beszélgethettek velem és nem hagytak egyedül, amíg az Iszlamabadból Lahorba menő gépemre várakoztam. Lahorba érkezve egy csomó AIESEC-es kijött elém, és aztán elvittek omlettet és palacsintát reggelizni. Utána elautóztunk a LUMS campusra, ahol nagyon megirigyeltem az ottani diákokat: ez a campus annyira zöld és tágas, főleg a saját otthoni egyetemem campusával összehasonlítva.

Lahore University of Management and Sciences

Mindennapi boldogság

Tudom, hogy nem fogom ezzel a bejegyzéssel feltalálni a spanyolviaszt, de nem kell mindig merőben új dolgokkal előállni, most csak akarok nektek egy kis pozitív üzenetet/energiát küldeni. Egyszer már írtam egy hasonló bejegyzést, súlyosabb esetekre, ezt most kicsit könnyedebbnek szánom. Olyasminek, hogy mit tegyünk a néha ránktörő depresszió ellen, vagy egyáltalán hogyan maradjunk a mindennapokban vidámak és pozitívak. Ahogy egy találó idézetben olvastam valamelyik nap, mindenkinek vannak az életében mélypontok, a kérdés csak az, hogy meddig maradunk lenn a gödörben. Úgyhogy most ötleteket szedek össze, hogy minél hamarabb kijöjjünk a gödörből, vagy esetleg ne is essünk bele.

Szívás – a vámpírok velünk élnek

A mai Google Doodle az ír Bram Stoker előtt tiszteleg, aki 165 éve született. Egyébként is terveztem már, hogy írok egy posztot vámpírügyben, de ezt jelnek értelmeztem, hogy itt az ideje. Kíváncsi lennék, mit gondolna Stoker, ha látná, hogy 115 évvel Dracula című regénye megjelenése után hol tart, hová fejlődött a vámpír, mint természetfeletti lény értelmezése és megítélése.

Lugosi Béla Drakula grófként

A könyvből – amit egyébként szerintem érdemes elolvasni, persze régimódi, de szórakoztató, olvasmányos regény, meg a maga kategóriájában alapmű – megjelenése után 34 évvel filmet csináltak. Az 1931-es mozi Lugosi Bélával a főszerepben mai szemmel inkább vicces, mint ijesztő, de egyáltalán nem unalmas egyébként. Mindenképpen érdemes megnézni, hogy milyen volt Drakula a műfaj születésekor, egy mindössze bő egy órás filmről van szó. Az elején még egy kis magyar beszédet is hallhatunk, de később is szórakoztató Lugosi akcentusa. A sztori némileg eltér ugyan a könyvtől, de itt még nyoma sincs mindenféle morális komplikációnak: a vámpír szeduktív, vérszívó lény, akit el kell pusztítani.